Váratlan jelenés

2019. június 16. (vasárnap) 13:17 - Várkonyi Balázs

Mint egy szertelen tigriskölyök, négykézláb vágtat a kórház folyosóján egy lány. Gyorsasága valószerűtlen, nyomában két ápolónő, iparkodniuk kell, hogy utolérjék. Megtörténik. Nincs harag, inkább mosoly jár a meghökkentő produkcióért. A lányt az ágyába fektetik, megnyugtatják. Aztán mennek más teendőik után.

A jelenetet tátott szájjal bámulja az új beteg, vagyis jómagam, mire egy beavatott „régi” elmondja: roppant terhet hordoz a fiatal nő, betegsége nagy fájdalommal jár, de hősiesen tűri. Amikor épp jobb napja van, akkor a játékos arcát mutatja. Leggyakrabban viszont, akár egy kisgyerek, sírós hangon hosszan szólítgatja mamát, papát. Amikor már a fájdalomcsillapító is alig segít, a nővérek türelme és nyugtató szava a gyógyszer. Az osztályon közügy ez, a betegek többségének együttérzése is segítség a szenvedőnek.

A bent fekvők kisebb része – ahogy odakint, itt is – jobbára közönyös. Ámde rögtön aktivizálja magát, ha valamit szóvá kell tenni. A térség szociológiai mintáját is kiadhatja egy kórterem öt-hatfős közössége – ahányan vannak, annyi felől jöttek, s annyiféle a társadalmi pozíciójuk is. Az a férfi például, akinél valamilyen fertőzés gyanúja vetődött föl, egy faluban focioktató lehetett, legalábbis erre utaltak telefonon zajlott feszült beszélgetései. Hallom, amint kezelőorvosa figyelmezteti: ahányszor használja a mellékhelyiséget, mindent fertőtlenítsen maga körül, a kezét különös gonddal. Aztán látom: a fickó e műveletek előtt mindig körülnéz, s csak akkor követi az utasítást, ha valaki épp láthatja. Ha senki sem figyel, elmarad a fertőtlenítés. Nem különítik el végül, mert hamar kiderül, betegsége nem jelent másokra komoly veszélyt. Megnyugszik, s fel is bátorodik egyúttal: mindenben hibát keres, és bírál. Persze orvossal, nővérrel egyaránt alázatos – csak a hátuk mögött lesz rém bátor.

A kórház, amelyből a tapasztalataim származnak, az újvárosihoz hasonló méretű. Nem tudom, az általam megismert intézmény mennyire reprezentálja az országos mintát, így véleményem aligha lehet mérvadó. Ám a bent töltött majdnem két hónap alatt századrésze sem jött elő mindannak, ami negatívum a neten ránk köszön. Hordozok tapasztalatot emberségről, orvosi profizmusról, nővérek tudásáról, rutinjáról, figyelmességéről. Őrzöm a pillanatot, amikor a törékeny asszisztens lány a helyi érzéstelenítés ellenére is fájdalmas akció előtt a karomat megsimítva bátorít. A markomba illeszti a saját ujjait, szorítsa! – mondja parancsolóan, szorítsa! Én szorítom, ahogy csak tudom, és a fájdalmam így tényleg enyhül, de észbe kapok: neki annál inkább fáj. Bocsánatot kérek, mire azt mondja, most csak önmagammal kell törődnöm. Előttem van az is, ahogy széles mosollyal köszön be reggelente a fiatal, őszintén kedves nővér, és egy szempillantás alatt derűssé teszi a kórtermet. Emlékszem, ahogy az éjszaka közepén az idősebb nővér is próbál mosolyogni, bár halálosan fáradt. Rájuk, az évtizedek deficitjét hordozó struktúra leginkább alulfizetettjeire hálával gondolok.

A rovat további hírei: Napraszóló

Nagyné kapavágása

Nagyné kapavágása

2019. szeptember 22. (vasárnap)

A nevezetes eseményre, az ünnepélyes kapavágásra 1956 kora őszén került sor. Egészen pontosan szeptember 19-én. Várostörténeti jelentősége volt! Valóban az, hiszen egy új ipari létesítmény, a szalmacellulózgyár építésének előhírnöke volt. Az pedig munkahelyeket teremtett, s nem mellékesen Újváros presztízsét erősítette.

A nullává nem lett ember

A nullává nem lett ember

2019. szeptember 15. (vasárnap)

Mi a csuda lehet egy ajtón a házmester-luk? Aztán miféle a bagolyműszak? Emlékszem, először csak a türelmetlen kíváncsiság vezetett, hogy végére járjak, mit rejtenek e szavak. Aztán rájöttem: a könyv, amelyet olvasok, sokkal több nyelvi fordulatot kínál föl, mintsem hogy leragadhatnék egyes szavakon.

Szembejött a véletlen

Szembejött a véletlen

2019. szeptember 08. (vasárnap)

Már a jövő sem a régi. Ezt a bizarr mondatot Géza préselte ki magából, miután szerelmi bánatának borús részleteit megosztotta ismerősével a sarki presszóban. Az ismerős csak bólogatott. Közben azon eszelt, vajon a nem túl olvasott Géza hogyan talált ki ilyen különös bölcsességet.

Szomjoltó közkutak

Szomjoltó közkutak

2019. szeptember 01. (vasárnap)

Az újságoshoz tartottam. Kerülővel, ahogy máskor is. Mehettem volna rövidebb úton, de akadt egy különös, parancsoló szempont: csak azért választottam azt az irányt, hogy útba ejtsem az iskolát, ahol a gyerekeim töltik napjaikat.

1526, úton a végzet felé

1526, úton a végzet felé

2019. augusztus 25. (vasárnap)

Laji, a kanászlegény megállt. Erősen fülelt. Mintha morajlana valami a távolban. De hogy mi, abban dűlőre nem jutott, így aztán ostorával csapott egyet, és a kesedisznóival indult a kövérebb fű irányába.

Ünnepidőben

Ünnepidőben

2019. augusztus 19. (hétfő)

Jól van, fiam, nem haragszunk, nem haragszunk. – Mi sem, felség, mi sem, felség. Egy fordulat a király és a furfangos juhász párbeszédéből. Az eltüsszentett birodalom című mesejátékban figyelt föl rá a keresztfiam. Nem hagyta nyugodni a dolog: ilyen pimaszul lehetett beszélni egy királlyal?

Délidő, éjsötét

Délidő, éjsötét

2019. augusztus 11. (vasárnap)

Akkor is nyár volt, augusztus. Ifjúkora élményeinek színhelyén csatangoltak a barátokkal. A Lápastói-dűlőben leültek az évszázados csőszharang tövébe. Hallgattak. Fullasztó meleg volt.