Dunaújváros Hetilap

Muszlim férfi szúrta le a munkába igyekvő zsidó nőt Svédországban

doszerk - 2019. május 15. 15:32

Ahogyan arról reggel már beszámoltunk, késsel megsebezték a svédországi Helsingborg zsidó szervezetének titkárnőjét, miközben munkába tartott – közölte a svéd rendőrség. Az elkövetőről kiderült, hogy muszlim férfi volt - írja a 888.hu internetes portál.

Reggel írtunk arról, hogy a dél-svédországi Helsingborgban a reggel késsel megsebeztek egy nőt, miközben munkába tartott. Azóta kiderült, hogy az áldozat a város zsidó szervezetének titkárnője volt. Az esettel kapcsolatban megszólalt Reuven Rivlin izraeli köztársasági elnök is.

A zsidók újra veszélyben vannak Európában – jelentette ki Rivlin Twitteren, majd hozzátette, hogy pusztán a holokauszt emlékezete nem fogja megvédeni a zsidó közösségeket.

Az izraeli külügy kiderítette, hogy az elkövető egy muszlim férfi volt, akit a hatóságok régóta ismertek. Az izraeli külügyi tárca hozzátette azt is, hogy diplomatái kapcsolatba léptek a svéd hatóságokkal. Jaakov Hagoel, a Cionista Világszövetség (WZO) alelnöke köszönetét fejezte ki a svéd rendőrségnek, amely a támadás után hatósági őrizetet biztosított a zsidó közösségek irodáinak. Helsingborg zsidó közössége körülbelül 100 tagot számlál.

- 888.hu -

A rovat további hírei: Közélet

Már lehet cserélni, házhoz vitték az energiatakarékos LED-es izzókat

Már lehet cserélni, házhoz vitték az energiatakarékos LED-es izzókat

2024. máj. 06.

Önkormányzatunk pontosan egy évvel ezelőtt kezdte a CYEB Energiamegoldások Kft.-vel közösen azt a kezdeményezést, amivel szeretett volna segíteni a dunaújvárosiaknak, hogy csökkenthessék a villanyszámláikat. Az ingyenes akció jelenleg is tart, sőt!

Felújítás vár a város legrégebbi óvodájára

Felújítás vár a város legrégebbi óvodájára

2024. máj. 06.

A választókörzetek törvényi felülvizsgálata következtében a Csillagvirág tagóvoda átkerült a 6-os választókörzetbe. Szabó Zsolt, a körzet képviselője ezt követően felkereste az óvodát, hogy a jelen és a közeli jövő feladatait egyeztessék. És már vannak látható változások az óvoda környezetében.

Óriási sikert hozott a 38. Bringatúra (galériával)

Óriási sikert hozott a 38. Bringatúra (galériával)

2024. máj. 05.

Parádés időben, remek hangulatban tekerték le a hagyományos távot Dunaújvárostól Mezőfalváig, majd vissza a 38. Bringatúra résztvevői szombaton délelőtt.

Minden dunaújvárosi kedvezményesen buszozhat

Minden dunaújvárosi kedvezményesen buszozhat

2024. máj. 04.

Sokat hallottunk már róla, volt is néhány állomása, mostantól viszont elérkeztünk oda, hogy minden dunaújvárosi lakos kedvezményes buszbérletet vásárolhat. A dunaújvárosiak többsége 1800 forintért válthat éves bérletet, a nyugdíjasok és a diákok továbbra is 1200 forintért buszozhatnak.

Fontos hely és fontos épület: az első lakóházra és a városépítőkre emlékeztek

Fontos hely és fontos épület: az első lakóházra és a városépítőkre emlékeztek

2024. máj. 04.

A város első épülete a Május 1. utcában épült 1950-ben, és május 2. az a dátum, amikor elkezdték építeni az első lakóházat. Gyakorlatilag e ház alapjainak lerakásával kezdődött a városépítés. Hetvennégy éve.

Immár 52. alkalommal rendezték meg az elsősegély versenyt (galériával)

Immár 52. alkalommal rendezték meg az elsősegély versenyt (galériával)

2024. máj. 03.

A "Közbiztonsági Hónap" programsorozatának fontos állomása volt a felmenő rendszerű elsősegély verseny a Kultik Moziban és környékén. Komoly erőpróba várt az indulókra a közelmúltban rendezett rangos viadalon.

DSTV: jótékonysági sportbál

DSTV: jótékonysági sportbál

2024. máj. 01.

Szerencsére vannak olyan rendezvények a városban amelyek sikerrel újjászülettek a koronavírus-járvány után. Ilyen volt a Vasvári iskola jótékony célú sportbálja múlt pénteken – a remélt bevételek az iskola fejlesztését, s ezzel együtt a gyerekek fejlődését szolgálták. Hangkép.