Varga Judit: A Facebook demokratikus felhatalmazás nélkül beavatkozik a politikába
Hatalmas sértés volt a Néppárt csúcsjelöltje részéről, amikor azt mondta, nem akar magyar szavazatokkal az Európai Bizottság elnöke lenni – jelentette ki Varga Judit, a Miniszterelnökség európai uniós kapcsolatokért felelős államtitkára a Hír TV Magyarország élőben című műsorában.
A Néppárttal tárgyaló fideszes delegáció tagja szerint ezért Orbán Viktor egyértelmű üzenetet fogalmazott meg Weber számára akkor, amikor alkalmatlan jelöltnek nevezte a csúcsjelöltet.
Reagált a Néppárt a miniszterelnök Manfred Weberre tett kijelentésére. Varga Judit a Miniszterelnökség európai uniós kapcsolatokért felelős államtitkárát a műsorvezető Földi-Kovács Andrea a Jean-Claude Juncker keddi „önértékeléséről” is kérdezte.
Mérleget vont kedden az EB élén történt vezetői munkájáról Jean-Claude Juncker, amire reagálva Varga Judit úgy fogalmazott: „A brüsszeli retorikához hozzátartozik, hogy pozitívumként emlegetjük a múltat, még ha abban nem is volt sok pozitívum. Mindig jó az önkritika, de Jean-Claude Juncker elegánsan átsiklott az a hatalmas hiba felett, hogy alapvetően politikai bizottságként definiálta a 2014-ben hivatalba lépő új bizottságot, aminek ő volt a vezetője, az elnöke és így kezdődött minden probléma”. Két hatalmas hibát is elkövetett: a migránsokat nem tudta kívül tartani Európán, a briteket meg hagyta kilépni az Unióból – mutatott rá a felelős államtitkár.
Megint nem abból a leckéből tanult az EB vezetője, hogy mit akartak a brit állampolgárok, nem az elégedetlen polgárok mellett állt a csúcsvezető, hanem „ugyanazt a mantrát tudta csak fújni, amit több évtizede”: „Több Európát” minden válságos helyzetben és ez nem kellett a briteknek – fogalmazott Varga Judit.
A nagyszebeni uniós csúcsról szólva Juncker megjegyezte, hogy mindenkinek el kéne gondolkodnia azon, mi lenne Európával, ha a májusi szavazás másnapján a „szélsőséges erők” kerülnének hatalomra. Az EB elnöke valószínűleg ilyen felütéssel akarta a választások tétjét megemelni. Az átlag európai választópolgár két erős pólust lát, amelyek egymás hatalomra jutásával riogatnak. Az európai választók elsődleges aggodalma – minden felmérés ezt igazolja – a migráció sorskérdése, és az ezzel kapcsolatos biztonsági kihívás. A magyar választópolgárok is kinyilvánították erre való akaratukat, és az államtitkár szerint Jean-Claude Junckernek is inkább meg kéne várnia május 27-ét, és a választók akaratát figyelembe véve kell majd cselekedni.
Varga Judit egy kérdésre válaszolva kiemelte: a kampányban felértékelődik a média, különösen a közösségi oldalak szerepe. Kiderült, hogy a Facebook képes mindenféle kontroll nélkül irányítani a politikai napirendet és a kampányokat. Egészen elképesztő és ez nagyon nagy aggodalomra okot adó jelenség. Egy magántulajdonban lévő vállalat felállít egy központot, ahol a választásokkal kapcsolatos információkat negyven ember dolgozza fel. „Ők, akik eldöntik, mely tartalmak jelenthetnek veszélyt, vagy mely tartalmak veszélyesek a választások tartalmára. Gyakorlatilag demokratikus felhatalmazás nélkül” – szögezte le Varga Judit.
A Néppárt csúcsjelöltjével kapcsolatban Varga Judit úgy fogalmazott: a Fidesz következetesen azt mondja, hogy a Néppártnak vissza kéne térnie a gyökerekhez. Weber nem elég bátor, hogy például a keresztény gyökereket felvállalná. „Ő is beszállt ebbe a liberális versenybe”, mivel a Néppárt is folyamatosan a liberális kisebbségének akar megfelelni – húzta alá az államtitkár. Ezért a Fidesz kiáll Manfred Weber mögül és új jelöltet keresnek, mert aggályosnak tekintik a jelenlegi elnökjelölt személyét, aki egyértelműen nagykoalícióban akar kormányozni, ami azt jelenti, hogy a bevándorláspárti európai baloldallal már most meg akarná kötni a koalíciót – fejtette ki Varga Judit.
„Politikában nem feltétlenül kell megsértődni, de itt a választók szemével kell nézni” – mondta Varga Judit, majd hozzátette: egyértelmű üzenet a Fidesz részéről, jó lenne már ha a Néppárt a sorok között is tudna olvasni és ismét a jobboldali jellegét erősítené, nem pedig a liberális versenyfutásban folyamatosan balra tolódna. Ne hagyja a Néppárt, hogy a liberális média nyomása egyfajta buborék világban tartsa. Az osztrák példa igazolja: létezhet együttműködés a Néppárt és a tőle jobbra található, hazafiasabb pártokkal – szögezte le az államtitkár.
- hirtv.hu -
A rovat további hírei: Közélet
DSTV: megnyitott az óvoda
2025. szep. 08.
A beszámolóval már jelentkeztünk, most itt a DSTV összeállítása az EGYMI tagóvoda zászlóbontásáról. Égető szükség volt Dunaújvárosban olyan intézményre, amely berkein belül megfelelő ellátásban részesülnek az SNI-s és más nehézséggel élő gyerekek. Megszületett! Hangkép.
Meghitt, szép eseményen ünnepelte immár 35. születésnapját a „Jószoli” család
2025. szep. 05.
Megható pillanatok, örök emlékek: bensőséges ünneppel emlékezett a Jószolgálati Otthon fennállásának 35. évfordulójára. Az intézmény 1990. szeptember 3-án nyitotta ki kapuit akkor még Értelmi Fogyatékosok Napközi Otthona elnevezéssel, de az évek alatt már sokszor kiderült – ez a hely nem csupán intézmény, de egyúttal biztonságos családi közeg is. Igazi otthon.
Dunaújvárosba érkezik a Richter Egészségváros: egy nap az egészségért és a közösségért
2025. szep. 04.
A Richter Gedeon Nyrt. országjáró edukációs és egészségmegőrző programsorozata, a Richter Egészségváros szeptember 20-án látogat Dunaújvárosba, a Városháza térre. Színes kínálattal csalogatnak – mindenkit szeretettel várnak!
Új intézményt alakítottak ki, már fogadják a gyerekeket az EGYMI óvodájában
2025. szep. 04.
Égető szükség volt Dunaújvárosban olyan intézményre, amely berkein belül megfelelő ellátásban részesülnek az SNI-s és más nehézséggel élő gyerekek. Ezekkel az óvodásokkal eddig kizárólag a Dunaújvárosi Óvoda tagintézményeiben foglalkoztak – a napokban új intézmény kezdte meg működését.
Megkezdődött az idei tanév az egyetemen is
2025. szep. 04.
Megkezdődött a 2025/2026-os tanév. Az oktatási intézmények életében ez mindig izgalmas pillanat, és egyben újrakezdés is: új kihívások, élmények, új barátságok – a Dunaújvárosi Egyetemen is üdvözölték az elsőéves hallgatókat.
Elkészült a klímák beszerelése a bölcsiben
2025. szep. 03.
Még a nyár első felében adott hírt arról a Napraforgó Bölcsőde, hogy klímaberendezésekre indítanak gyűjtést – az akció rendkívül sikeresnek bizonyult, ugyanis mára az intézmény összes csoportját felszerelték klímával. A készülékeket már használják, számoltak be a közösségi akció kezdeményezői.
Almási Zsolt polgármester nevét kapta a közgyűlési terem (galériával)
2025. szep. 02.
A város első szabadon választott polgármestere, Dunaújváros díszpolgára nevét vette fel a Városháza "C" szárnya közgyűlési terme: a névadásról ünnepi közgyűlés döntött délelőtt, a közelmúltban elhunyt városvezetőről bensőséges ünnepség keretében emlékeztek.