Kezdődik a DUDIK
Cserna Gábor polgármester körülnézett a helyszínen és Arnold Miklós főszervezőtől érdeklődött, hogy állnak az előkészülettel. Bár még a területen van mit tenni, de a szervezők és építők rutinja garancia arra, hogy nagyon jó fesztiválunk legyen az idén.
Cserna Gábor hangsúlyozta, hogy reméli, hogy minden dunaújvárosi jól fogja érezni magát, s azoknak pedig a türelmét kéri, akiknek az éjszakai nyugodalmába a fesztivál egy kicsit bezavar. A program garancia arra, hogy mindenki megtalálja a neki kedvező zenei stílust.
Arnold Miklós elmondta, hogy nagyobb lesz a koncert sátor az idén, pár újdonsággal is készültek. A polgármester kérdésére elmondta, hogy a fellépők kiválasztását egy éves tájékozódás előzte meg, koncertekre jártak, megnézték, hogy kik vonzanak nagyobb tömeget, de persze a költségek sem voltak elhanyagolhatók. Az viszont jó hír, hogy a fesztivál presztízse már elég jó ahhoz, hogy olyan előadók is, mint Ákos fellépést vállaljanak, akik nagyon megválogatják, hogy milyen helyszínekhez adják a nevüket. A nagy nevek mellett a helyi erőknek is bemutatkozási lehetőséget biztosít a fesztivál, és az ételt italt kínáló cégek többsége is dunaújvárosi.
Természetesen a költségek is elég magasak, megközelítőleg 70 millió forintba kerül a négynapos rendezvény, amelyből 10 millió forintot az önkormányzat állt, a többit a jegyár-bevételből gazdálkodják ki és a szponzorok támogatásából gazdálkodják ki.
- Fekete Györgyi -
A rovat további hírei: Kultúra
Már elkészült a táncoló figurák makettje
2024. máj. 05.
A város 73. születésnapján, a tánc világnapján, a Wünsch házaspár jelenlétében rendezték hétfőn a város tánckultúrája előtt tisztelgő szobor alapkő-letételét. A táncoló figurákat a Bartók Kamaraszínház és a Vasvári iskola közötti parkos részen helyezik el, a szobor alkotója, Rohonczi István ROHO szerint még idén.
DSTV: táncos remeklések
2024. máj. 05.
Rangos megméretéseken értek el kimagasló eredményeket a dunaújvárosi táncos növendékek, derül ki a DSTV összeállításából. Szép sikerek sorát aratta a Wesley da Capo Alapfokú Művészeti Iskola közössége a közelmúltban rendezett versenyeken. Hangkép.
Wesley Da Capo: dupla diadal a tánc világnapján
2024. máj. 01.
Nagyszabású, az egész intézményt megmozgató gálával ünnepelte a tánc világnapját a Wesley da Capo Alapfokú Művészeti Iskola. Az esemény léptékére jellemző, hogy a műsor kétszer aratott vastapsot a Bartók színháztermében múlt vasárnap.
DSTV: az uszoda építésének története
2024. ápr. 30.
Különleges műtárggyal folytatódott az Intercisa Múzeum sorozata, derül ki a DSTV összeállításából. Az uszoda építéséért járt emlékplakett nyomán a létesítmény születésének hétterét is felelevenítette Hodik Mónika történész-muzeológus. Hangkép.
DSTV: különleges festmények
2024. ápr. 29.
Rendhagyó kiállítást láthattak a vendégek a Bartók Kamaraszínház aulájában, derül ki a DSTV összeállításából. Wild-Zentai Mariann művei nemcsak születési körülményeik miatt érdemesek a figyelemre – az alkotói szándék is különlegessé teszi azokat. Hangkép.
Remek hangulat, kiváló program és szép siker a Jótékonysági pedagóguskoncerten (galériával)
2024. ápr. 26.
A város egyik legszebb hagyománnyal bíró közösségi kezdeményezéséhez méltó nívót hozott az immár 27. Jótékonysági pedagóguskoncert. Lelkes közreműködők, büszkeségre okot adó kínálat – nem lehetett más a vége: vastaps, nagy siker!
DSTV: új bemutatóra készül a Bartók társulata
2024. ápr. 25.
Molnár Ferenc színművével, A farkas című darabbal folytatódik a Bartók Kamaraszínház bemutatóinak sora, derül ki a DSTV összegzéséből. A produkció érdekessége, hogy jobbára fiatalokból álló alkotócsapat viszi színre a művet Ágoston Péter rendezésében. Hangkép.