Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2025. dec. 25. Eugénia Karácsony
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü

Remek túra két keréken

Sport
Dunaújváros
bringatúra
kerékpár
szabadidősport

facebook megosztás

Szárszó Lajos - 2019. máj. 11., 14:04

Az idei, 35. bringatúrán 1237 induló állt rajthoz, s tette meg nagy örömmel a Dunaújváros–Mezőfalva–Dunaújváros útvonal 35 km-es távját. Galériával!

Bár az előző napok időjárása igen szeszélyes volt, mára megkegyelmezett minden bringásnak, aki részt vett az idei, immár 35. bringatúrán. A kerékpárosok igen korán, már reggel nyolc óra körül kezdték elfoglalni a Városháza teret, hiszen tudták, hogy csak azok vehetnék részt a bringázáson, akik regisztráltak, vagyis felragasztották csuklójukra az induláshoz szükséges karszalagot. Ennek azonban nem csak ez volt a küldetése, hanem az is, hogy az indulók ezzel vehettek részt a visszaérkezést követően a tombolasorsoláson. Már a közös bemelegítés előtt érezhető volt, hogy minden induló mennyire várja a rajtot, hiszen többen a start előtt már elfoglalták helyüket az első sorban.

A bemelegítést ezúttal Tóth Orsolya fitness edző tartotta, majd kilenc órakor Kiss András, a szervező Tourinform Iroda vezetőjének kezében eldördült a startpisztoly, mely a túra kezdetét jelezte. Az idén is megtaláltuk a kerekezők között az összes korosztályt, szálltak nyeregbe fiatalok, középkorúak, idősebbek, családok. A szervezők ezúttal sem bíztak semmit a véletlenre, ezért működtek együtt a Dunaújvárosi Rendőrkapitányság rendőreivel, az önkéntes motoros kísérőkkel, a mentősökkel, és a városunkban és a város környéki településeken működő polgárőrségekkel. Miután a bringások közel egy órát tekertek érkeztek meg Mezőfalvára, ahol a már szokásos vendégszeretet, tisztaság, ásványvíz fogadta a kerekezőket. Egy kisebb pihenés, frissítés után azonban ismét mindenki nyeregbe pattant, és 11 órakor indult vissza Dunaújvárosba. Miután a Városháza térre az utolsó kerékpáros is megérkezett kezdődött a tombola sorsolás, melyen azok vehettek részt, akik az indulásnál nem felejtették el a regisztrálást.

Összesen 51 ajándékcsomag került kisorsolásra, plusz két fődíj, melyet Dunaújváros egyik kerékpár szaküzlete megtoldott azzal, hogy a Móricz Iskolának „versenyen kívül” ajándékozott egy bringát. A díjat az intézmény igazgatónője vette átt a tanítványai gyűrűjében. Az idei túra legfiatalabb résztvevője egy mindössze tizenhárom hónapos kislány, Nógrádi Dorka, a legidősebb úr és hölgy – csakúgy, mint tavaly - Kis Mihály és Kovács Tiborné, míg a legtávolabbról érkező a Gyömrőről érkezett Nahóczky Flóra volt, akik különdíjban részesültek. Mint azt a szervezőktől megtudtuk, útközben egy rendkívüli esemény történt. Mezőfalváról visszafelé vezető úton esett el egy tizenéves gyermek, akinek eltörött a kulcs csontja. Őt a gyors ellátás után azonnal kórházba szállították. Rajta kívül egy fiút kisebb horzsolódás miatt kellett ellátni, a többiek azonban mosolyogva, sérülésmentesen, egészségesen tértek vissza Dunaújvárosba.

2. Galéria
Dunaújváros
bringatúra
kerékpár
szabadidősport

facebook megosztás

Idén is óriási sikert hozott városunk hagyományos májusi szabadidősport rendezvénye, a 35. Bringatúra, melyen több mint ezren tekerték végig a Dunaújváros-Mezőfalva-Dunaújváros útvonal 35 kilométeres távját.

Sándor Judit
35. Bringatúra - fotó: Sándor Judit
35. Bringatúra - fotó: Sándor Judit
35. Bringatúra - fotó: Sándor Judit
35. Bringatúra - fotó: Sándor Judit
35. Bringatúra - fotó: Sándor Judit
35. Bringatúra - fotó: Sándor Judit
35. Bringatúra - fotó: Sándor Judit
35. Bringatúra - fotó: Sándor Judit
35. Bringatúra - fotó: Sándor Judit
35. Bringatúra - fotó: Sándor Judit
35. Bringatúra - fotó: Sándor Judit
35. Bringatúra - fotó: Sándor Judit
35. Bringatúra - fotó: Sándor Judit
35. Bringatúra - fotó: Sándor Judit
35. Bringatúra - fotó: Sándor Judit
35. Bringatúra - fotó: Sándor Judit
35. Bringatúra - fotó: Sándor Judit
35. Bringatúra - fotó: Sándor Judit
35. Bringatúra - fotó: Sándor Judit
35. Bringatúra - fotó: Sándor Judit
35. Bringatúra - fotó: Sándor Judit
35. Bringatúra - fotó: Sándor Judit
35. Bringatúra - fotó: Sándor Judit
35. Bringatúra - fotó: Sándor Judit
35. Bringatúra - fotó: Sándor Judit
35. Bringatúra - fotó: Sándor Judit
35. Bringatúra - fotó: Sándor Judit
35. Bringatúra - fotó: Sándor Judit
35. Bringatúra - fotó: Sándor Judit
35. Bringatúra - fotó: Sándor Judit
35. Bringatúra - fotó: Sándor Judit
35. Bringatúra - fotó: Sándor Judit
35. Bringatúra - fotó: Sándor Judit
35. Bringatúra - fotó: Sándor Judit
35. Bringatúra - fotó: Sándor Judit
35. Bringatúra - fotó: Sándor Judit
35. Bringatúra - fotó: Sándor Judit
35. Bringatúra - fotó: Sándor Judit
35. Bringatúra - fotó: Sándor Judit
35. Bringatúra - fotó: Sándor Judit
35. Bringatúra - fotó: Sándor Judit
35. Bringatúra - fotó: Sándor Judit
35. Bringatúra - fotó: Sándor Judit
35. Bringatúra - fotó: Sándor Judit
35. Bringatúra - fotó: Sándor Judit
35. Bringatúra - fotó: Sándor Judit
35. Bringatúra - fotó: Sándor Judit
35. Bringatúra - fotó: Sándor Judit
35. Bringatúra - fotó: Sándor Judit
35. Bringatúra - fotó: Sándor Judit
35. Bringatúra - fotó: Sándor Judit
35. Bringatúra - fotó: Sándor Judit
35. Bringatúra - fotó: Sándor Judit
35. Bringatúra - fotó: Sándor Judit
35. Bringatúra - fotó: Sándor Judit
35. Bringatúra - fotó: Sándor Judit
35. Bringatúra - fotó: Sándor Judit
35. Bringatúra - fotó: Sándor Judit
35. Bringatúra - fotó: Sándor Judit
35. Bringatúra - fotó: Sándor Judit
35. Bringatúra - fotó: Sándor Judit
35. Bringatúra - fotó: Sándor Judit
35. Bringatúra - fotó: Sándor Judit
35. Bringatúra - fotó: Sándor Judit
35. Bringatúra - fotó: Sándor Judit
35. Bringatúra - fotó: Sándor Judit
35. Bringatúra - fotó: Sándor Judit
35. Bringatúra - fotó: Sándor Judit
35. Bringatúra - fotó: Sándor Judit
35. Bringatúra - fotó: Sándor Judit
35. Bringatúra - fotó: Sándor Judit
35. Bringatúra - fotó: Sándor Judit
35. Bringatúra - fotó: Sándor Judit
35. Bringatúra - fotó: Sándor Judit
35. Bringatúra - fotó: Sándor Judit
35. Bringatúra - fotó: Sándor Judit
35. Bringatúra - fotó: Sándor Judit
35. Bringatúra - fotó: Sándor Judit
35. Bringatúra - fotó: Sándor Judit
35. Bringatúra - fotó: Sándor Judit
35. Bringatúra - fotó: Sándor Judit
35. Bringatúra - fotó: Sándor Judit
35. Bringatúra - fotó: Sándor Judit
35. Bringatúra - fotó: Sándor Judit
35. Bringatúra - fotó: Sándor Judit
35. Bringatúra - fotó: Sándor Judit
35. Bringatúra - fotó: Sándor Judit
35. Bringatúra - fotó: Sándor Judit
35. Bringatúra - fotó: Sándor Judit
35. Bringatúra - fotó: Sándor Judit
35. Bringatúra - fotó: Sándor Judit
35. Bringatúra - fotó: Sándor Judit
35. Bringatúra - fotó: Sándor Judit
35. Bringatúra - fotó: Sándor Judit
35. Bringatúra - fotó: Sándor Judit
35. Bringatúra - fotó: Sándor Judit
35. Bringatúra - fotó: Sándor Judit
35. Bringatúra - fotó: Sándor Judit
35. Bringatúra - fotó: Sándor Judit
35. Bringatúra - fotó: Sándor Judit
35. Bringatúra - fotó: Sándor Judit
35. Bringatúra - fotó: Sándor Judit
35. Bringatúra - fotó: Sándor Judit
35. Bringatúra - fotó: Sándor Judit
35. Bringatúra - fotó: Sándor Judit
35. Bringatúra - fotó: Sándor Judit
35. Bringatúra - fotó: Sándor Judit
35. Bringatúra - fotó: Sándor Judit
35. Bringatúra - fotó: Sándor Judit
35. Bringatúra - fotó: Sándor Judit
35. Bringatúra - fotó: Sándor Judit
35. Bringatúra - fotó: Sándor Judit
35. Bringatúra - fotó: Sándor Judit
35. Bringatúra - fotó: Sándor Judit
35. Bringatúra - fotó: Sándor Judit
35. Bringatúra - fotó: Sándor Judit
35. Bringatúra - fotó: Sándor Judit
35. Bringatúra - fotó: Sándor Judit
35. Bringatúra - fotó: Sándor Judit
35. Bringatúra - fotó: Sándor Judit
35. Bringatúra - fotó: Sándor Judit
35. Bringatúra - fotó: Sándor Judit
35. Bringatúra - fotó: Sándor Judit
35. Bringatúra - fotó: Sándor Judit
35. Bringatúra - fotó: Sándor Judit
35. Bringatúra - fotó: Sándor Judit
35. Bringatúra - fotó: Sándor Judit
35. Bringatúra - fotó: Sándor Judit
35. Bringatúra - fotó: Sándor Judit
35. Bringatúra - fotó: Sándor Judit
35. Bringatúra - fotó: Sándor Judit
35. Bringatúra - fotó: Sándor Judit
35. Bringatúra - fotó: Sándor Judit
35. Bringatúra - fotó: Sándor Judit
35. Bringatúra - fotó: Sándor Judit
doszerk - 2019. máj. 11.

A rovat további hírei: Sport

Jó kezdés a világbajnokságon

Jó kezdés a világbajnokságon

2025. aug. 21.

Két számban is továbbjutott a milánói kajak-kenu világbajnokság szerdai előfutamaiból a DKSE kenusa, Hajdu Jonatán.

Még jókor jött a balhorog?

Még jókor jött a balhorog?

2025. aug. 20.

Háromgólos vereséget szenvedett a FEHA19 elleni felkészülési találkozón a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorong csapata.

DSTV: Bimmer Parádé a szigeten

DSTV: Bimmer Parádé a szigeten

2025. aug. 19.

Zúgó kipufogók, perzselő abroncsfelület, kiváló hangulat és fanatikus jókedv – meg persze rengeteg, messziről felismerhető kék-fehér BMW logók. Idén is nagyot ment a Bimmer Parádé, amelynek a Szalki-sziget adott otthont a mögöttünk hagyott hétvégén. A szervezők remek programokkal készültek, amely keretében a családosok és az igazi fanatikusok is találtak maguknak elfoglaltságot. Hangkép.

Szentesen kezdi a bajnokságot a DFVE

Szentesen kezdi a bajnokságot a DFVE

2025. aug. 19.

Idegenben, a Szentes ellen vág neki az OB I-es pontvadászatnak a DFVE női vízilabda csapata, mely első hazai bajnokiját a III. Ker. TVE ellen játssza szeptember utolsó napjaiban.

Szoros siker a NEKA otthonában

Szoros siker a NEKA otthonában

2025. aug. 19.

Fáradtan is nagyot küzdött és egygólos, 28-27-es győzelmet aratott a NEKA otthonában lejátszott felkészülési találkozón a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia felnőtt csapata.

Minden éremből jutott a fiataloknak

Minden éremből jutott a fiataloknak

2025. aug. 18.

Egy első, egy második és egy harmadik helynek örülhettek a DKKA kézilabdázói a hetedik alkalommal megrendezett Horváth Nikolett Emléktornán a mögöttünk hagyott hétvégén.

BMW-sek randevúja a szigeten (galériával)

BMW-sek randevúja a szigeten (galériával)

2025. aug. 18.

Szokás szerint remek hangulatban rendezték meg a BMW-sek hagyományos nyári márkatalálkozóját, a Bimmer Parádét a Szalki-szigeten, ahol csütörtöktől vasárnapig várta számtalan izgalmas program a résztvevőket.

  • További hírek

Friss hírek

  1. Ünnepi ajándékpercek az Élesztő közösségétől

  2. Karácsonykor is előzzük meg a tűzeseteket!

  3. DSTV: a birkózók is elbúcsúztatták az évet

  4. "A közösség ereje ilyenkor válik igazán láthatóvá..."

  5. Csábító üzenetek, súlyos következmények

Videók

Embedded thumbnail for Ünnepi ajándékpercek az Élesztő közösségétől

Ünnepi ajándékpercek az Élesztő közösségétől

Embedded thumbnail for DSTV: a birkózók is elbúcsúztatták az évet

DSTV: a birkózók is elbúcsúztatták az évet

Embedded thumbnail for DSTV: jótékonyság a Restiben

DSTV: jótékonyság a Restiben

Top hírek

  1. Életet mentettek a dunaújvárosi rendőrök

  2. Rablás miatt tartóztatták le a buszmegállók üvegtörőjét

  3. Csábító üzenetek, súlyos következmények

  4. Karácsony a Krisztus Király főtemplomban

  5. DKIK: új titkár az iparkamaránál

Galéria

A szeretet lángja is ég

Az öröm rózsaszín gyertyája is fénylik (galéria) - fotó:

Az öröm rózsaszín gyertyája is fénylik (galéria)

DKSE évzáró (2025) - fotó:

DKSE évzáró (2025)

Dunaújváros Hetilap

XIV. évfolyam 50. szám - 2025.12.19.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő