Dunaújváros Hetilap

Gyurcsányék agyonadóztatták a magyar vállalkozásokat

doszerk - 2019. június 7. 13:36

A mai adócsökkentési politikával szemben Gyurcsányék agyonadóztatták a magyar vállalkozásokat, amikor kormányon voltak - mondta Böröcz László, a Fidesz frakcióvezető-helyettese.

Ma az ellenzék élére az a Gyurcsány Ferenc tör, aki egyszer már tönkretette az országot és a gazdaságot - fogalmazott a kormánypárti politikus, aki szerint akkor az adóemelésekkel nemcsak a vállalkozásokat tették tönkre, hanem munkahelyeket szüntettek meg, és lehetetlenné tették a béremeléseket is.

Hozzátette: Gyurcsányék a családokat is agyonadóztatták, továbbá elvették a családi adókedvezményt. "Kormányzásuk alatt sohasem a magyar gazdaság és a magyar vállalkozások érdekeit képviselték, hanem elsősorban mindig a külföldi multiknak próbáltak kedvezni" - fogalmazott Böröcz László, megjegyezve, hogy akkor a mostani 9 helyett 19 százalék volt a társasági adó mértéke, és rengeteg különböző kisadóval próbálták meg "pluszban lehúzni" a cégeket.

A balliberális kormány alatt a magyar vállalkozásokon több száz milliárd forinttal nagyobb adóteher volt, mint ma - jelentette ki a Fidesz képviselője. Közölte: mindezzel szemben a Fidesz-KDNP adócsökkentésekkel segíti a vállalkozásokat, a mostani gazdaságvédelmi akció is több ilyet tartalmaz. Júliustól tovább csökkennek a munkát terhelő adók: a szociális hozzájárulási adó 1 százalékponttal 12 százalékra csökken - amivel évi 150 milliárd forinttal többet hagynak a vállalkozásoknál -, januártól pedig a kisvállalati adó, a kiva szintén 1 százalékponttal 12 százalékra csökken, amivel évi körülbelül 5 milliárd forinttal több marad az érintett kisvállalkozásoknál - ismertette. Megjegyezte, hogy emellett növelik a fejlesztési kedvezményeket.

Böröcz László végül azt mondta, az ezekről az intézkedésekről szóló parlamenti szavazáson "pontosan meg fogjuk látni, ki kinek az oldalán áll: ki képviseli a magyar emberek és a magyar vállalkozók érdekeit, és ki képvisel valami egészen mást".

-MTI-
 

A rovat további hírei: Közélet

DSTV: előadás a függőségekről

DSTV: előadás a függőségekről

2025. jún. 26.

Fontos ismeretterjesztő előadásra várta a szülőket az Arany János Általános Iskola, derül ki a DSTV összegzéséből. A Szertelen Ház szakemberei a gyerekeket leggyakrabban érintő függőségekről, a megelőzés és a felismerés módszereiről számoltak be. Hangkép.

Hűsítő figyelmesség a tikkasztó hőségben

Hűsítő figyelmesség a tikkasztó hőségben

2025. jún. 25.

Azzal talán mindenki egyetért, hogy a héten borzalmas volt a hőség. Akinek nem volt dolga, nem is lépett az utcára – aki viszont útnak indult a Rómain, hűtött vizet kapott Szabó Zsolt alpolgármestertől és Motyovszki Mátyás képviselőtől.

A vasmű "megmentése" – kommentár nélkül

A vasmű "megmentése" – kommentár nélkül

2025. jún. 25.

Egyetlen nap alatt 1700 dolgozót küldött el a Dunarolling Dunai Vasmű Kft hétfőn. Dunaújvárosban talán nincs olyan ember, akinek ne lenne kötődése a szebb napokat látott acélipari óriáshoz – a vasmű szolgált városunk alapjául. 

„Dunaújváros fái négy évszakban” – a napokban lezárult az első, tavaszi forduló

„Dunaújváros fái négy évszakban” – a napokban lezárult az első, tavaszi forduló

2025. jún. 24.

Mint arról már korábban beszámoltunk, remek felhívást tett közzé Pappné Grabant Ilona önkormányzati képviselő. A címben említett fotópályázatról már olvashattak – most lezárult a tavaszi ciklus, következik az első díjátadó.

Régen vágyott tervet valósítanak meg most

Régen vágyott tervet valósítanak meg most

2025. jún. 24.

Régóta fennálló problémát orvosolnak a Váci Mihály utcában. A gyalogos közlekedés könnyítése érdekében felújítják a járdaszakaszt, ahol nap mint nap százak sétálnak át. A 4. választókörzet képviselője, Barta Endre számolt be a rekonstrukciós tervekről.  

Generációk találkozása – az idősek és a diákok közös ünnepe lett a Pünkösdi Vigalom

Generációk találkozása – az idősek és a diákok közös ünnepe lett a Pünkösdi Vigalom

2025. jún. 21.

A karácsonyi szeretetvendégség akciója után újra együtt ünnepeltek: a Pünkösdi Vigalom immár hagyományos mulatságának lebonyolításában vállalt fontos szerepet a Pentelei iskola a dunasori idősek otthonában a közelmúltban.

A gazdaságilag kivételes lehetőségeket érdemes kiaknázni

A gazdaságilag kivételes lehetőségeket érdemes kiaknázni

2025. jún. 20.

A gazdaság új alapra helyezése mellett a városi identitás megőrzését és megújítását tartja a legfontosabb kihívásnak Szabó Zsolt gazdasági és koordinációs alpolgármester. Az adottságokkal élni kell!