Szakértő: az ellenzék alkalmatlan a városvezetésre
A Nézőpont Intézet elemzője alkalmatlannak tartja az ellenzéket a városvezetésre és az érdekképviseletre is.
Tóth Erik pénteken az M1 aktuális csatornán azt mondta, ezt bizonyítja a politikai válság, amely az ellenzéknél fennáll. Decemberben közös ellenzéki együttműködésről beszéltek, most pedig az egykori balliberális pártok a Momentummal kiegészülve próbálják kiszorítani Budapestről az LMP-t és a Jobbikot - közölte.
A szavazók a választásokon azt várják az ellenzéktől, hogy olyan alternatívákat kínáljanak, amelyeket támogathatnak. A pártok ehelyett hatalmi harcot folytatnak az önkormányzati választással kapcsolatban - vélekedett. Kiemelte, az önkormányzati választásokról nem időszerű egyeztetni, az "elhibázott" politikai lépés, mert előbb európai parlamenti (EP-) választás lesz, amelyre szerinte a DK-t leszámítva egyetlen ellenzéki párt sincs felkészülve.
Az önkormányzati választásokkal kapcsolatban azt mondta, az ellenzéki főpolgármester-választás második fordulóját - ha megvalósul - csak nem sokkal az októberi választás előtt rendezik majd meg. Ez esetben kevés idejük lesz arra, hogy a választókat meggyőzzék arról, hogy az előválasztások győztesére szavazzanak - tette hozzá.
-MTI-
A rovat további hírei: Közélet
Újabb fa öltött ünnepi köntöst Újtelepen
2025. dec. 04.
Folytatódott az idei körzetszépítés Újtelepen – már a második fenyőfa is megkapta a karácsonyi fénysort a körzetben. Bár ez nem lehet újdonság a lakosoknak, hiszen hosszú évek óta ápolják ezt a kedves hagyományt, ezzel is hangolódva a szeretet ünnepére.
Értékőrzés a könyvtár közreműködésével
2025. dec. 04.
Mint arról már korábban beszámoltunk, fakataszter készül Dunaújvárosban. A témához kapcsolódóan a DARING projekt keretében szakmai egyeztetésre látogatott el a József Attila Könyvtárba Szabó Zsolt alpolgármester és dr. Kovács Adél, a Nemzetközi Pályázati Iroda vezetője.
Városunkat is meglátogatta a nagyszakállú (galériával)
2025. dec. 03.
Zsúfoltság és gyerekzsivaj töltötte meg a Városháza teret kedden – alapos oka volt a sürgés-forgásnak. Dunaújvárosba látogatott Jouloupukki, az igazi, nagyszakállú Mikulás a gyerekek és sok-sok felnőtt rajongó nagy örömére.
Hatalmas összefogás az ünnepi időszakban
2025. dec. 03.
Örömteli esemény apropóján tartottak sajtótájékoztatót egy, a háttérben már futó jótékonysági akcióval kapcsolatban a szervezők. A helyszín az uszoda volt, ám nemcsak a vízilabdázók és az úszók csatlakoztak, hanem szerencsére sokan mások is.
Tragikus évfordulót ünnepelt a penteleiek közössége
2025. dec. 02.
Máig fekete lap a település történelemkönyvében – éppen 75 éve történt, hogy a kuláknak bélyegzett pentelei családokat kitelepítették otthonaikból. A gyászterhes eseményre emlékeztek a Pentele Klubházban hétfőn délután.
Együtt a tisztább Tündérkert Játszótérért
2025. dec. 02.
Újtelep lakosai időről-időre összefognak, hogy közösen tegyenek kitűzött céljukért – a közelmúltban a Tündérkert Játszótér takarítása volt terítéken, adventi készülődéssel körítve. Tóth Kámán önkormányzati képviselő szerint a körzetben alapvető ez a fajta együttműködés.
A hit jelképe – fellobbant a láng az első adventi gyertyán a Városháza téri ünnepen (galériával)
2025. dec. 01.
Újra adventi fénybe öltözött Dunaújváros főtere – elkezdődött az ünnepvárás szép időszaka. Fényfüzérek csillogása, gőzölgő, lelket is melengető ételek és italok, programok sora vár mindenkit az Adventi Forgatagon, ahol a közös adventi gyertyagyújtás sem maradt el.









