Egy centet sem adott a magyar határvédelemre Brüsszel
A most leköszönt Európai Bizottság csupán ígéret szintjén támogatta Magyarország határvédelemmel kapcsolatos, a legutóbbi tájékoztatás szerint 1 milliárd eurót (325 milliárd forintot) meghaladó kiadásait, Brüsszel egyetlen centet sem adott - írta a Magyar Nemzet pénteken.
A lap szerint a Szerbia felől érkező illegális bevándorlók feltartóztatására kiépített, rendőrök és katonák ezrei által üzemeltetett ideiglenes biztonsági határzár az Európai Unió védelmét szolgálja és elérte a célját.
Felidézték, hogy Orbán Viktor miniszterelnök négy éve július 25-én, a bálványosi szabadegyetemen jelentette be, hogy augusztus 31-éig megépül a Mórahalom térségében elkezdett kerítés. A határzár átadását eredetileg 2015. november 30-ára tervezték, az előre hozott határidő miatt először úgynevezett gyorstelepítésű drótakadály (gyoda) készült el.
Augusztus 29-én a Honvédelmi Minisztérium közleményben jelentette be, hogy a magyar-szerb határt lezárták. A tiltott határátlépések száma azonban nem csökkent. Szeptember 7-én a kritikák miatt Hende Csaba lemondott honvédelmi miniszteri posztjáról. Utódja, Simicskó István bejelentette, hogy 3800 katona naponta 10 kilométernyi szakaszt épít meg. Szeptember 14-ére elkészült a szerb határon a műszaki zár, a magyar-horvát szakaszt pedig október 15-ére sikerült lezárni - idézte fel a Magyar Nemzet.
Orbán Viktor 2016. augusztus 26-án jelentette be, hogy egy újabb, nagyobb tömegek megállítására alkalmas védvonal épül a déli határon. Ezt már elektromos jelzőrendszerrel is ellátták, valamint új hőkamerás terepjárókat is üzembe helyeztek. A déli határon szolgáló katonák elhelyezésére négy védelmi bázist alakítottak ki 2017 márciusáig. Ebben osztrák műszaki katonák segítettek, míg a járőrfeladatokban a visegrádi együttműködés keretében lengyel, cseh és szlovák katonák, rendőrök is részt vettek.
A második védelmi vonalat 2017. június 29-én üzemelték be - írta a lap. A honvédség kisebb létszámban jelen lévő egységei mellett a határon főként rendőrök szolgálnak. Országszerte új laktanyák épültek.
Míg 2015 elejétől október 15-éig Szerbia felől mintegy 204 ezer, Horvátországon keresztül 185 ezer illegális bevándorló érkezett, addig a lezárást követően, 2015. október 18-án már csupán 41 migránst fogtak el a határokon. A Magyar Nemzet ezért sikeresnek minősítette a lezárást és az élőerős védelmet.
-MTI-
A rovat további hírei: Közélet
Hűsítő figyelmesség a tikkasztó hőségben
2025. jún. 25.
Azzal talán mindenki egyetért, hogy a héten borzalmas volt a hőség. Akinek nem volt dolga, nem is lépett az utcára – aki viszont útnak indult a Rómain, hűtött vizet kapott Szabó Zsolt alpolgármestertől és Motyovszki Mátyás képviselőtől.
A vasmű "megmentése" – kommentár nélkül
2025. jún. 25.
Egyetlen nap alatt 1700 dolgozót küldött el a Dunarolling Dunai Vasmű Kft hétfőn. Dunaújvárosban talán nincs olyan ember, akinek ne lenne kötődése a szebb napokat látott acélipari óriáshoz – a vasmű szolgált városunk alapjául.
„Dunaújváros fái négy évszakban” – a napokban lezárult az első, tavaszi forduló
2025. jún. 24.
Mint arról már korábban beszámoltunk, remek felhívást tett közzé Pappné Grabant Ilona önkormányzati képviselő. A címben említett fotópályázatról már olvashattak – most lezárult a tavaszi ciklus, következik az első díjátadó.
Régen vágyott tervet valósítanak meg most
2025. jún. 24.
Régóta fennálló problémát orvosolnak a Váci Mihály utcában. A gyalogos közlekedés könnyítése érdekében felújítják a járdaszakaszt, ahol nap mint nap százak sétálnak át. A 4. választókörzet képviselője, Barta Endre számolt be a rekonstrukciós tervekről.
Generációk találkozása – az idősek és a diákok közös ünnepe lett a Pünkösdi Vigalom
2025. jún. 21.
A karácsonyi szeretetvendégség akciója után újra együtt ünnepeltek: a Pünkösdi Vigalom immár hagyományos mulatságának lebonyolításában vállalt fontos szerepet a Pentelei iskola a dunasori idősek otthonában a közelmúltban.
A gazdaságilag kivételes lehetőségeket érdemes kiaknázni
2025. jún. 20.
A gazdaság új alapra helyezése mellett a városi identitás megőrzését és megújítását tartja a legfontosabb kihívásnak Szabó Zsolt gazdasági és koordinációs alpolgármester. Az adottságokkal élni kell!
Városunk támogatja a rendőrkapitány kinevezését
2025. jún. 19.
Közel negyven téma szerepelt a csütörtöki közgyűlés nyílt napirendjei között, egyet pedig, a Dunaújváros Közszolgálatáért díj adományozásáról szóló javaslatot zárt ülésen tárgyalták a képviselők.









