POSZT - Újvárosi részvétellel
Csütörtökön kezdődik a 19. Pécsi Országos Színházi Találkozó (POSZT), amely több mint 14 versenyelőadással és számos kísérőprogrammal várja a közönséget június 15-ig a baranyai megyeszékhelyen.
A versenyprogramban tizennégy produkció - köztük nyolc budapesti, egy vidéki és fővárosi koprodukció, valamint 3 vidéki és 2 határon túli előadás - kapott helyet. A POSZT versenyprogramját Gulyás Gábor esztéta, a Ferenczy Múzeumi Centrum igazgatója és Zalán Tibor író, dramaturg állította össze a 2018. március 1. és 2019. március 10. között bemutatott, magyar nyelvű színházi előadásokból.
A versenyprogramban a budapesti Katona József Színház és a Nemzeti Színház is két-két produkcióval szerepel. Mellettük az Örkény Színház, a Radnóti Színház, a Vígszínház, a József Attila Színház, a Pesti Magyar Színház is képviselteti magát. A versenybe jutott 14 előadás között van a dunaújvárosi Bartók Kamaraszínház és a Váci Dunakanyar Színház közös produkciója és a székesfehérvári Vörösmarty Színház és a debreceni Csokonai Színház darabja is.
A Szabadkai Népszínház és a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház versenyprodukcióit is megtekintheti a közönség; utóbbi Radu Afrim Egy zabigyerek kék háttér előtt történetet mesél című darabja nyitja a versenyprogramok sorát csütörtökön délután.
A versenyelőadásokat a Pécsi Nemzeti Színházban láthatja a közönség. A fesztivál ideje alatt, június 6. és 15. között többek között további színházi produkciók, szakmai beszélgetések, közönségtalálkozók, virtuális plakátkiállítás, valamint színházmarketingről szóló konferencia is várja az érdeklődőket.
A POSZT idei díszvendége Molnár Piroska Kossuth-díjas színésznő, a nemzet színésze. A színházi fesztivált ünnepélyes díjátadó gála zárja június 15-én. A teljes programkínálat a poszt.hu oldalon olvasható.
-MTI-
A rovat további hírei: Kultúra
"Hátsószínpad" – kötetbemutató csalogat
2025. jún. 08.
A 96. Ünnepi Könyvhét és 24. Gyermekkönyvnapok alkalmából a dunaújvárosi születésű Aczél Gergő lesz a József Attila Könyvtár vendége jövő kedden – a fókuszban a Hátsószínpad című új kötettel.
DSTV: színes múzeumi kavalkád
2025. jún. 08.
Ismét kipróbálhatták és fejleszthették kézügyességüket azok, akik ellátogattak az Intercisa Múzeum programjára, derül ki a DSTV összegzéséből. Az intézmény munkatársai igyekeztek minél színesebbé tenni a Tavaszi Kavalkád című programot. Hangkép.
Közös énekszóval az összetartozás napján
2025. jún. 07.
Páratlan eseménynek adott helyszínt a Kultik Mozi előtti tér szerda délelőtt. Az összefogást ünnepelték a trianoni békeszerződés napján Dunaújváros valamennyi iskolájának diákjai – Szarka Tamás Kézfogás című dalát énekelték el, nagyszabású közösségi kezdeményezéshez kapcsolódva.
DSTV: német diákcsapat a papírmúzeumban
2025. jún. 06.
Érdekes program várt a Széchenyi gimnázium dortmundi partnerintézményéből érkezett diákokra, derül ki a DSTV összegzéséből. A német gimnazisták ellátogattak a Magyar Papírmúzeumba, ahol még a papírmerítés rejtelmeibe is betekintést kaptak. Hangkép.
DSTV: mindenkit vár a Mikro Fesztivál
2025. jún. 05.
Idén immár negyedszerre szervezi meg a Mikro Fesztivál seregszemléjét a Bartók Kamaraszínház. Az eseménysorozat bemutatóira egész héten várják a közönséget – remek előadások sorával, izgalmas színházi csemegékkel.
Hármas évfordulót ünnepel a Zeneakadémia az idén
2025. jún. 05.
Hármas évfordulót, a Zeneakadémia 150., a Kodály Intézet 50., a jazz tanszék 60 éves évfordulóját ünneplik idén – mondta el Farkas Gábor, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem rektora a jubileumi programokat ismertető szerdai sajtótájékoztatón Budapesten.
DSTV: Intercisa sisak a hónap műtárgya
2025. jún. 04.
Folytatódott a hónap műtárgya sorozat az Intercisa Múzeumban, derül ki a DSTV összegzéséből. Nem is akármilyen emlékkel: a római kori úgynevezett Intercisa sisak jellemzőivel ismerkedhetnek az érdeklődők Hangkép.









