Váratlan jelenés

2019. június 16. (vasárnap) 13:17 - Várkonyi Balázs

Mint egy szertelen tigriskölyök, négykézláb vágtat a kórház folyosóján egy lány. Gyorsasága valószerűtlen, nyomában két ápolónő, iparkodniuk kell, hogy utolérjék. Megtörténik. Nincs harag, inkább mosoly jár a meghökkentő produkcióért. A lányt az ágyába fektetik, megnyugtatják. Aztán mennek más teendőik után.

A jelenetet tátott szájjal bámulja az új beteg, vagyis jómagam, mire egy beavatott „régi” elmondja: roppant terhet hordoz a fiatal nő, betegsége nagy fájdalommal jár, de hősiesen tűri. Amikor épp jobb napja van, akkor a játékos arcát mutatja. Leggyakrabban viszont, akár egy kisgyerek, sírós hangon hosszan szólítgatja mamát, papát. Amikor már a fájdalomcsillapító is alig segít, a nővérek türelme és nyugtató szava a gyógyszer. Az osztályon közügy ez, a betegek többségének együttérzése is segítség a szenvedőnek.

A bent fekvők kisebb része – ahogy odakint, itt is – jobbára közönyös. Ámde rögtön aktivizálja magát, ha valamit szóvá kell tenni. A térség szociológiai mintáját is kiadhatja egy kórterem öt-hatfős közössége – ahányan vannak, annyi felől jöttek, s annyiféle a társadalmi pozíciójuk is. Az a férfi például, akinél valamilyen fertőzés gyanúja vetődött föl, egy faluban focioktató lehetett, legalábbis erre utaltak telefonon zajlott feszült beszélgetései. Hallom, amint kezelőorvosa figyelmezteti: ahányszor használja a mellékhelyiséget, mindent fertőtlenítsen maga körül, a kezét különös gonddal. Aztán látom: a fickó e műveletek előtt mindig körülnéz, s csak akkor követi az utasítást, ha valaki épp láthatja. Ha senki sem figyel, elmarad a fertőtlenítés. Nem különítik el végül, mert hamar kiderül, betegsége nem jelent másokra komoly veszélyt. Megnyugszik, s fel is bátorodik egyúttal: mindenben hibát keres, és bírál. Persze orvossal, nővérrel egyaránt alázatos – csak a hátuk mögött lesz rém bátor.

A kórház, amelyből a tapasztalataim származnak, az újvárosihoz hasonló méretű. Nem tudom, az általam megismert intézmény mennyire reprezentálja az országos mintát, így véleményem aligha lehet mérvadó. Ám a bent töltött majdnem két hónap alatt századrésze sem jött elő mindannak, ami negatívum a neten ránk köszön. Hordozok tapasztalatot emberségről, orvosi profizmusról, nővérek tudásáról, rutinjáról, figyelmességéről. Őrzöm a pillanatot, amikor a törékeny asszisztens lány a helyi érzéstelenítés ellenére is fájdalmas akció előtt a karomat megsimítva bátorít. A markomba illeszti a saját ujjait, szorítsa! – mondja parancsolóan, szorítsa! Én szorítom, ahogy csak tudom, és a fájdalmam így tényleg enyhül, de észbe kapok: neki annál inkább fáj. Bocsánatot kérek, mire azt mondja, most csak önmagammal kell törődnöm. Előttem van az is, ahogy széles mosollyal köszön be reggelente a fiatal, őszintén kedves nővér, és egy szempillantás alatt derűssé teszi a kórtermet. Emlékszem, ahogy az éjszaka közepén az idősebb nővér is próbál mosolyogni, bár halálosan fáradt. Rájuk, az évtizedek deficitjét hordozó struktúra leginkább alulfizetettjeire hálával gondolok.

A rovat további hírei: Napraszóló

A margón túl

A margón túl

2019. november 29. (péntek)

„Vénséges ház, a kertben hozzáillő vén fák. Az árnyas szegletben pad, kihozzák a papa gondolkodószékét is. Családi tanácsot ülnek.”

Oroszlán, jöttek érted!

Oroszlán, jöttek érted!

2019. november 24. (vasárnap)

Ment a már ismert úton. Igyekezett nem eltévedni, csak párszor járt apjával a városban, így a kitaposott „ösvényt” választotta most is. Legendabéli ismerősöket keresett. Persze sosem voltak ismerősei, hiszen rég elmentek már, amikor ő még nem is ismerte a várost, olyannyira, hogy még meg sem születhetett, a fölmenői is csak kisgyerekek voltak akkor.

Levélre várva

Levélre várva

2019. november 17. (vasárnap)

A férfi kezébe vette a könyvet. Belelapozott. Ahol kinyílt, olvasta. A véletlen ezt a mondatot lökte szeme elé: „Hegedűmet az oroszok ellopták, nem volt kedvem tovább folytatni a hegedülést, helyette zongorázni tanultam.”

Pentele és a Spárta-példa

Pentele és a Spárta-példa

2019. november 10. (vasárnap)

Az öreg tanár a karosszékében ült, közel a kisszoba ablakához. Ott kora délután még a fogyó novemberi fény elegendő az olvasáshoz. És onnét a könyvespolc is könnyen elérhető, legalábbis a szélső szektor, ahol a historikus művek lapulnak. Fölvette a keze ügyébe eső könyvet, amit már ebéd előtt kinézett magának, s odakészítette, célirányosan, a november 7-ei privát megemlékezéshez.

Pentele példát ad…

Pentele példát ad…

2019. november 04. (hétfő)

Akkor még csak két napja volt, hogy emlékezők sokasága indult a temetőbe, az egykor volt szeretteihez. A halottak napja az egyik évben épp olyan, mint az előzőben, vagy akár a következőben, de 1956-ban minden másképp látszott.

A kegyelet napjai

A kegyelet napjai

2019. november 01. (péntek)

Anyám fogja a kezem, melengeti az októberi szélben, ballagunk a templomba, az övéihez, nem mondta, hogy tartsak vele, magam jelentkeztem, hogy szívesen elkísérem, ne egyedül menjen a fontos ünnepen, a reformáció emléknapján.

Eltaposás-sikermutató, ’56

Eltaposás-sikermutató, ’56

2019. október 27. (vasárnap)

Megkezdődik 1956 októberének utolsó hete. Pentele polgárainak többsége fölvillanyozva a fővárosból jövő hírek által. Népgyűlés – követelésekkel. Vissza a település ősi nevét! A vasműről levenni a Sztálinbélyeget!