Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2026. feb. 03. Balázs
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü
Dunaújváros Hetilap

A választás legnagyobb vesztese a Jobbik

Közélet
EP-választás
Jobbik
pártok
szavazás

facebook megosztás

doszerk - 2019. máj. 27., 11:59

Öt évvel ezelőtt a második legtöbb szavazattal három mandátumot szerzett, most egyetlen képviselőt delegálhat az EP-be a Jobbik.

Szilágyi György, a párt szóvivője mégis sikerről beszélt, mondván, megmaradtak, holott „a Fidesz el akarta törölni a Jobbikot a Föld színéről”. Jakab Péter, a Jobbik EP-listáján harmadik helyen álló politikus a gyenge szereplést az Inforádiónak azzal magyarázta: a kampányban nehéz dolguk volt, mivel az Állami Számvevőszék által megállapított, összesen egymilliárdos, a párt szerint jogtalan büntetés miatt nem volt pénzük komolyabb kampányra.

Azt mondta, a Jobbikra kirótt bírság behatárolta a párt kampánylehetőségeit, a kormány pedig „álhírekkel próbálta kivégezni a Jobbikot, ami így is él és virul”. Balczó Zoltán a Magyar Nemzet megkeresésére annyit közölt: nem hivatalos eredményekkel nem foglalkozik, azonban a magas részvételi arányra számított.

- magyarnemzet.hu -

A rovat további hírei: Közélet

Konzultációs ívek: most NE dobd ki – gyűjtik!

Konzultációs ívek: most NE dobd ki – gyűjtik!

2023. dec. 02.

Városunkban és a térségben is megkezdődik az üres (érvénytelenített) konzultációs ívek gyűjtése, az aHang és az Egységes Diákfront kezdeményezéséhez szervezőként a CODE Civilek az oktatásért – Dunaújváros és környéke egylet csatlakozott. Már hétfőtől gyűjtenek!

Már díszbe öltöztették a város főterét

Már díszbe öltöztették a város főterét

2023. dec. 01.

Gőzölgő forró csoki és tea, forralt bor, valamint kürtős kalács illata csalogat a város főterére december 3-tól, advent első vasárnapjától, ugyanis ekkor nyílik a már hagyománynak számító Adventi Forgatag kapuja. 

Ismét rengetegen voltak kíváncsiak a Dunaújvárosi Estek vendégére

Ismét rengetegen voltak kíváncsiak a Dunaújvárosi Estek vendégére

2023. dec. 01.

A Dunaújvárosi Estek elnevezésű rendezvénysorozat minden hónapban egy-egy jeles közéleti személyt, neves előadót, vagy egy-egy húsba vágó téma szakértőjét hozza el Dunaújvárosba. 

Ételt osztottak, ami minden napra igényelhető

Ételt osztottak, ami minden napra igényelhető

2023. dec. 01.

A Szociális Konyha ez év májusában indította el szolgáltatását, aki pedig regisztrál és igényli, minden nap egy tál meleg ételt vihet haza. 

A többi várossal együtt sajnos Dunaújváros is érintett...

A többi várossal együtt sajnos Dunaújváros is érintett...

2023. nov. 30.

Rendkívüli közgyűlést hívott össze szerda délelőttre Pintér Tamás polgármester. A rendkívüli ülés összehívására a Modern Városok Program, egyes pályázatok lezárása, továbbá egyéb határidős döntések meghozatala miatt volt szükség.

Felújítják a Bercsényi utcai buszmegállót

Felújítják a Bercsényi utcai buszmegállót

2023. nov. 30.

A Bercsényi utcai buszmegálló teljes felújítása kezdődött meg a közelmúltban. A DVG munkatársai a helyszínen szétszerelték, elszállították és teljesen felújítva viszik majd vissza néhány héten belül. Mezei Zsolt, a terület önkormányzati képviselője szerint a megálló megérett a felújításra.

Jövőre is remek programokat ígér a város

Jövőre is remek programokat ígér a város

2023. nov. 30.

2024-ben sem maradunk nagy önkormányzati rendezvények nélkül. Pintér Tamás polgármester tájékoztatón beszélt arról, hogy mikor és milyen rendezvények lesznek Dunaújvárosban. 

  • További hírek

Friss hírek

  1. Nemzetközi progressive house élmény – DJ Ruby Máltáról a Tortugában!

  2. Játssz a biztonságért – itt a második kvíz!

  3. A Hóvirág Kupáért fociztak

  4. Folytatódik a csapadékos idő – de komoly enyhülés várható

  5. 30 napra letartóztatták Mezei Zsoltot (frissítve)

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: az éremművészet atyja

DSTV: az éremművészet atyja

Embedded thumbnail for DSTV: nyelvtanóra – nagyon másképp

DSTV: nyelvtanóra – nagyon másképp

Embedded thumbnail for DSTV: várostörténeti kalandozások a médiatárban

DSTV: várostörténeti kalandozások a médiatárban

Top hírek

  1. Előállították Mezei Zsolt alpolgármestert (frissítve)

  2. 30 napra letartóztatták Mezei Zsoltot (frissítve)

  3. A víztoronyról is szó esett a tárgyaláson

  4. Baleset miatt állt az M6-os sztráda forgalma Besnyő térségében (FRISSÍTVE)

  5. Több változás lesz februártól, módosulnak a gyermekorvosi körzetek Dunaújvárosban

Galéria

Magyar Motoros Vízisport Szövetség díjátadó (2026)

Jeges örömök (2026)

Tárlatvezetés a Kortárs Művészeti Intézetben

Dunaújváros Hetilap

XV. évfolyam 4. szám - 2026.01.30.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő