Gulyás Gergely: Weber bizottsági elnökségét továbbra sem támogatjuk
Gulyás Gergellyel, a Miniszterelnökséget vezető miniszterrel közölt interjút a Die Welt című konzervatív német lap a keddi számában "A zöldekkel és a liberálisokkal is együttműködnénk" címmel.
A Fidesz politikusa a kormánypártok európai parlamenti (EP-) választási eredményéről elmondta: "azért nyertünk annyira meggyőzően, mert az ország meggyőzően fejlődött", az emberek jobban élnek, "és ez a legfontosabb".
Arra a felvetésre, hogy a kampány középpontjában a bevándorlási politika állt, kiemelte, hogy "a kettő összetartozik, a magyarok tudják, hogy mit veszíthetnek, ha nem állítjuk meg a migrációt".
Hozzátette, hogy az illegális bevándorlást elutasító migrációs politikájuk már 2015-ben egyértelmű volt, és reméli, hogy időközben az Európai Néppárt (EPP) azon pártjai is közeledtek álláspontjukhoz, amelyek 2015-ben még nem így látták az ügyet.
Arról is szólt, hogy az EPP tagpártjainak többsége ellenzi az illegális migrációt, és egyetért azzal, hogy az országok önállóan dönthessenek arról, akarnak-e legális migrációt.
Mindez megfelel a magyar kormánypártok álláspontjának - tette hozzá Gulyás Gergely, kiemelve: "toleránsak vagyunk, csak annyit mondunk, hogy a menekültpolitika ugyan az EU feladatai közé tartozik, de a migrációs politika a tagországok feladata".
Az euróövezeti csatlakozásról szóló kérdésre válaszolva rámutatott, hogy amikor az ország 2004-ben csatlakozott az Európai Unióhoz (EU), vállalta az euró bevezetését. A kérdés az, hogy mikor történik meg a bevezetés. Közgazdászok szerint egy EU-tagország számára akkor előnyös az euró bevezetése, ha hazai összterméke (GDP) elérte az EU-s átlag 90 százalékát - fejtette ki a miniszter, megjegyezve, szerinte ez tíz éven belül elérhető.
Az EPP EP-választási csúcsjelöltjéről, Manfred Weberről elmondta, hogy a bajor Keresztényszociális Unió (CSU) politikusa "nem akarta, hogy támogassuk", és "mi teljesítjük ezt a kívánságát". Hozzátette, hogy az EPP-nek van egy sor tapasztalt, és "kormányzati tapasztalattal is" rendelkező politikusa, akik hajlandóak az Európai Bizottság vezetésére. Mint mondta, neveket azért nem árul el, mert nem akarja rontani az esélyeiket.
Megjegyezte: Manfred Webernek is az az érdeke, hogy találjanak más EPP-s politikust helyette, mert az EP-választás utáni EU-csúcson világossá vált, hogy a tagországi állam-, illetve kormányfőket összefogó Európai Tanács egyetlen csúcsjelöltet, így őt sem támogat a bizottsági elnöki tisztségre jelöléshez szükséges minősített többséggel.
Az új összetételű EP erőviszonyaival kapcsolatban kifejtette: a választás valóban nem okozott "földrengést, de nagyon erős konzervatív képviseletünk van az EPP-ben és a parlamentben", és éppen azok a konzervatív kormányok teljesítettek a legjobban, amelyeket a legélesebben bíráltak. A magyar kormánypártok, a lengyel Jog és Igazságosság (PiS), Matteo Salvini Olaszországban és az Osztrák Néppárt (ÖVP) Ausztriában, ők "a választás négy nagy győztese" - mondta.
Hozzátette: természetesen vannak témák, amelyekben "együtt tudunk működni a szociáldemokratákkal, a zöldekkel és a liberálisokkal", és "az EPP-frakció részeként eddig is gyakran együtt szavaztunk más frakciókkal". Azonban "állandó együttműködést nem akarunk velük, és azt gondoljuk, hogy az EPP-től jobbra is van számos fontos erő, amelyek egyáltalán nem szélsőségesek".
"Velük is érdemes együttműködni" - mondta Gulyás Gergely.
Elmondta: a szociáldemokratákkal, zöldekkel és liberálisokkal azért utasítja el a koalíciót, az állandó együttműködést, mert a választáson több mint 40 képviselői helyet elveszítő EPP veszteségei tovább növekednek, ha "még inkább feladja kereszténydemokrata profilját".
A közigazgatási bíróságok ügyéről a többi között elmondta, nem akarják, hogy ismét fellángoljon az Európai Bizottsággal 2012-ben lezárt vita az igazságszolgáltatási rendszerről, mert "potenciálisan negatív következményekhez" vezethet.
Arra a kérdésre, hogy az EPP-tagság megőrzése érdekében léptek-e az ügyben, azt mondta, hogy nem ez volt a döntés oka, de "meglehet, hogy az EPP-nek így könnyebb lesz minket benntartani".
Arra a kérdésre, döntöttek-e arról, hogy meg kívánják tartani az EPP-tagságot, Gulyás Gergely azt mondta: szerinte a Fidesz számára jobb, ha az EPP-ben marad, és "az EPP-nek is az a legjobb, ha megtart minket".
Hozzátette, hogy sok jelzés érkezett hozzájuk, sokan kérték, hogy maradjanak a pártcsaládban, Németországból is.
A magyar-német kapcsolatokról elmondta, hogy nem nevezné rossznak a viszonyt, bár "volt már jobb is, és lehet is még jobb". A két ország között "történelmi barátság és kiváló gazdasági együttműködés" van, és a kormányzati szinten is jó az együttműködés. A pártpolitikai szinten viszont gondot okoz, hogy a német nyilvánosságban "egy jó szót sem lehet szólni Magyarországról és kormányáról" - mondta Gulyás Gergely.
-MTI-
A rovat további hírei: Közélet
Az óvodapedagógusokat is köszöntötték (galériával)
2025. jún. 17.
Pedagógusnap alkalmából városunkban hagyomány, hogy az óvodapedagógusokat is megünneplik. Erre idén is sor került – a Dunaújvárosi Óvoda mind a tíz tagintézménye egyszerre vett részt a jeles eseményen hétfőn délelőtt a Városháza "C" szárnya házasságkötő termében.
Duplázott Dunaújváros – ismét Humanitárius település címet nyert a közösség
2025. jún. 13.
Tavaly a Magyar Vöröskereszt országos vezetősége Humanitárius település címmel tüntette ki Dunaújvárost – amit a segítő közösségnek hála idén ismét kiérdemelt a város. Az elismerést újra Feth Katalin, a Magyar Vöröskereszt Dunaújvárosi Területi Szervezetének vezetője, valamint Orosz Csaba önkormányzati képviselő, a közbiztonsági bizottság elnöke vette át.
Lomtalanítás a Rómain: 51 tonna hulladék!
2025. jún. 13.
A Római városrészben tartották meg a tavaszi lomtalanítási akció egyik állomását múlt szombaton. Az akció során megint elképesztő mennyiségű, összesen 51 tonna hulladék gyűlt össze.
Megígérte a kormány a korkedvezményes nyugdíjat – most mélyen hallgatnak róla
2025. jún. 12.
Nyílt levélben emlékeztette Szabó Zsolt gazdasági és koordinációs ügyekért felelős alpolgármester Czomba Sándor foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkárt a kormány ígéretére, miszerint a nyugdíj kapujában álló vasműsök korkedvezményes nyugdíjban részesülnek. A levelet betűhíven közöljük.
Akik számára a tanítás nem munka – hivatás (galériával)
2025. jún. 12.
Apáczai Csere János születésnapjához kapcsolódóan köszöntötte és díjazta városunk önkormányzata a pedagógusokat – mint minden évben, ezúttal is három elismeréssel. A Dunaújváros Érdemes Pedagógusa, a Dunaújváros Oktatásügyéért díjakat, valamint a Pedagógus Életpályáért Emlékérmeket kedden vették át a díjazottak a Városházán.
Több "frissítő" fejlesztés a lakosságért
2025. jún. 11.
A városfejlesztés soha véget nem érő folyamat – kisebb és nagyobb munkálatokkal egyaránt tesznek az itt élők komfortjáért. Kálló Gergely, a 7. választókerület önkormányzati képviselője régóta várt újdonságokról számolt be a Március 15. téren.
Sok boldogságot kívánunk az Évák körében!
2025. jún. 06.
Újabb szépkorú polgár ünnepelte a 90. születésnapját. Varga Károlynét, Éva nénit Dunaújváros képviseletében Barta Endre alpolgármester és Szántó Péter önkormányzati képviselő köszöntötte. A jókívánságokat örömmel fogadta az ünnepelt az Évák – lánya, unokája és dédunokája – körében.