Enikő a Hírlap fotóriportere, ám a mostani tárlat anyag művészi sorozatot vonultat fel. Két szálon igyekezett bemutatni az állandóságot és az azt körülvevő változást. Az egyik egy pingpongasztal-sorozat. Ezt az asztalt látja ugyanis minden reggel, ha letekint Batsányi utcai otthonának erkélyéről. Azt próbálta megörökíteni, hogy már évtizedet óta ott van, de körülötte változik a világ. Akárcsak a fák esetében, amely a kiállítás másik központi témája. Ahol kinőnek a fák, ott is maradnak, nem mozdulnak el, csak a körülöttük lévő világ változik.

Azt gondolná az ember, hogy egy fotóriporter, aki eseményről eseményre siet, állandó nyüzsgésben, rohanásban van, a szabadidejében inkább leteszi az objektívet. Enikőnél viszont nem így van, hiszen mint mondta, pont ebben pihen meg a napi forgatag után. Hétvégén, vagy amikor hazaér, amikor hajnalban kel, szívesen előveszi a fényképezőgépét, megihleti őt a naplemente, a napnyugta. A családdal sokat járnak kirándulni, általában az erdei túrákat szeretik, és innen valók például a fás fotói. Enikő 18 évesen gondolkodott el először azon, hogy fotós szeretne lenni. Az élet ezután némi kitérőre vitte, ám öt-hat évvel ezelőtt tért vissza, azóta ténylegesen ezzel foglalkozik.

- Nagyon szeretek fotóriporterként dolgozni, ugyanakkor a művészeti vonala is nagyon tetszik. Nem tudom, hogy a jövőben melyik lesz erősebb. Most nyilván a szakmám, mert ezt csinálom reggeltől estig, és a művészetben pihenem ki magam - mondta mosolyogva Enikő.

A tárlatot Páhi-Fekete Noémi fotóművész nyitotta meg. Szerinte ez egy rendkívül meditatív anyag, ami az idő múlását mutatja be és a világban rejlő állandóságot. Úgy fogalmazott, ez a csendes, nyugalmat sugárzó kiállítás számára az időtlenségről és az idő múlásáról szól.

Érdekes volt az a választott „hangulatzene”, amely a megnyitót végigkísérte. Ugyanis ha már pingpongasztal, akkor miért ne lehetne a pingponglabda pattogása? Ez a monoton zaj a képeken látható pingpongasztal állandóságával függ össze. Enikő elmesélte, hogy a labdahangokat a DASE asztalitenisz egyesület edzésén rögzítette. A megnyitó műsorban Schneider Vilmos zenélt nagybőgőn, performanszában egy pingponglabdával.

Enikőnek ez már a második önálló kiállítása. Az elsőt is itt, a Bartók színház aulájában rendezték meg, amelynek szervezője, koordinátora Rohonczi István képzőművész. Rohó annak idején még tanította Enikőt a gimiben, ám mint mondta, már régen nem mester-tanítvány viszonyról van szó, hanem pályatársak, kortársak.

Enikő fotóriporteri munkáival tulajdonképpen nap, mint nap találkozhatunk, de szerettem volna egy lelki mélységeket bemutató tárlatot, hogy megismerhessék ezt az oldalát is. Mosolygós, tettre kész alkotó, de nehezen enged a belső területekre. Ám a mostani kiállítás anyagában, képeiben teljes feltárulkozás van, mélységes hitről, végtelen tiszta egyszerűségről, őszinte szeretetről tesznek tanúbizonyságot. Úgy érzem, hogy egy kicsit meditációs teremmé varázsolta a színház auláját- mondta Rohó a tárlattal kapcsolatban.

A színházi évadhoz igazodva, ez az utolsó kiállítás a szezonban, így Zsedrovits Enikő tárlatát szeptemberig lehet megtekinti a Bartók színházban.