Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2026. már. 17. Gertrúd, Patrik
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü
Bartók Kamaraszínház és Művészetek háza

Szent Korona Nap Dunaújvárosban

Kultúra
Dunaújváros
Lőrinczi Konrád
evangélikus templom

facebook megosztás

Vass Ádám - 2019. jún. 01., 17:52

Első alkalommal került megrendezésre városunkban a Szent Korona Nap. Az evangélikus templomban tartott előadássorozaton hazánk legfontosabb jelképéről tudhattak meg mindent az érdeklődők.

A magyar nemzet legértékesebb szimbólumáról tartottak egész napos előadássorozatot szombaton az evangélikus templomban. Az első dunaújvárosi Szent Korona Nap tíz órakor kezdődött Selmeczi Géza evangélikus lelkész áldásával, majd pedig dr. Dorkota Lajos, Fejér megye és Dunaújváros díszpolgára szavait tolmácsolta, aki az esemény fővédnöke is volt egyben. Üzenetében elmondta, örömmel fogadta a fővédnökséget, hiszen minket, magyarokat összeköt a Szent Korona, ami mindannyiunk számára egy jelkép, és amiről évtizedekig elhallgatták az információkat, nem tanították az iskolákban sem, ezért köszönet illeti a szervezőket, hogy a nemzet jelképéről beszélnek egy egész napos előadássorozaton keresztül. Cserna Gábor polgármester nevében Lőrinczi Konrád önkormányzati képviselő köszöntötte a vendégeket. Mint mondta, a városvezetés nagy tisztelettel mond köszönetet a szervezőknek, a Hun-Magyar Baráti Körnek és a Magyarok Szövetsége Dunaújvárosi Közösségének, közülük is személy szerint Kásás Margit és Sára András főszervezőknek.

- Nincs még egy nemzet a Földön, amely egyetlen nemzeti ereklyéjének akkora jelentőséget tulajdonítana és olyannyira tisztelné, mint mi magyarok a Szent Koronát. A Szent Korona a szuverén, keresztény magyar állam jelképe. A Magyar Szent Korona a magyar történelem legbecsesebb emléktárgya, a legrégebben használt, mind a mai napig épségben maradt királyi fejék Európában. A Magyar Szent Korona csaknem ezer esztendeje tartozik hozzá történelmünkhöz, mellyel 55 királyunkat koronázták meg. Ez a jelkép fogja össze egy nagy egységgé a magyar államot és a magyar nemzetet.

 

Fotók: Laczkó Izabella/Dunaújvárosi Hírlap

A bevezetőt Farkas Lajos, az Intercisa Múzeum igazgatója mondta el, aki a korona múltjának fontos eseményeit emelte ki és hangsúlyozta, a Szent Korona történelmünket, kultúránkat, a kereszténységet és magát a magyar földet jelképezi mindannyiunk számára. Ekkor megérkezett a Szent Korona másolata is, ami Hummel Gizella ötvösművész alkotása, valamint láthatóak voltak  Szelényi Károly fotóművész képei is, aki nagyított, válogatott képeket készített a koronáról, új részleteket is megvilágítva munkájával. Az előadások nem sokkal fél tizenegy után kezdődtek, elsőként Vesztergám Miklós érkezett, aki az Első lépcsőfok a Szent Koronához címmel tartott prezentációt. Komlóssy Zsuzsa a magyar szakrális ereklyékről beszélt, Schmidt Irén pedig a koronázás szertartásrendjéről. Dr. Fehér András a Szent Korona kutatásainak új eredményeit  tárta a hallgatóság elé, végül pedig dr. Tóth Judit beszélt a modernitásról és a Szent Korona tanról.

A rovat további hírei: Kultúra

Barátnők kvartettje a Zenélő Cukrászda sorozatában

Barátnők kvartettje a Zenélő Cukrászda sorozatában

2023. okt. 27.

Könnyed komolyzene váltakozik súlyos könnyűzenével a népszerű sorozat újabb, szombaton délután esedékes epizódjában. Négy diáklány, muzsikusok, barátnők. Meg Elvis Presley. És az Oasis, például.

ICA-D: "A minták kötnek" – tárlatvezetés Chilf Máriával

ICA-D: "A minták kötnek" – tárlatvezetés Chilf Máriával

2023. okt. 26.

A kiállító képzőművész, Chilf Mária egyetemi docens vezeti körbe az érdeklődőket a Kortárs Művészeti Intézetben (ICA-) látható tárlatán szombaton délután. Identitáskeresés itt!

Jubileumi gálával ünnepel a László Imre Nótaklub

Jubileumi gálával ünnepel a László Imre Nótaklub

2023. okt. 26.

A műfaj népszerűsítését zászlajára tűző dunaújvárosi közösséget 40 éve alapították, eljött a jubileumi sorozat megkoronázásának ideje: hat remek énekművész fellépésével rendeznek bemutatót a Bartók színháztermében pénteken délután.

Csak így találkozhat a múlt és a jelen – pompás programmal ünnepelt a zeneiskola (galériával)

Csak így találkozhat a múlt és a jelen – pompás programmal ünnepelt a zeneiskola (galériával)

2023. okt. 25.

Remek programmal, a múlt értékeit és a jelen kincseit egyaránt felvonultató jubileumi héttel ünnepelte fennállása 70. évfordulóját a Sándor Frigyes Zeneiskola. Egymást érték a színvonalas, torokszorító, vidám és emelkedett pillanatok – csodás sorozat kerekedett!

Több program kínálkozik a könyvtárban az őszi szünet idején

Több program kínálkozik a könyvtárban az őszi szünet idején

2023. okt. 25.

Már pénteken lesz egy bevezető megmozdulás, de aztán szombattól szombatig több esemény is várja a betű és a kultúra barátait a József Attila Könyvtárban. Bónusz: pedagógusoknak a beiratkozás ingyenes!

Szabad Szemmel az ICA-D-ben: "Túl a traumán"

Szabad Szemmel az ICA-D-ben: "Túl a traumán"

2023. okt. 22.

Ki lehet-e valaha gyógyulni a háború okozta sebekből? Erre a szó szerint súlyos kérdésre keresi a választ a KineDok vetítések következő eseménye a Kortárs Művészeti Intézetben jövő kedden.

DSTV: szakmai nap az Intercisa Múzeumban

DSTV: szakmai nap az Intercisa Múzeumban

2023. okt. 22.

Tartalmas esemény helyszíne volt az Intercisa Múzeum, derül ki a DSTV összeállításából. Megyei szakmai napnak adott otthont az intézmény, ahol a múzeumpedagógia kérdései mellett a Múzeumok Őszi Fesztiválja lokális kínálatával is ismerkedhettek a vendégek. Hangkép.

  • További hírek

Friss hírek

  1. DSTV: büszkeségünk a sportuszoda

  2. Választás 2026: már végleges a szavazólap

  3. Új menüvel várja vendégeit a kultikus étterem

  4. Dunaújvárosi Estek: út a neurobiológiához

  5. Minden éremből jutott a birkózóknak

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: büszkeségünk a sportuszoda

DSTV: büszkeségünk a sportuszoda

Embedded thumbnail for DSTV: levelezőlap lett a hónap műtárgya

DSTV: levelezőlap lett a hónap műtárgya

Embedded thumbnail for DSTV: aranykorszellem a Bartók galériájában

DSTV: aranykorszellem a Bartók galériájában

Top hírek

  1. Így ünnepelte március 15-ét a város (galéria)

  2. Nehéz, de törekedni kell a békés együttélésre

  3. Konyhatűzhöz riasztották a lánglovagokat

  4. ICA-D: hullámok hátán a divat világában (galéria)

  5. Huszonhat napirendi pont a közgyűlésen

Galéria

Március 15-i ünnepség

Veres Viktória bemutatója a Kortárs Művészeti Intézetben

FitCity Dunaújváros (2026. március)

Dunaújváros Hetilap

XV. évfolyam 10. szám - 2026.03.13.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő