Dunai hajóbaleset - Sikerült kiemelni a hajóroncsot
Kiemelték és egy uszályra helyezték a május 29-ei balesetben elsüllyedt Hableány turistahajót kedden Budapesten, a Margit hídnál.
A Hableányt kedden kora reggel kezdték el kiemelni a Duna mélyéről. Közben többször megálltak, vizet szivattyúztak, valamint átvizsgálták a hajótestet, és eközben négy holttestet is megtaláltak. Kora délutánra teljesen a felszínre került a hajótest. A Hableányt a Clark Ádám úszódaru segítségével átemelték egy uszályra.
A csepeli szabadkikötőbe viszik a május 29-i balesetben elsüllyedt, majd kedden kiemelt Hableány turistahajót, ahol hajózási, nautikai és műszaki szakértők, valamint az ügyészség munkatársainak bevonásával vizsgálják a roncsot - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság szóvivője a budapesti Margit hídon tartott sajtótájékoztatóján.
Gál Kristóf elmondta, Csepelen már napokkal ezelőtt kialakították a helyszínt a szemléhez, amelyet viszont már a mentéssel egy időben megkezdtek, hogy a kiemelés során keletkezett elváltozásokat is rögzíteni tudják. A mentés alatt négy holttestet emeltek ki, azonosításuk folyamatban van, de vélelmezhetően az egyik halott a hajó magyar kapitánya, egy másik pedig az egyetlen gyermek utas - mondta a szóvivő, hozzátéve, hogy még négy embert keresnek.
Gál Kristóf közölte azt is, hogy a belügyminiszter kérésére megduplázták a keresésben részt vevő rendőrök számát. A szóvivő emlékeztetett, a balesettel összefüggésben a Budapesti Rendőr-főkapitányság folytat nyomozást, jelenleg egy gyanúsított van, a szállodahajó ukrán kapitánya. Gál Kristóf elmondta azt is, hogy hétfőn a Viking Sigyn szállodahajó - egyéb okok miatt - ismét Magyarországra érkezett, és mivel szükségessé vált új bizonyítékok beszerzése, valamint a tényállás teljes körű tisztázása, a rendőrség új szemlét tartott a hajón.
Kérdésre válaszolva hozzátette, a szemle során olyan bizonyítékot szereztek, amely vélhetően teljesebb képet ad a történtekről.
Fotók:MTI
A rovat további hírei: Sziréna
Szirénapróba: újra morgatnak – már ma délelőtt!
2023. jún. 05.
A hét végi programdömping miatt elmaradt, de talán még nem késő: morgatópróba lesz ma délelőtt – 11 órakor kezdődik a tesztüzem!
Minden kihágást összehozott a kamionos
2023. jún. 02.
Szabálysértést, szabályszegést és bűncselekményt is megvalósított az a férfi, akit az M6-os autópályán kapcsoltak le a rendőrök csütörtökön este. Megpróbált tagadni, de az sem jött össze, értesült a DO.
Bajba jutott édesanyának és kisfiának segítettek
2023. máj. 26.
Dunaújvárosban, a Liszt Ferenc kertben bajba jutott édesanya kért segítséget 2023. május 26-án délelőtt a rendőrségtől.
Rendvédelmi nap a mozi előtt pénteken – a végén felvonulással!
2023. máj. 25.
Az elmúlt évek szép hagyományát folytatva rendezik a kitelepülést és a felvonulást. Tűzoltó leszel vagy katona? Megteheted az első lépést pénteken!
Közel tízmilliós kárt okoztak a gyári kábeltolvajok
2023. máj. 24.
Pedig a két férfi kispályás módszerrel dolgozott, a lopott rézkábel értéke a 300 ezer forintot sem érte el. Sziréna rovatunk új címe: Van baj a toronyban.
Minden létezhető kihágás megvolt – vádemelés a vége
2023. máj. 23.
Jogosítvány nélkül, hamis rendszámmal, ittasan vezetve szenvedett balesetet – most pénzbüntetést kaphat és a járművezetéstől is eltilthatják. Új agyról sajnos nem esett szó az ügyészségi közleményben.
Bréking: motorossal ütközött a személyautó a 6-os úton (FRISSÍTVE)
2023. máj. 22.
A város térségében történt a baleset, egyelőre részletekről nem kaptunk információt, az viszont biztos, hogy teljes útzár van a főúton, jelentős torlódás várható! (FRISSÍTVE)