Orbán: védenünk kell a keresztény hitből kinőtt életformát
A kereszténydemokrata politikai vezetők feladata, hogy védjék és erősítsék azt az életformát, amely a keresztény hitből kinőtt: az emberi méltóságot, a családot, a hazát és az egyházi közösségeket - mondta Orbán Viktor miniszterelnök a Pest megyei Nagykátán, a római katolikus Szent György-templom külső felújításáért tartott hálaadó szentmisén.
A kormányfő hangsúlyozta: e törekvéseket csak akkor koronázhatja siker, ha egyre több olyan hitvalló közösség lesz a Kárpát-medencében, mint a nagykátaiaké.
A családok gyarapodása, a jövő nemzedékek boldogulása, az élet biztonsága és a nemzeti összetartozás mind olyan értékek, amelyeket csak együtt és a kereszténység kétezer éves fundamentumán állva lehet megvédeni, kiteljesíteni - fogalmazott Orbán Viktor.
Kiemelte, a keresztényeknek, különösen a magyaroknak, mindig készen kell állniuk hitük, hazájuk, családjuk megvédésére. A miniszterelnök felelevenítette, hogy 2003-ban, amikor Nagykátán járt - a Szent György-díjat átvenni -, "hideg szelek fújtak Magyarországon", úgy tűnt, azok kerekednek fölül, akiknek semmit sem jelent a nemzeti összetartozás és a magyarok ezeréves keresztény öröksége. A nagykátaiak azonban büszkén vállalták a keresztény tanúságtevők örökségét, megmutatták, hogyan kell nehéz időkben is kitartani - mondta.
Azóta azonban nagyot fordult a világ - folytatta -, 2010-ben "újra győztünk (...), és amit 2003-ban itt elhatároztunk, azt nagyrészt meg is valósítottuk". Felhívta a figyelmet arra is, hogy ma kétszer annyi gyermek tanul egyházi iskolában, mint tíz évvel ezelőtt, az egyházak pedig sokszor erejükön felül gondoznak idős embereket, és erősítik a közösségeket.
Fotó:MTI
"Fontos, hogy a gazdaságunk erősödjön, fontos, hogy a fiataljaink okosak legyenek és helytálljanak a versenyben, de legalább ilyen fontos, hogy tudják, hova tartoznak, hol az otthonuk, és hogy milyen örökséget kaptak a szüleiktől, nagyszüleiktől" - zárta szavait Orbán Viktor.
Varga Lajos váci segédpüspök szentbeszédében úgy fogalmazott, a templom nem más, mint maga Jézus Krisztus, a megújult templom pedig azt is magában hordozza, hogy "mi is próbáljunk megújulni", és "lépjünk rá arra az útra, amely Jézus maga". A keresztény közösség hordozza Jézus üzenetét, ezért a templom a keresztény közösség jelképe - mondta.
A szentmisén átadták az egyházközség képviselő-testülete által alapított Szent György-oklevelet és Szent György-díjat, utóbbit idén Czerván György, a térség fideszes országgyűlési képviselője kapta, mert munkájával mindig törekszik a keresztény értékek ápolására, megőrzésére, és segítséget nyújt a templomok felújításában. Czerván György megtiszteltetésnek nevezte a kitüntetést, majd beszámolt a térségben az elmúlt években történt beruházásokról, köztük nyolc templom felújításáról.
-MTI-
A rovat további hírei: Közélet
Változik a Pentele híd lezárásának időpontja, a héten nem lesz akadály
2025. aug. 08.
A Magyar Koncessziós Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. (MKIF) tájékoztatása szerint a Pentele hídra tervezett karbantartási munkálatok időpontja megváltozott. Az eredetileg augusztus 8–10. közé tervezett munkavégzést elhalasztják, így ezen a hétvégén nem lesz teljes pályazár a hídon.
A sas leszállt, a mormota pedig mosolyog
2025. aug. 07.
Látványos ráncfelvarráson esett át a Váci Mihály utcában található trafóház Barta Endre önkormányzati képviselő körzetében. Nagy Gergő ismét festékszórót ragadott, és aranyos figurákkal ajándékozta meg a körzetben élőket.
Elkészültek a munkával, megújult a járda is
2025. aug. 07.
Folytatta a DVG Zrt. a városi távhővezetékek cseréjét, legutóbb Szántó Péter önkormányzati képviselő körzetében, a Dunasor 29-31. előtt készült el egy nagyobb szakasz. A vezetékek cseréje bontással járt, így az érintett utcában a járda is megújult.
Néma főhajtások a rendkívüli közgyűlésen
2025. aug. 07.
Rendkívüli közgyűlést hívott össze csütörtök délelőttre Pintér Tamás, Dunaújváros polgármestere. A rendkívüliség közbeszerzési eljárás eredményének megállapítása, új közbeszerzési eljárás megindítása, továbbá más halaszthatatlan döntések meghozatala miatt vált szükségessé.
"Hagyd otthon az unokád!" – mozgalmas programözönnel várták a szépkorú közönséget (galériával)
2025. aug. 05.
Nem csak a fiataloké a világ – ezt Dunaújváros szépkorú polgárai ismét bebizonyították. A Hagyd otthon az unokád! című mini fesztivál sokakat vonzott a régi Vidám Park területére múlt szombaton. A jó hangulathoz minden adott volt: étel és ital, színpadi produkciók, nagy mosolyok és természetesen remek közösség.
Elhunyt Egresi Zsuzsanna grafikusművész
2025. aug. 04.
A Kortárs Művészeti Intézet (ICA-D) kollektívája, valamint a dunaújvárosi képző- és iparművészek mély fájdalommal búcsúztatják Egresi Zsuzsanna grafikusművészt, városunk ikonikus alakját. Nyugodjék békében – emléke él! Nekrológ.
Nyugodjon békében, Mester!
2025. aug. 04.
Dunaújváros önkormányzata mély megrendüléssel tudatja, hogy városunk díszpolgára, Dunaújváros és térsége táncművészeti életének megalapítója, a nívódíjas balettmester és koreográfus Wünsch László 94. életévében elhunyt. Nekrológ.