Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2026. már. 22. Beáta, Izolda
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü
Dunaújváros Hetilap

Nem segítette az MSZP kampányát Frans Timmermans látogatása

Közélet
MSZP
Timmermans
kampány
EP-választás

facebook megosztás

doszerk - 2019. máj. 22., 09:01

A Nézőpont Intézet elemzője szerint nem oldotta meg a MSZP kampányát Frans Timmermans, az Európai Szocialisták Pártjának csúcsjelöltje azzal, hogy részt vett az MSZP európai parlamenti (EP-) kampányrendezvényén szombaton Budapesten - írja a Magyar Nemzet.

Tóth Erik kedden az M1 aktuális csatornán közölte, az MSZP a „patkányozás” óta nem EP-választási, hanem belpolitikai kampányt folytatott.

Frans Timmermans – mondta – bevándorláspárti és Soros György nyílt társadalomról szóló eszméjét is vallja. A szocialisták azzal, hogy újra meghívták egy rendezvényre, azt bizonyítják, a magyar emberek nem számíthatnak rájuk a migrációs politikában – vélekedett.

Hozzátette, tízből nyolc magyar ugyanis egyetért a határkerítéssel, az MSZP pedig továbbra is annak lebontásán dolgozna az Európai Parlamentben.

Kitért arra is, Frans Timmermans az MSZP a kampányrendezvényén olyan üzeneteket próbált megfogalmazni, amelyekkel szerinte képes többséget teremteni, ezek a „valóságtól elrugaszkodó” szakpolitikai elképzelések viszont később visszaüthetnek, és akár a politikai karrierjére is hatással lehetnek.

- magyarnemzet.hu -

A rovat további hírei: Közélet

D+ Híradó - Kitüntetés, influenza

D+ Híradó - Kitüntetés, influenza

2018. jan. 30.

A Dunaferr iskola kitüntetése, tombol az influenza, interaktív kiállítás nyílt az MMK-ban - egy csokorban a nap legfontosabb hírei a D+ TV Híradójában.

Maradt az alapkamat

Maradt az alapkamat

2018. jan. 30.

A monetáris tanács nem változtatott az alapkamat 0,9 százalékos szintjén - közölte a Magyar Nemzeti Bank (MNB) kedden.

Teljes foglalkoztatottság

Teljes foglalkoztatottság

2018. jan. 30.

A magyar munkapiac 2017-ben elérte a közgazdasági értelemben vett teljes foglalkoztatottság állapotát, emiatt a munkanélküliségi ráta idén már csak korlátozottan tud tovább csökkenni - így kommentálták piaci elemzők a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kedden kiadott foglalkoztatottsági és munkanélküliségi adatait a tavalyi negyedik negyedévről.

D+ Híradó - Figyelmeztetés, ételláda

D+ Híradó - Figyelmeztetés, ételláda

2018. jan. 29.

Rendőrségi figyelmeztetés, hamarosan városunkban is lesz ételláda, futóverseny télen is - egy csokorban a nap legfontosabb hírei a D+ TV Híradójában.

Újabb emelés a kutakon

Újabb emelés a kutakon

2018. jan. 29.

Két forinttal emeli a 95-ös benzin literenkénti árát szerdán a Mol, a gázolaj ára nem változik. Ezzel a benzin átlagára literenként 367 forintra nő.

A cafeteriából is törleszthető a diákhitel

A cafeteriából is törleszthető a diákhitel

2018. jan. 29.

Idén már a cafeteriából is törleszthető a diákhitel, amely havonta legfeljebb a minimálbér 20 százaléka, 27 600 forint lehet – mondta Imre Zita, a Diákhitel Központ kommunikációs igazgatója hétfőn az M1 aktuális csatornán.

Csak egy kattintás az egész

Csak egy kattintás az egész

2018. jan. 29.

Papírmentes, online ellenőrzési rendszert vezetett be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) – mondta Tállai András az MTI-nek. A Nemzetgazdasági Minisztérium parlamenti és adóügyekért felelős államtitkára közölte: a rendszer bevezetésével az ellenőrzésre kiválasztott adózónak az iratanyaggal nem kell felkeresnie az adóhivatalt, a szükséges dokumentumokat „egy kattintással” elküldheti.

  • További hírek

Friss hírek

  1. DSTV: Nehéz, de törekedni kell a békés együttélésre

  2. A Balaton partján sem borult a papírorma

  3. DSTV: Leenane szépe a Bartókban

  4. Átgázolt vízilabdázóinkon az Olimpiakosz

  5. Fontos pontokra hajt a DFC

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: Nehéz, de törekedni kell a békés együttélésre

DSTV: Nehéz, de törekedni kell a békés együttélésre

Embedded thumbnail for DSTV: Leenane szépe a Bartókban

DSTV: Leenane szépe a Bartókban

Embedded thumbnail for ICA-D: tömeg és siker a divatbemutatón

ICA-D: tömeg és siker a divatbemutatón

Top hírek

  1. Választás 2026: már végleges a szavazólap

  2. Új szakképzési bázis épül Dunaújvárosban

  3. Dunaújvárosi Estek Dr. Szász Máté neurobiológussal

  4. „Tiszta udvar, rendes ház” a Technikumban

  5. "Nagyon erős, baráti, összetartó közösség"

Galéria

Március 15-i ünnepség

Veres Viktória bemutatója a Kortárs Művészeti Intézetben

FitCity Dunaújváros (2026. március)

Dunaújváros Hetilap

XV. évfolyam 11. szám - 2026.03.20.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő