A „Jézuskéve” emléke

2019. június 30. (vasárnap) 8:21 - Várkonyi Balázs

Széles búzatábla aranylik. Idős gazda szemléli. Közelebb lép, kezébe vesz egy kalászt, kiperget pár szemet. Körmével kettéroppant néhányat. Ha látja, hogy kellően lisztes, adja a parancsot: aratáskezdet ekkor.

A Szent Iván-napi rituálét, az ősidők óta ismert kalászszemlét örökítette meg így a filmkamera. Régen volt. Vajon a faluban, ahol a dokumentumfilmet forgattuk, máig él-e a hagyomány, vagy sem. Úgy gondolom, ez utóbbi az igaz. Ha elmentek az utolsók, akik még tartották a szokást, ritkán akadt kései követő…

Az aratás kezdetét a köztudat mindig is Péter és Pál, a két apostolfejedelem emléknapjához kapcsolta. A sok évszázados tapasztalat szerint tőlünk északabbra ilyentájt a gabona még csak sárgul, míg a mediterrán vidékeken már túljutottak az aratáson. Nálunk viszont június végén jön el a kezdőnap. Ekkorra a régi öregek szavával a gabona hányni kezdi a kalászát, növése megáll, töve megszakad. Vágáskész. Iván nap táján a legkorábban érő őszi és a tavaszi árpa nyitja a sort, Péter-Pál napja környékén a rozs, majd a búza is vágásérett lesz, végül a legkésőbb aratandó kalászos, a zab kerül sorra.

Emlékeimet porolom most le. Istenem, városban növekedő kiskamaszként mennyire vártam életem első aratómunkás napját! Afféle kiscselédként, de valójában szünidei vendégként jutottam a kivételes lehetőséghez apám barátja, a jó öreg Miska bácsi jóvoltából. Túl sok segítségre aligha számíthatott, de azért igyekeztem hasznossá tenni magam: jobbára a vízzel telt „ceglédi” kanna hurcolásával, kínálgatással. Aztán néhány kévét is jól-rosszul, de megkötöttem, és búzakeresztet raktam. Örömömre, megtörtént az is, hogy a legkisebb villát a kezembe nyomták, s egy-egy, ugyancsak kicsi kévét fölvéve gondosan a többi tetejére igazíthattam. Dicsértek, ám ez alighanem csak egy gesztus lehetett. Kasza közelébe se engedtek, s az úgy volt jól. Igazi jutalomként a munka végén én köthettem meg azt, ami a jó termésért való köszönetet jelképezte: a „Jézuskévét”.

Fotók: Fortpan

A nap igazi beavatás volt: munkásembernek éreztem magam egy kis ideig. Az életre szóló tanulás órája azonban este jött el. Kiültünk a tornácra, Miska bácsi fröccsöt csinált magának, az én kezembe bambisüveget nyomott. Rágyújtott, majd lassan mesélni kezdett. Szomorú történet bomlott ki a meghurcolt gazdáról, akinek az egyetlen bűne az volt, hogy picivel több földje volt a kelleténél, tán két holddal haladta meg a „kulákminimumot”. Ezt a gazdát mindenétől megfosztották, földönfutóvá tették, családostul kitelepítették. Úgy mondták: ők a „dolgozó nép ellenségei”. Pedig világéletében mindig mindenkinek segített, a munkás időszakokban a nem túl nagy gazdaságában másoknak is kenyeret adott. Évek múlva térhettek haza – meg megbélyegezve, de meg nem törve. Földjük már nem volt, hát béreltek. Nem adták föl soha…

Később tudtam meg: a történetbeli gazda ő maga volt. A törhetetlen jellemű Miska bácsi. Péter-Pálkor, az aratóünnepen, amely ma már a kuláküldözés áldozatainak emléknapja is, rá emlékezem. És a sorstársaira.

A rovat további hírei: Napraszóló

Nagyné kapavágása

Nagyné kapavágása

2019. szeptember 22. (vasárnap)

A nevezetes eseményre, az ünnepélyes kapavágásra 1956 kora őszén került sor. Egészen pontosan szeptember 19-én. Várostörténeti jelentősége volt! Valóban az, hiszen egy új ipari létesítmény, a szalmacellulózgyár építésének előhírnöke volt. Az pedig munkahelyeket teremtett, s nem mellékesen Újváros presztízsét erősítette.

A nullává nem lett ember

A nullává nem lett ember

2019. szeptember 15. (vasárnap)

Mi a csuda lehet egy ajtón a házmester-luk? Aztán miféle a bagolyműszak? Emlékszem, először csak a türelmetlen kíváncsiság vezetett, hogy végére járjak, mit rejtenek e szavak. Aztán rájöttem: a könyv, amelyet olvasok, sokkal több nyelvi fordulatot kínál föl, mintsem hogy leragadhatnék egyes szavakon.

Szembejött a véletlen

Szembejött a véletlen

2019. szeptember 08. (vasárnap)

Már a jövő sem a régi. Ezt a bizarr mondatot Géza préselte ki magából, miután szerelmi bánatának borús részleteit megosztotta ismerősével a sarki presszóban. Az ismerős csak bólogatott. Közben azon eszelt, vajon a nem túl olvasott Géza hogyan talált ki ilyen különös bölcsességet.

Szomjoltó közkutak

Szomjoltó közkutak

2019. szeptember 01. (vasárnap)

Az újságoshoz tartottam. Kerülővel, ahogy máskor is. Mehettem volna rövidebb úton, de akadt egy különös, parancsoló szempont: csak azért választottam azt az irányt, hogy útba ejtsem az iskolát, ahol a gyerekeim töltik napjaikat.

1526, úton a végzet felé

1526, úton a végzet felé

2019. augusztus 25. (vasárnap)

Laji, a kanászlegény megállt. Erősen fülelt. Mintha morajlana valami a távolban. De hogy mi, abban dűlőre nem jutott, így aztán ostorával csapott egyet, és a kesedisznóival indult a kövérebb fű irányába.

Ünnepidőben

Ünnepidőben

2019. augusztus 19. (hétfő)

Jól van, fiam, nem haragszunk, nem haragszunk. – Mi sem, felség, mi sem, felség. Egy fordulat a király és a furfangos juhász párbeszédéből. Az eltüsszentett birodalom című mesejátékban figyelt föl rá a keresztfiam. Nem hagyta nyugodni a dolog: ilyen pimaszul lehetett beszélni egy királlyal?

Délidő, éjsötét

Délidő, éjsötét

2019. augusztus 11. (vasárnap)

Akkor is nyár volt, augusztus. Ifjúkora élményeinek színhelyén csatangoltak a barátokkal. A Lápastói-dűlőben leültek az évszázados csőszharang tövébe. Hallgattak. Fullasztó meleg volt.