Mi Hazánk: a jobbikosok átálltak Gyurcsányékhoz
Elegük lett a balliberális oldalból, csalódtak Vona Gáborban és a Jobbikban is, a párt megmaradt tagságáról pedig úgy gondolják, hogy átálltak Gyurcsányékhoz, ezért őket is az ellenségeik között tartják számon – minderről Toroczkai László országjárásán, Dunaújvárosban beszéltek a PestiSrácok.hu-nak a Mi Hazánk Mozgalom tagjai.
Árgyelán János képviselő kérdésünkre válaszolva úgy fogalmazott: nincsenek illúzióikés nem is áltatják szimpatizánsaikat azzal, hogy irreálisan jól szerepelnek majd az Európa Parlamenti választásokon, de mindent megtesznek azért, hogy legalább egy mandátumot szerezzenek. A kampányt a tagdíjakból és a pártszimpatizánsok felajánlásaiból tudják finanszírozni, Árgyelán pedig ezzel kapcsolatban kiemelte:minden fillérrel elszámolnak majd. A portálunk által készített videóban a Jobbik ifjúsági tagozatának egykori tagja is megszólal, aki egyebek mellett arról beszél, hogy Dunaújvárosban az egyéni érdekek és személyi harcok vezettek a párt felbomlásához, ami miatt óriásit csalódott a Jobbikban. Mint mondta: Pintér Tamás jobbikos országgyűlési képviselő például azon kívül, hogy felveszi a fizetését, nem tesz semmit a város érdekében. Egykori párttársáról Toroczkai László sem vélekedett túl kedvesen, szavai szerint Pintér mondott már mindent és annak ellenkezőjét is,vele ellentétben folyamatosan változtatja álláspontját szinte mindenről.
Ásotthalom polgármestere, a Mi Hazánk Mozgalom vezetője úgy gondolja: ez a mentalitás egyébként is jellemző a Jobbikra, akik ráadásul “árgus szemekkel figyelik minden mozdulatukat, hogy aztán a saját ötletükként adják elő az általuk vázolt problémákat”. Példaként Jakab Pétert és Ander Balázst említette, akik – mint fogalmazott – úgy tűnik, hogy “most fedezték fel a cigánybűnözést maguknak témaként.” Toroczkai László portálunknak adott interjúban aláhúzta: a Mi Hazánk Mozgalom kitart elvei mellett. A videóból pikáns részleteket tudhatnak meg arról is, hogy újjáéledhet – e a gárdamozgalom.
- pestisracok.hu -
A rovat további hírei: Közélet
"Egészség ezreknek, milliók az egészségügyi intézménynek" – idén újra városunkban
2025. szep. 11.
Szűrővizsgálatok, előadások és bemutatók sora vár mindazokra, akik részt vesznek a Richter Egészségváros programján Dunaújvárosban szeptember 20-án. Az ingyenes program résztvevői egyidejűleg a Szent Pantaleon Kórház-Rendelőintézetet is támogatják.
Újra közös szemétszedés a takarítás világnapján
2025. szep. 11.
Közös sajtótájékoztatón hívták fel a figyelmet a közelgő World Cleanup Day - Sporttal a környezetért! 2025 nevű eseményre az akció szervezői a Pannon iskolában szerdán délután.
DSTV: hősök a hőségben – újra véradás az MMK-ban
2025. szep. 11.
Rendre nagy sikert aratnak a külső helyszíneken szervezett véradási alkalmak, derül ki a DSTV összegzéséből. Évek óta népszerű az önkéntesek körében az MMK, ahol immár évek óta sikerrel adnak otthont a retró véradásoknak – amit idén komoly kánikula nehezített. Hangkép.
Újra százak kapcsolódtak a „Fuss velünk, fuss értünk!” jótékony kezdeményezéshez (galériával)
2025. szep. 10.
Ismét nagyon sok városlakó csatlakozott a Fuss velünk, fuss értünk! jótékonysági futáshoz – az Esőemberek Szüleinek Dunaújvárosi Egyesületéért sportoltak a részvevők. A figyelemfelhívó sporteseményen remek hangulat fogadta az indulókat a Városháza téren.
Látványos irodafejlesztés a horgásztanyán
2025. szep. 10.
A napokban szép ünnepségre invitálta a vendégeket a Dunaújvárosi Sporthorgász Egyesület. Ismét nagyobb beruházás valósult meg a horgásztanyán – a Gagarin térről a tanyára költözött a horgásziroda, remekül fest az új épületrész.
Egészséget, sok boldogságot, Erzsi néni!
2025. szep. 09.
Folytatódott a szépkorúak köszöntése városunkban: Magyar Erzsébet, Erzsi néni a közelmúltban ünnepelte a 90. születésnapját családja körében. A jeles alkalomból Szántó Péter önkormányzati képviselő látogatta meg és köszöntötte otthonában a városvezetés nevében.
Felújítás előtt az újtelepi "Tündérkert"
2025. szep. 08.
Az újtelepi összetartó közösség ismét nagy fába vágta a fejszéjét – a Jókai utcában található Tündérkert játszótér kap jelentős ráncfelvarrást. A közösségi tér a fejlesztésnek köszönhetően sokkal biztonságosabb és szebb lesz, a gyerekek – és szüleik – legnagyobb örömére.









