Utcán verte meg ismerősét, majd viperával támadt rá
A perkátai férfit a dunaújvárosi rendőrök előállították és felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntett miatt gyanúsítottként hallgatták ki.
A Dunaújvárosi Rendőrkapitányság rendőrei tegnap hajnalban elfogtak és előállítottak egy perkátai lakost. A 37 éves férfi a gyanú szerint május 25-én este Perkátán, az Ady Endre utcában összetalálkozott egyik ismerősével, akivel már régóta haragban áll, és rövid szóváltást követően rátámadt a sértettre. Nagy erővel, ököllel többször arcon ütötte, majd a tarkóját és a hátát is verte, ettől a sértett az árokba esett. Ekkor a sértett barátnője és a közelben lévők a támadót felszólították, hogy hagyja abba cselekményét, ő azonban egy viperát vett elő ruházatából, amellyel a földön fekvő férfi lábát több alkalommal megütötte, majd a helyszínről elmenekült. A sértettet kórházba szállították. Az esetről történt bejelentést követően a rendőrök az ügyben végzett adatgyűjtés eredményeként pár órán belül azonosították, és otthonában elfogták a bűncselekmény feltételezett elkövetőjét, akit május 26-án a nyomozók gyanúsítottként hallgattak ki felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntett megalapozott gyanúja miatt.
A rovat további hírei: Sziréna
Legyen biztonságos az emlékezés!
2022. okt. 30.
A következő napokban a rendőrség idén is kiemelt figyelmet fordít a megemlékezés nyugalmát veszélyeztető bűncselekmények és a közlekedési balesetek megelőzése érdekében. Bűnmegelőzési tipptárral is szolgáltak.
Közlekedj okosan – a ködös időben de pláne!
2022. okt. 26.
A megváltozott látási, időjárási és útviszonyokra, a biztonságos közlekedésre hívja fel a figyelmet a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság összegzése. Ködös reggelek, csak óvatosan!
Magával is végzett a feleséggyilkos férfi
2022. okt. 25.
A 62 éves B. János a börtönben oltotta ki saját életét vasárnap, értesült több, köztük nem hivatalos, de megbízható forrásból is a DO. A megyei főkapitányság kommunikációs szolgálata megerősítette a hírt: a férfi öngyilkos lett.
Bréking: súlyos baleset, több kilométeres torlódás az M6-os sztrádán (FRISSÍTVE)
2022. okt. 20.
Két személygépkocsi ütközött össze Besnyő térségében, órákon át teljes útzár volt érvényben! (FRISSÍTVE)
Frontális ütközés, négy sérült és teljes útzár a 62-es úton (FRISSÍTVE)
2022. okt. 18.
Egy személygépkocsi és egy tehergépkocsi ütközött össze a főút Pálhalma és Perkáta közötti szakaszán 16 órakor. Órákon át Adony irányába kellett kerülni, négy személy, köztük három fiatalkorú fiú sérült a balesetben. Itt a rendőrségi jelentés! (FRISSÍTVE)
Letartóztatásban a katalizátorokra szakosodott román trió
2022. okt. 18.
Dunaújvárosban bukott le a három férfi a közelmúltban, de a nyomozás adatai szerint az egész országban követhettek el hasonló bűncselekményeket. Itt egy éjjel hat kocsit rongáltak meg; a fehérvári járásbíróság elrendelte a letartóztatásukat, értesült a DO.
Eltűnt, keresik Vass Krisztinát
2022. okt. 15.
A dunaújvárosi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 14 éves mezőfalvi Vass Krisztina eltűnése miatt.