Küzdelemből jelesre vizsgáztak tornászaink
A szerenkénti döntőkkel fejeződött be vasárnap a Matolay Elek Női Nemzetközi Emlékverseny, melyen megint több érmet szereztek tornászaink.
A Matolay Elek Női Nemzetközi Emlékversenyen történt remek szombati szereplést követően - a csapatversenyben a Bolya Sára, Makovits Mirtill, Kovács Zsófia összeállítású csapatunk lett aranyérmes, majd Kovács Zsófia egyéni összetettben bizonyult a legjobbnak, míg az ifiknél egyéni összetettben Makovits Mirtill lett az első - vasárnap folytatódott és be is fejeződött a Dunaferr SE tornászainak a verseny, mégpedig a szerenkénti döntőkkel. Elsőként ugrásban szurkolhattunk Mayer Grétának, aki egy román tornász mögött kiváló teljesítménnyel a második helyen végzett. Felemáskorláton Bolya Sára szintén ezüstérmet szerzett, míg Makai Lilla sajnos rontott, így lecsúszott a dobogóról. Ezt követően a gerenda következett, melyen Mayer Gréta második lett, míg Makai Lilla mögötte zárt, vagyis a harmadik helyen végzett. Talajon Mayer Grétáért szoríthattunk, aki itt is bizonyított, hiszen ezüstérmes lett. A juniorok között induló, és az I. Junior Torna Világbajnokság szűkített keretébe való bekerülést eldöntő versenyben Makovits Mirtill versenyzett, mégpedig nagyszerűen. Felemáskorláton első, gerendán, második lett, míg a talajtól ezúttal visszalépett. Kovács Zsófia ma is oroszlánként küzdött, hiszen több sérüléssel vívódva is versenyzett. Miután lábfájdalma miatt a talajszerepléstől visszalépett három szeren, ugrásban, gerendán és felemáskorláton volt érdekelt, de ezúttal a sérülés kerekedett rajta felül, így nem sikerült helyezést elérnie.
Kép: DO-archív
Trenka János vezetőedző: Büszke vagyok arra, hogy jelen pillanatban Makovits Mirtill azzal, hogy a második helyen áll egy különleges pontszámítást követően a csapatban, ott van a szűkített keretben, így ő biztosan ott lesz a portugáliai nemzetközi versenyen, mely még a világbajnokságot előzi meg. Mivel azt szeretnénk elérni, hogy ő legyen a legjobb magyarországi versenyző, így még van bőven min dolgoznunk. Stabilabbá, tisztábbá, pontosabbá kell tennünk gyakorlatait ennek érdekében, és vigyáznunk kell az egészségére. A két napot összegezve örülök az elért helyezéseknek. Kovács Zsófia megpróbálta kizárni sérülését, és anyait, apait beleadott a gyakorlataiba. Végigküzdötte a versenyt, hiszen a csapatbajnokság miatt nagy szükség volt a teljesítményére. Igazi hős volt! Mirtill teljesítményének nagyon örülök, kiemelten a korlát gyakorlatának, hiszen ott minden speciális követelménynek megfelelt. Gerendán és korláton mindkét napon szépen teljesített. Maximálisan elégedett vagyok mindkettejük teljesítményével. A Szuper Csapat Bajnokságon jelenleg a harmadikak vagyunk, mely nagyszerű teljesítmény, hiszen ezt az eredményt saját nevelésű gyermekeinkkel értük el, ami igen nagy szó.
A rovat további hírei: Sport
A címvédőt fogadják a Bikák
2024. dec. 20.
Az idén egyszer már legyőzött Brassó lesz a Dunaújvárosi Acélbikák csapatának vendége az Erste Liga újabb fordulójában ma este fél héttől.
Gól nélkül nehéz
2024. dec. 19.
Hiába küzdött nagyot, nem sikerült betalálnia, így kétgólos vereséggel tért haza a Ferencváros otthonából a DAB jégkorong csapata az Erste Liga szerda esti fordulójában.
Bravúrközelben a DKSE
2024. dec. 19.
Fordulatos csatában szenvedett 3-1-es vereséget a TFSE elleni évzáró bajnokin a DKSE felnőtt röplabda csapata.
Búcsú a kupától
2024. dec. 19.
Mindkét kapu előtt túl sokat hibázott a DKKA női kézilabda csapata a Budaörs elleni kupameccsen, így a hazaiak kétgólos sikerrel jutottak tovább a sorozat következő fordulójába.
DSTV: évet zártak a kajak-kenusok
2024. dec. 18.
Decemberben egymást követték a különböző évzáró rendezvények, s ebből a sorból természetesen nem maradhatott ki a DKSE Kajak-Kenu szakosztálya sem. A Szent Pantaleimon Iskolában megtartott esemény alkalmával Pető Zsolt a szakosztály elnöke idézte fel a 2024-es évet. Hangkép.
Rangadót nyertek, élen telelnek a pingpongosok
2024. dec. 18.
A nagy rivális, komoly légiósokkal megerősített Nagykanizsa otthonából is győztesen tért haza a Pentele ASE asztalitenisz csapata az NB II-es pontvadászat idei utolsó fordulójában.
Hazai évbúcsúztató az Extraligában
2024. dec. 18.
A TFSE elleni hazai mérkőzéssel zárja a 2024-es esztendőt a DKSE felnőtt röplabda csapata szerdán este fél nyolctól.