Néptánctalálkozó a főtéren
Negyedik alkalommal rendezték meg a Pünkösdi Rózsa Gyermek Néptánctalálkozót városunkban. A vasárnap délelőtti program fél tizenegykor kezdődött a főtéren, majd az MMK-ban és a Dunaferr iskolában folytatódott a táncbemutatókkal.
Az idén negyvenötödik évfordulóját ünneplő Munkásművelődési Központ és az 1952-ben alakult Dunaújvárosi Vasas Táncegyüttes közös néptánctalálkozója és táncbemutatója zajlott le vasárnap több helyszínen is. A IV. Pünkösdi Rózsa Gyermek Néptánctalálkozóra érkező csoportok nem sokkal tíz óra után indultak az MMK-ból a főtérre, ahol a közel háromszáz résztvevő tartott táncbemutatót. Kóváts Rózsa, az MMK igazgatója elmondta, az idei találkozóra közel háromszázan érkeztek, az öt éves előkészítős korosztályon át a legidősebbekig. A házigazda Dunaújvárosi Vasas Táncegyüttes valamennyi csoportja mellett a városba látogatott a pilisszentkereszti Triola Táncegyüttes egy csoportja, a Sebestyén Ádám Székely Társulat négy csoportja Kakasdról, a Szalkszentmártoni Néptánc Egyesület két csoportja és a Madocsai Hagyományőrző Néptánc Egyesület két csoportja is. Az idei találkozó rendhagyónak is nevezhető, hiszen először a négy év alatt a főtéren és a táncbemutatón nem csak magyar néptáncokkal ismerkedhettek meg a nézők, hanem a beloianniszi Pyrgos Táncegyüttesnek köszönhetően a görög táncokkal is.
A főtéren tartott bemutatót követően a népes csoport visszatért a Munkásművelődési Központba felállítani a májusfát, majd pedig a változékony időjárásra való tekintettel a szomszédos Dunaferr Villamos tagozatának tornatermébe vonultak, ahol elsőként a házigazda Vasas lépett a tánctérre, utánuk pedig következett a többi csoport bemutatója is.
A rovat további hírei: Kultúra
Rangos belgiumi folklórfesztiválon lép fel a Dunaújvárosi Vasas Táncegyüttes
2025. júl. 15.
Komoly nemzetközi meghívásnak tehet eleget városunk egyik meghatározó kulturális közössége: a Dunaújvárosi Vasas Táncegyüttes Westerlo-i Nemzetközi Folklórfesztivál keretében lép közönség elé Belgiumban.
DSTV: remek vegyeskari évadzáró
2025. júl. 14.
A beszámolót már olvashatták, most itt a DSTV összeállítása arról, hogy újra az Intercisa Múzeum immár fedett kertje adott helyszínt a Dunaújvárosi Vegyeskar évadzáró hangversenyének. Telt házas koncert kerekedett a közelmúltban – megérdemelt vastapsokkal. Hangkép.
DSTV: az Építők útja szobrai
2025. júl. 12.
Negyedik epizódjához érkezett a DSTV sorozata a város köztéri szobrairól. A Hodik Mónika történész-muzeológus közreműködésével készült Szoborváros újabb részében az Építők útján található alkotásokat mutatják be. Hangkép.
Szép fák, remek pályaművek – jól sikerült a fotópályázat első felvonása
2025. júl. 11.
Dunaújváros közgyűlése támogatta Pappné Grabant Ilona önkormányzati képviselő kezdeményezését, s első alkalommal írta ki a „Dunaújváros fái a négy évszakban” című fotópályázatot. A tavaszi ciklus lezárult, díjazták is a beérkező pályaműveket.
DSTV: a velünk élő örökség
2025. júl. 10.
Sok látogatót vonzottak a Múzeumok Éjszakája című országos programsorozat városi helyszínei, derül ki a DSTV összegzéséből. Az Intercisa Múzeum a római kori kőtár és fürdő mellett az intézmény központi épületében is gazdag kínálattal csalogatott. Hangkép.
Idén is jelentős csúcsokat hódított a Rockmaraton Fesztivál (galériákkal)
2025. júl. 09.
Négy nap dübörgés és fergeteg, a rock/metál műfajok híveinek őszinte örömére: idén is nagyot ment, és bár új csapat szervezte, és sajnos akadtak is döccenők, összességében mindenképpen pozitív élményt hozott a közönség körében a Rockmaraton Fesztivál a Szalki-szigeten.
Évadot zár a Zenélő Cukrászda
2025. júl. 09.
Az édes élmények kedvelői ráadásul szólóprodukciót hallhatnak a Vasmű úti egységben – Gyalus Boglárka énekel szombaton délután. A nyári szünet előtti utolsó alkalomra is nagy szeretettel várnak mindenkit.