Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2025. dec. 28. Kamilla
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü
Bartók Kamaraszínház és Művészetek háza

Néptánctalálkozó a főtéren

Kultúra
MMK
néptánc
Vasas Táncegyüttes
Dunaújváros

facebook megosztás

Vass Ádám - 2019. máj. 12., 16:56

Negyedik alkalommal rendezték meg a Pünkösdi Rózsa Gyermek Néptánctalálkozót városunkban. A vasárnap délelőtti program fél tizenegykor kezdődött a főtéren, majd az MMK-ban és a Dunaferr iskolában folytatódott a táncbemutatókkal.

Az idén negyvenötödik évfordulóját ünneplő Munkásművelődési Központ és az 1952-ben alakult Dunaújvárosi Vasas Táncegyüttes közös néptánctalálkozója és táncbemutatója zajlott le vasárnap több helyszínen is. A IV. Pünkösdi Rózsa Gyermek Néptánctalálkozóra érkező csoportok nem sokkal tíz óra után indultak az MMK-ból a főtérre, ahol a közel háromszáz résztvevő tartott táncbemutatót. Kóváts Rózsa, az MMK igazgatója elmondta, az idei találkozóra közel háromszázan érkeztek, az öt éves előkészítős korosztályon át a legidősebbekig. A házigazda Dunaújvárosi Vasas Táncegyüttes valamennyi csoportja mellett a városba látogatott a pilisszentkereszti Triola Táncegyüttes egy csoportja, a Sebestyén Ádám Székely Társulat négy csoportja Kakasdról, a Szalkszentmártoni Néptánc Egyesület két csoportja és a Madocsai Hagyományőrző Néptánc Egyesület két csoportja is. Az idei találkozó rendhagyónak is nevezhető, hiszen először a négy év alatt a főtéren és a táncbemutatón nem csak magyar néptáncokkal ismerkedhettek meg a nézők, hanem a beloianniszi Pyrgos Táncegyüttesnek köszönhetően a görög táncokkal is.

A főtéren tartott bemutatót követően a népes csoport visszatért a Munkásművelődési Központba felállítani a májusfát, majd pedig a változékony időjárásra való tekintettel a szomszédos Dunaferr Villamos tagozatának tornatermébe vonultak, ahol elsőként a házigazda Vasas lépett a tánctérre, utánuk pedig következett a többi csoport bemutatója is.

2. Galéria
néptánctalálkozó
MMK
Dunaújváros
Városháza tér

facebook megosztás

Negyedik alkalommal rendezték meg a Pünkösdi Rózsa Gyermek Néptánctalálkozót városunkban. A vasárnap délelőtti program fél tizenegykor kezdődött a főtéren, majd az MMK-ban és a Dunaferr iskolában folytatódott a táncbemutatókkal.

Ónodi Zoltán
Pünkösdi Rózsa Gyermek Néptánctalálkozó 2019 - fotó: Ónodi Zoltán

doszerk - 2019. máj. 12.

A rovat további hírei: Kultúra

Mazsola percek és ajándék a Mikulástól a könyvtárban

2023. dec. 04.

Sűrű program készül a következő napokban a József Attila Könyvtár: kedden a kisgyerekes családokat várják, szerdán – Mikulás ünnepén – ingyenes beiratkozással csalogatnak.

DSTV: Újratervezés az ICA-D összes termében

DSTV: Újratervezés az ICA-D összes termében

2023. dec. 04.

Csoportos kiállítással folytatódott a Kortárs Művészeti Intézet (ICA-D) bemutatóinak sora, derül ki a DSTV összegzéséből. Az intézmény vendégei Újratervezés címmel tizenhárom alkotó fotóit, printjeit, installációit és videó-munkáit láthatják. Testbeszéd, hangkép.
 
DSTV: mesél a múlt az Intercisa Múzeumban

2023. dec. 03.

Érdekes településtörténeti kincsekről számol be a DSTV összeállítása. Adásvételi szerződés és más, a Mayer-féle házból előkerült iratokból állt össze az elmúlt hónap műtárgya, pontosabban tárgyegyüttese az Intercisa Múzeumban. Hangkép.

ICA-D: "A Herner Ferike faterja" – vetítés és beszélgetés

2023. dec. 02.

Izgalmas programmal folytatódik a Kortárs Művészeti Intézet (ICA-D) társművészeti sorozata. Figyelem: az érzékeny témát feldolgozó esemény ingyenes, de regisztrációhoz kötött.

DSTV: hang és kép polifóniája az ICA-D-ben

2023. dec. 01.

Folytatódott a Kortárs Művészeti Intézet (ICA-D) társművészeti programjainak sorozata, derül ki a DSTV összeállításából. Az érdeklődők a hang és kép polifóniája jegyében Nagy Ákos és Hajdu Levente Az esőben fojtott hangokat hallok című filmjével, és az alkotás műhelytitkaival ismerkedhettek. Hangkép.
 
Adventre hangoló könyvbemutatóra készülnek

2023. nov. 30.

Ünnepi eseménnyel folytatódik a könyveket és szerzőket népszerűsítő sorozat a Líra Könyvesboltban: az adventi gyermekkönyvet jegyző Pomázi Tímeával találkozhatnak az olvasók pénteken délután.

A zene transzferhatása – a gyakorlatban

A zene transzferhatása – a gyakorlatban

2023. nov. 29.

Az intézmény fennállásának 70. évfordulója alkalmából új sorozatot kezdtünk a Móricz Zsigmond Általános Iskolával: a téma a zenei nevelés hatása életünkre. A Kodály-módszer után a zene transzferhatásáról ír Németh Irma tanár, zenepedagógus, énekes. Vendégposzt.

  • További hírek

Friss hírek

  1. Dobogós helyek az évzárón

  2. A szilveszteri petárda helyett költsön idén újra kutyatápra!

  3. Újabb bravúrban reménykednek az Acélbikák

  4. DSTV: szorgos közösség a Vasváriban

  5. Eltűnt, nagyon keresik Németh Zsoltot

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: szorgos közösség a Vasváriban

DSTV: szorgos közösség a Vasváriban

Embedded thumbnail for DSTV: évet értékelt Tomanóczy Tibor

DSTV: évet értékelt Tomanóczy Tibor

Embedded thumbnail for DSTV: mézeskalács a múzeumban

DSTV: mézeskalács a múzeumban

Top hírek

  1. Eltűnt, nagyon keresik Németh Zsoltot

  2. Szép gesztus a szenteste előtt

  3. DSTV: a birkózók is elbúcsúztatták az évet

  4. Csodás együttállás, frenetikus élmény

  5. Karácsonykor is előzzük meg a tűzeseteket!

Galéria

A szeretet lángja is ég

Az öröm rózsaszín gyertyája is fénylik (galéria) - fotó:

Az öröm rózsaszín gyertyája is fénylik (galéria)

DKSE évzáró (2025) - fotó:

DKSE évzáró (2025)

Dunaújváros Hetilap

XIV. évfolyam 50. szám - 2025.12.19.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő