A „Jézuskéve” emléke

2019. június 30. (vasárnap) 8:21 - Várkonyi Balázs

Széles búzatábla aranylik. Idős gazda szemléli. Közelebb lép, kezébe vesz egy kalászt, kiperget pár szemet. Körmével kettéroppant néhányat. Ha látja, hogy kellően lisztes, adja a parancsot: aratáskezdet ekkor.

A Szent Iván-napi rituálét, az ősidők óta ismert kalászszemlét örökítette meg így a filmkamera. Régen volt. Vajon a faluban, ahol a dokumentumfilmet forgattuk, máig él-e a hagyomány, vagy sem. Úgy gondolom, ez utóbbi az igaz. Ha elmentek az utolsók, akik még tartották a szokást, ritkán akadt kései követő…

Az aratás kezdetét a köztudat mindig is Péter és Pál, a két apostolfejedelem emléknapjához kapcsolta. A sok évszázados tapasztalat szerint tőlünk északabbra ilyentájt a gabona még csak sárgul, míg a mediterrán vidékeken már túljutottak az aratáson. Nálunk viszont június végén jön el a kezdőnap. Ekkorra a régi öregek szavával a gabona hányni kezdi a kalászát, növése megáll, töve megszakad. Vágáskész. Iván nap táján a legkorábban érő őszi és a tavaszi árpa nyitja a sort, Péter-Pál napja környékén a rozs, majd a búza is vágásérett lesz, végül a legkésőbb aratandó kalászos, a zab kerül sorra.

Emlékeimet porolom most le. Istenem, városban növekedő kiskamaszként mennyire vártam életem első aratómunkás napját! Afféle kiscselédként, de valójában szünidei vendégként jutottam a kivételes lehetőséghez apám barátja, a jó öreg Miska bácsi jóvoltából. Túl sok segítségre aligha számíthatott, de azért igyekeztem hasznossá tenni magam: jobbára a vízzel telt „ceglédi” kanna hurcolásával, kínálgatással. Aztán néhány kévét is jól-rosszul, de megkötöttem, és búzakeresztet raktam. Örömömre, megtörtént az is, hogy a legkisebb villát a kezembe nyomták, s egy-egy, ugyancsak kicsi kévét fölvéve gondosan a többi tetejére igazíthattam. Dicsértek, ám ez alighanem csak egy gesztus lehetett. Kasza közelébe se engedtek, s az úgy volt jól. Igazi jutalomként a munka végén én köthettem meg azt, ami a jó termésért való köszönetet jelképezte: a „Jézuskévét”.

Fotók: Fortpan

A nap igazi beavatás volt: munkásembernek éreztem magam egy kis ideig. Az életre szóló tanulás órája azonban este jött el. Kiültünk a tornácra, Miska bácsi fröccsöt csinált magának, az én kezembe bambisüveget nyomott. Rágyújtott, majd lassan mesélni kezdett. Szomorú történet bomlott ki a meghurcolt gazdáról, akinek az egyetlen bűne az volt, hogy picivel több földje volt a kelleténél, tán két holddal haladta meg a „kulákminimumot”. Ezt a gazdát mindenétől megfosztották, földönfutóvá tették, családostul kitelepítették. Úgy mondták: ők a „dolgozó nép ellenségei”. Pedig világéletében mindig mindenkinek segített, a munkás időszakokban a nem túl nagy gazdaságában másoknak is kenyeret adott. Évek múlva térhettek haza – meg megbélyegezve, de meg nem törve. Földjük már nem volt, hát béreltek. Nem adták föl soha…

Később tudtam meg: a történetbeli gazda ő maga volt. A törhetetlen jellemű Miska bácsi. Péter-Pálkor, az aratóünnepen, amely ma már a kuláküldözés áldozatainak emléknapja is, rá emlékezem. És a sorstársaira.

A rovat további hírei: Napraszóló

Mi már ettünk…

Mi már ettünk…

2019. július 14. (vasárnap)

Anyja szavait sosem felejti: a szegénységet nem kell szégyellni; csak viselni nehéz. Szegények voltak. És ő ezt nehezen viselte.

Mint a mókus…

Mint a mókus…

2019. július 07. (vasárnap)

Az úttörő vidám. Volt, valamikor. Épp annyira volt vidám, mint aki odafönt tanyázik, a fán: a mókus. Csak hát a nevelő szándékkal megírt szöveg – Mint a mókus fenn a fán, / Az úttörő oly vidám – csapdát is rejt, s a cinikus közbeszédben rögtön megjelent a gúnyszó, a buzgómócsing szinonimája: mintamókus…

Viharűzők napja

Viharűzők napja

2019. június 26. (szerda)

Ma végre nem a szél meg a zivatar keseríti az emberek életét, „csak” a hőség: a Közép-Dunántúl, a főváros körzete és az Alföld egy része lakói részesednek az extra melegből, de tulajdonképpen az egész országra érvényes a hőségriasztás.

A ferde tengely

A ferde tengely

2019. június 23. (vasárnap)

Szeles napok jártak mostanában mifelénk is; mint szinte mindenfelé az országban. De a heves zivatar elkerült bennünket, így persze a jég is, ami kevésbé szerencsés helyeken néhol akár dió nagyságú volt, s pusztított.

Váratlan jelenés

Váratlan jelenés

2019. június 16. (vasárnap)

Mint egy szertelen tigriskölyök, négykézláb vágtat a kórház folyosóján egy lány. Gyorsasága valószerűtlen, nyomában két ápolónő, iparkodniuk kell, hogy utolérjék. Megtörténik. Nincs harag, inkább mosoly jár a meghökkentő produkcióért. A lányt az ágyába fektetik, megnyugtatják. Aztán mennek más teendőik után.

Az ipar arisztokratái

Az ipar arisztokratái

2019. március 31. (vasárnap)

Öreg ház szülővárosomban, a Vörösház sarkával átellenben: itt, a Kossuth utca legelején élt valaha egy kivételes tudású mesterember, Forgó Mihály. Megbecsült polgár volt. Misztikus esztendőben, éppen két évszázad fordulópontján született, 1900-ban. Nyolcvanöt év adatott neki.

Hucek megjavult!

Hucek megjavult!

2019. március 24. (vasárnap)

Két vödör és egy lapát találkozása a 9061. sz. raktárkezelővel – nagy gondolatok ihletője lehet! És a rejtélyes „9061. sz.” azonosítót viselő férfi nem okoz csalódást. A Dunai Vasmű Építője újság 1951. február 13-ai számában olvasom: „Két vödröt és egy lapátot találtam. Ezekkel a szavakkal állított be egy elvtárs a minap hozzám”. Így indítja Uj István raktárkezelő hosszú fejtegetését, amit a vödör- és lapátlelet érlelt meg benne.