Szebbnél szebb pillanatok
Cserna Gábor polgármester a Facebook közösségi felületén egy fotópályázatot hirdetett, ami nagy népszerűségnek örvendett. Ennek díjátadóját tartották csütörtökön a közgyűlési teremben.
Izsák Máté, az önkormányzat Oktatási, kulturális, ifjúsági és sportbizottságának elnöke köszöntő beszédében elmondta, hogy öröm volt látni a szebbnél szebb pillanatokat, és városunk kincseit, mert minden fotó egy-egy kincset őriz, minden kép a helyi értékeink lenyomatát tükrözi, amire igazán büszkék lehetünk!
- Önkormányzatunk és polgármester úr nevében is nagyon köszönöm, hogy ilyen sok fotó érkezett a felhívásra, melyekből az ígéretünk szerint, a Tourinform iroda bevonásával dunaújvárosi képeslapokat készítünk, hogy minél többen láthassák városunk szépségeit! Terveink között szerepel egy kifejezetten és csak képekből álló fotókönyv megalkotása is, melyben úgy vélem, helyet kell, hogy kapjanak majd ezek az alkotások is – mondta Izsák Máté.
A meghirdetett fotópályázaton a legtöbb szavazatot, valamint a szakmai zsűri kiemelt elismerését Holczer Tibor, Kovács Tibor és Sárvári Regina kapta.
A számos beküldött fotóból ugyancsak sok szavazatot kaptak, ezért köszönet illeti a következő pályázókat is: 1. Bőle Éva, Dobozi Gábor, Domonyik József, Kovács Nikolett, Lukács János, Pál Margaréta, Rabiné Marika, Szabadi Vera, Szabó Kristóf, Szentkúti Tamás.
A rovat további hírei: Közélet
Elhunyt Egresi Zsuzsanna grafikusművész
2025. aug. 04.
A Kortárs Művészeti Intézet (ICA-D) kollektívája, valamint a dunaújvárosi képző- és iparművészek mély fájdalommal búcsúztatják Egresi Zsuzsanna grafikusművészt, városunk ikonikus alakját. Nyugodjék békében – emléke él! Nekrológ.
Nyugodjon békében, Mester!
2025. aug. 04.
Dunaújváros önkormányzata mély megrendüléssel tudatja, hogy városunk díszpolgára, Dunaújváros és térsége táncművészeti életének megalapítója, a nívódíjas balettmester és koreográfus Wünsch László 94. életévében elhunyt. Nekrológ.
Gyászol a város, elhunyt Wünsch László
2025. aug. 03.
A gyászhírt percekkel ezelőtt Pintér Tamás polgármester osztotta meg – a több rangos elismeréssel, köztük a Dunaújváros díszpolgára címmel kitüntetett tánctanár, koreográfus és balettmester 94 évesen költözött az égi balett-terembe.
Kell a vér augusztusban is, várják az önkénteseket!
2025. aug. 03.
A remek tavaszi mutatók után a nyár csöndesebben alakult, de az augusztusi tervek ismét remek véradási alkalmak sorát ígérik. A lényeg: a vérigény változatlanul jelentős – nagyon várják az önkénteseket, lesz, ahol édes élménnyel, másutt sörrel és virslivel csalogatnak!
DSTV: tanszergyűjtést szervez az Útkeresés
2025. aug. 03.
A felhívást már olvashatták, most itt a DSTV összegzése az Útkeresés Segítő Szolgálat idei tanszergyűjtő akciójáról. Várják a felajánlásokat, cégek és magánszemélyek is segíthetnek – garantáltan jó helyre fut be a támogatás! Hangkép.
Street Kitchen: a legjobb olasz konyhák közé verekedte magát a Ristorante Azzari
2025. aug. 01.
A Street Kitchen Magyarország egyik legnépszerűbb gasztronómiai online magazinja és közösségi platformja. Csapatuk az országot járva keresi adott kategóriák legjobbjait – az egyiket Dunaújvárosban lelték meg.
A sas leszállt a Római trafóházon – lakossági fórumtól fejlesztésig és művészetig
2025. aug. 01.
Lakossági fórumot tartott Barta Endre, a 4-es számú választókerület önkormányzati képviselője, ahol a körzet fejlesztési lehetőségeiről, tervekről és az aktuális problémákról egyeztetett az ott élőkkel.