Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2026. már. 18. Sándor, Ede
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü
Bartók Kamaraszínház és Művészetek háza

Kiállításokon a felkelő nap országa

Kultúra
kiállítás
Japán
évforduló
Dunaújváros

facebook megosztás

Vass Ádám - 2019. ápr. 17., 07:47

Elkezdődtek a Japán Napok a Móricz iskolában, de több más helyi intézmény is különleges távol-keleti programokkal várja az érdeklődőket a napokban.

Több helyszínen is Japán Napokat tartanak Dunaújvárosban. A Móricz iskolában kedden délután nyílt kiállítás a felső zsibongóban a tanulók origami alkotásaiból, az alsó aulában pedig a gyerekek rajzaiból és festményeiből. A megnyitón az 5.a osztály tagjai adtak elő japán dalokat, majd a Magyar-Japán Baráti Társaság országos elnöke, dr. Vihar Judit mondott köszöntőt. Mint mondta, már nem először jár a városban és a Móricz iskolában, hiszen korábban is nyílt hasonló szép kiállítás. Most azonban egy fontos évfordulót is ünnepelhetünk, hiszen éppen százötven éve történt, hogy Japán kinyitotta határait és felvette a kapcsolatot más országokkal is, köztük Magyarországgal, pontosabban az akkori Osztrák–Magyar Monarchiával. Emellett pedig még egy fontos esemény zajlik éppen a távol-keleti országban, mivel Akihito császár átadja uralkodói címét fiának, Naruhito hercegnek, aki május 1-én veszi át a hatalmat.

Az aulákban található kiállítások mellett haiku írás, japán nyelvlecke, origami és japán népmesék várják a gyerekeket a suliban. De nem csak itt, hanem máshol is készülnek programokkal az érdeklődőknek. A Munkásművelődési Központban egy izgalmas tárlat nyílt kedden délután, méghozzá a Japán Baba Kiállítás a CsupaCsoda Birodalom Népmesepontban, ami április 28-ig tekinthető meg, míg a Sándor Frigyes Zeneiskolában koncerttel ünnepelnek majd.

A rovat további hírei: Kultúra

Oscar-díj - Az Anora nyerte el a legjobb film díját

Oscar-díj - Az Anora nyerte el a legjobb film díját

2025. már. 03.

Sean Baker Anora című alkotása nyerte el a legjobb film, a produkció főszerepét alakító Mikey Madison pedig a legjobb színésznő Oscar-díját a vasárnap Los Angelesben megrendezett 97. Oscar-gálán.

Rosti a Restiben: kiállítások sora kezdődik

Rosti a Restiben: kiállítások sora kezdődik

2025. feb. 25.

A közösségi kezdeményezés helyszíne nem meglepő módon a Resti Bisztró lesz, ahol a Rosti iskola gimnazistái mutatkoznak be egy-egy kamaratárlat erejéig – először most szerdán.

DSTV: a kamera igézetében

DSTV: a kamera igézetében

2025. feb. 24.

Feltörekvő filmesként definiálja önmagát a DSTV összeállításának főszereplője. Rostási Ádám előbb a színészi pályával kacérkodott, most már inkább operatőri, rendezői álmokat dédelget.  Évek óta fejleszti magát, hogy viszontláthassa nevét a mozivászon stáblistájában. Hangkép.

Tompos Kátya emlékére nyílik kiállítás a Bajor Gizi Színészmúzeumban

Tompos Kátya emlékére nyílik kiállítás a Bajor Gizi Színészmúzeumban

2025. feb. 24.

Kiállítás nyílik Tompos Kátya emlékére február 28-án a Bajor Gizi Színészmúzeumban; a tárlat a tavaly 41 évesen elhunyt színésznő tragikusan rövidre szabott színházi pályafutását idézi fel.

DSTV: kis művészek toborzása

DSTV: kis művészek toborzása

2025. feb. 23.

Összművészeti foglalkozások során csinál kedvet kínálatához a Wesley-Da Capo iskola, derül ki a DSTV anyagából. A toborzás során a fiatalok és hozzátartozók kiválaszthatják a leginkább tetszőt a színes művészeti paletta elemei közül. Hangkép.

DSTV: a természet szerelmese

DSTV: a természet szerelmese

2025. feb. 22.

Az országot járva nyitja fel az emberek szemét az alkotás szépségeire Kiss Viktor, derül  ki a DSTV összegzéséből. Festőként nem csupán a képeivel szeretné az emberek életébe bevinni a művészetet, ugyanis workshopokat és közösségi festéseket szervez. Hangkép.
 

DSTV: képeslap-kollekció a hónap műtárgya

DSTV: képeslap-kollekció a hónap műtárgya

2025. feb. 21.

Településtörténeti jelentőségű gyűjteménnyel folytatódik az Intercisa Múzeum sorozata, derül ki a DSTV összegzéséből. Ezúttal a Szentháromság templomot és a templom oltárát ábrázoló képes levelezőlapokat mutatja be az intézmény. Hangkép.
 

  • További hírek

Friss hírek

  1. „Tiszta udvar, rendes ház” a Technikumban

  2. Híroldalak háttérrovatában: miért kulcsfontosságú a megbízható villamos kivitelezés?

  3. Kezdődik a harc a négy közé jutásért

  4. DSTV: lenyűgöző fizika a "Magdában"

  5. ICA-D: két nőművész közös bemutatkozása

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: lenyűgöző fizika a "Magdában"

DSTV: lenyűgöző fizika a "Magdában"

Embedded thumbnail for DSTV: büszkeségünk a sportuszoda

DSTV: büszkeségünk a sportuszoda

Embedded thumbnail for DSTV: levelezőlap lett a hónap műtárgya

DSTV: levelezőlap lett a hónap műtárgya

Top hírek

  1. Így ünnepelte március 15-ét a város (galéria)

  2. Konyhatűzhöz riasztották a lánglovagokat

  3. Választás 2026: már végleges a szavazólap

  4. ICA-D: hullámok hátán a divat világában (galéria)

  5. Együtt ünnepelte a város a forradalom és szabadságharc hőseit március 15-én (galériával)

Galéria

Március 15-i ünnepség

Veres Viktória bemutatója a Kortárs Művészeti Intézetben

FitCity Dunaújváros (2026. március)

Dunaújváros Hetilap

XV. évfolyam 10. szám - 2026.03.13.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő