Varga: a rendszerváltás óta nem volt ilyen alacsony a munkanélküliség
A rendszerváltás óta nem volt olyan alacsony - 3,4 százalékos - a munkanélküliségi ráta, mint most - mondta Varga Mihály pénzügyminiszter csütörtök reggel az M1 aktuális csatornán a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb adatait értékelve.
A KSH csütörtökön jelentette, ismét 4,5 millió felett volt a foglalkoztatottak létszáma a március-májusi három hónapos időszak átlagában, amire legutóbb tavaly augusztus-októberben volt példa. Az egy évvel korábbihoz mérve 43 ezerrel nőtt a foglalkoztatottak száma. A miniszter megállapította, a 2010-es a kormány által kiindulópontnak tekintett 3,7 milliós foglalkoztatáshoz képest 800 ezres a növekedés. Az adatok azt jelzik, hogy a különböző szektorokban érezhető munkaerőhiány és a bérnövekedés "magatartásbéli változásra" kényszerítette a vállalkozásokat, így ezek sokkal hatékonyabban használják fel a munkaerőt, mint korábban - mutatott rá a miniszter. Hozzátette, a munkanélküliségi ráta csökkenése egyre lassul, de abban bíznak, hogy a mostani érték még nem a végleges szám, s amíg van olyan ország, amelynek jobbak a mutatói - mint például Csehország a maga 2 százalékával -, addig a kormánynak is van tennivalója.
Kép: MTI
Varga Mihály szerint nagy jelentőséget lehet tulajdonítani a munkavédelmi akciótervnek, amely a jelek szerint jól működött az elmúlt években. "Tehát a kedvező gazdasági helyzet, a kormányzati gazdaságpolitikai lépésekkel megtámogatva eredményezte azt, hogy Magyarország ma az Európai Unióban a negyedik legjobb adatot tudja produkálni a munkanélküliségi rátát tekintve" - hangsúlyozta. Kitért arra is, a KSH adatai szerint a közfoglalkoztatottak létszáma is kedvezően alakult, hiszen az egy évvel korábbihoz képest 48 ezerrel kevesebben dolgoznak így. Mindez úgy valósult meg, hogy az elsődleges munkaerőpiacon egy év alatt 84 ezer új munkahely jött létre. "Tehát az kitűzött célunk, hogy a közfoglalkoztatás egy átmeneti lehetőség legyen csak, s innen tovább tudjanak lépni az emberek egy valós, tényleges munkaerőpiacra (...), úgy tűnik, hogy működik" - mondta Varga Mihály.
-MTI-
A rovat további hírei: Közélet
DSTV: toboroznak az egyenruhások
2025. aug. 12.
Terjedelmes összeállításban foglalkozik az egyebruhás toborzással a DSTV. Ki is hogyan kerülhet a rendőrség kötelékébe? Milyen álláslehetőséget kínálnak a jelentkezőknek? E kérdésekre is választ találnak az érdeklődők. Hangkép.
Fájdalmas búcsú Almási Zsolt polgármestertől (galériával)
2025. aug. 11.
A család mellett barátok és tisztelők, volt munkatársak és a jelenlegi városvezetés is részt vett a közelmúltban elhunyt Almási Zsolt temetésén. A város első polgármesterétől pénteken búcsúztunk – nyugodjon békében, emlékét megőrizzük!
"Együtt vagyunk fent és lent is..." – a Medusa Dance Crew mindig összetart
2025. aug. 09.
Dunaújváros mindig is tele volt művészi vénájú emberrel. Festészet, költészet vagy zene – mindenhol vannak fontos szereplőink. A táncműfajokban is sok tehetség tűnt fel az elmúlt évtizedekben, a Medusa Dance Művészeti Egyesület nemzetközi terepen is megmutatta már magát. Zsorda Erikkel, a táncegyesület vezetőjével beszélgettünk táncról, csapatról és értékekről – és persze az összetartozásról.
Segítő kéz az álláskeresésben
2025. aug. 08.
Gyakorlati tanácsadó napot szerveznek a Városháza "C" szárnya házasságkötő és rendezvénytermében jövő kedden. Az eseményre a Dunaferr utódcégeinek csoportos leépítése nyomán munkát keresőket várják!
Korszerű, új autókkal bővült a DVG Zrt. járműparkja
2025. aug. 08.
Négy új autóval bővült a DVG Zrt. járműparkja. Az Autó Máté Kft. jóvoltából a társaság állománya három korszerű MG ZS típusú személyautóval és egy Peugeot Boxer duplakabinos platós tehergépkocsival gazdagodott.
Változik a Pentele híd lezárásának időpontja, a héten nem lesz akadály
2025. aug. 08.
A Magyar Koncessziós Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. (MKIF) tájékoztatása szerint a Pentele hídra tervezett karbantartási munkálatok időpontja megváltozott. Az eredetileg augusztus 8–10. közé tervezett munkavégzést elhalasztják, így ezen a hétvégén nem lesz teljes pályazár a hídon.
A sas leszállt, a mormota pedig mosolyog
2025. aug. 07.
Látványos ráncfelvarráson esett át a Váci Mihály utcában található trafóház Barta Endre önkormányzati képviselő körzetében. Nagy Gergő ismét festékszórót ragadott, és aranyos figurákkal ajándékozta meg a körzetben élőket.