Szijjártó: a kereszténység a legüldözöttebb vallás a világon
A kereszténység a legüldözöttebb vallás a világon - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a húsvétvasárnap Srí Lankán elkövetett, több mint kétszáz halálos áldozatot követelő merényletsorozattal kapcsolatban az M1 aktuális csatornának.
A miniszter hangsúlyozta: mélységesen elítélik ezt a támadást, amely ismét bebizonyította, hogy a terrorszervezetek támadásainak kiemelt célpontjává váltak a hívők közösségei, ezen belül is elsősorban a keresztények. A terroristák ezúttal misék alatt támadtak a hívekre, ami rendkívül gátlástalan cselekedet - fűzte hozzá.
Szijjártó Péter együttérzéséről biztosította az áldozatok családtagjait. Elmondta, hogy a merényletben esetleg érintett magyar állampolgárok számára vészhelyzeti telefonvonalat létesítettek, amelynek száma a konzuli szolgálat honlapján megtalálható. A magyar hatóságok hét, Srí Lankán tartózkodó regisztrált magyar állampolgárról tudnak, nekik nem esett bajuk.
A miniszter azt kéri a térségbe utazóktól, hogy regisztráljanak a konzulátusi szolgálat honlapján, adják meg a tartózkodási helyüket, hogy baj esetén minél hamarabb segítséget kaphassanak a magyar hatóságoktól.
Húsvétvasárnap délelőtt Srí Lankán 8 robbantásos merénylet történt, ezek közül három keresztény templomban, négy pedig szállodában. A jelenlegi adatok szerint több mint 200 halálos áldozata és félezer sérültje van a támadássorozatnak. A Srí Lanka-i kormány országos kijárási tilalmat rendelt el vasárnap kora estétől hétfő reggelig.
Orbán Viktor: Magyarország elkötelezett partner a terrorizmus elleni globális küzdelemben
Magyarország továbbra is elkötelezett partner marad a terrorizmus és a vallási szélsőségesség elleni globális küzdelemben - írta Orbán Viktor miniszterelnök a Srí Lanka-i kormányfőnek a szigetországban húsvétvasárnap végrehajtott, sok áldozatot követelő robbantásos merényletek miatt küldött részvéttáviratában.
A miniszterelnök a Ranil Vikremeszinghének küldött - és Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóirodát vezető helyettes államtitkár által az MTI-hez eljuttatott - részvéttáviratban azt írta, hogy mély megdöbbenéssel és mélységes szomorúsággal értesült a "gyalázatos terrortámadásokról". "A magyar nép nevében őszinte részvétemet fejezem ki az áldozatok hozzátartozóinak, és gyors felépülést kívánok annak a több száz embernek, aki ezekben az aljas támadásokban sebesült meg" - írta Orbán Viktor.
"A gyász e nehéz óráiban gondolatainkban és imáinkban a Srí Lanka-i nép mellett vagyunk" - tette hozzá. A Srí Lanka több pontján szállodák és keresztény templomok ellen végrehajtott robbantásokban 207-en vesztették életüket, további 450-en pedig megsebesültek. A szigetország kormánya kijárási tilalmat rendelt el, és felfüggesztette a közösségi média működését.
-MTI-
A rovat további hírei: Közélet
Közös főhajtással a hősök emléke előtt (videóval, galériával)
2025. okt. 08.
Dunaújvárosban is megemlékeztek a 13 aradi vértanú és Batthyány Lajos miniszterelnök hősiességéről és bátorságáról. A ’48-as emlékműnél tartott eseményen fellépett Polgár Lilla színművész; beszédet mondott Czeglédi Péter Pál református lelkész.
Ősszel sincs megállás, sok a városi munka
2025. okt. 08.
Évszaktól függetlenül folyamatosan dolgoznak a városban a GESZ munkatársai. Amikor kedvező az időjárás, pótolják a betegség miatt kivágott fákat, gallyazni kell, illetve a kiemelt területeken még az ősz kezdetén kaszálni is – van munka bőven.
30 családot segít az önkormányzat tüzelővel
2025. okt. 08.
Már ötödik éve, hogy Dunaújváros önkormányzata az Útkeresés Segítő Szolgálattal közösen tűzifával segíti a dunaújvárosi rászorulókat. Idén is 30 családot segítenek egy-egy köbméter fával, amelyet már lehet igényelni a szolgálat székhelyén.
DSTV: közösségi program a mellrák megelőzéséért
2025. okt. 08.
A beszámolót már olvashatták, most itt a DSTV összegzése a II. Figyelj rá(n)k! elnevezésű közösségi kezdeményezésről. A mellrák elleni küzdelem jegyében borult rózsaszínbe előbb a Városháza tér környéke, majd a belváros szombaton. Hangkép.
Lomtalanítás: 20 tonna a hét végi mérleg
2025. okt. 07.
Belvárosi gyűjtőpontokon folytatódott a lomtalanítás a városban múlt szombaton. Az akció ismét sikeresnek bizonyult, a városlakók összesen 20 tonna hulladéktól szabadultak meg a kezdeményezés révén.
A második születésnapját ünnepelte a LEAF kutyás kutató-mentő sportegyesület
2025. okt. 07.
Megalakulása óta egyre aktívabb és sikeresebb a LEAF kutyás kutató-mentő sportegyesület csapata. Az elmúlt hónapokban több szakmai sikernek is örülhetett a közösség, amely immáron a második születésnapját is megünnepelte a múlt hétvégén.
Szépkorúak önkormányzati köszöntése: táblás házat vonzott a Dívák pazar előadása (galériával)
2025. okt. 06.
Minden szempontból tökéletes választás volt az idősek világnapjára időzített önkormányzati előadás: szó szerint zsúfolásig telt a Bartók színházterme, vastaps köszöntötte a Dívák Produkció csodás időutazását szombaton este.