Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2026. jan. 13. Veronika
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü

Együtt dolgozni a sikerekért

Sport
Dunaújváros
kézilabda
DKKA
Cserna Gábor
Nyakacska Zsolt

facebook megosztás

spigott - 2019. júl. 10., 21:35

Szurkolói ankétot tartott szerdán este a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia vezetése, mely az új játékosok bemutatása mellett beszámolt a felnőtt csapat felkészüléséről, céljairól, de fontos információkat tudhattunk meg az új sportcsarnokról és a szurkolói baráti kör megalapításáról is.

Sajtótájékoztatóval egybekötött szurkolói ankéton látta vendégül legkitartóbb drukkereit és a sajtó képviselőit ma este hat órától a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia. Az összejövetel bevezetőjében Nyakacska Zsolt, a DKKA ügyvezetője köszöntött minden jelenlévőt, s elmondta, tudja, hogy korábban is meg kellett volna már tartani ezt a találkozót, ám, mióta átvette a posztot, az elmúlt egy évben olyan gondokkal találkoztak, hogy még az is felmerült, hogy megszűnik a felnőtt női kézilabda Dunaújvárosban. "Hála azonban Dunaújváros önkormányzatának és nektek, szurkolóknak, hogy kiálltatok mellettünk, így minden megmaradt. Most a DKKA működése teljesen rendezett, törvényileg mindennek megfelel, s a helyére került minden" – fogalmazott az ügyvezető. Aki elmondta, hogy a tavalyi kilencedik hely reális volt a csapattól Európa legerősebb bajnokságában, de a cél az, hogy minél jobban szerepeljenek a jövőben, amihez a biztos háttér mellett óriási szükség van a szurkolói támogatásra is.

A DKKA ügyvezetőjének köszöntő szavai után városunk polgármestere, Cserna Gábor szólt a jelenlévőkhöz, kiemelve, hogy egy jó csapatnak sok összetevője van. Kellenek a lelkes szurkolók, a jó, motivált játékosok, akik egy jó közösséget alkotnak, kell egy következetes, jó irányba gondolkodó ügyvezetés, valamint a támogatói kör. A nemzet sportvárosaként Dunaújvárosnak szüksége van egy jó kézilabda csapatra, melyet a címhez méltó módon kell támogatni. Az akadémia alapításánál kiemelt fontosságú volt az utánpótlás nevelés kérdése, s Mátéfi Eszter szakmai igazgató munkába állása jó döntés volt, s ő egy jó úton viszi tovább ezt az irányt. "Az akadémia előtt álló egyik legfontosabb feladat a kézilabda csarnok felújítása, mely ugyan építésekor még korszerű volt, ám azóta technológiailag elavult, lelakottá vált, s el kell ismerni, hogy a nemzet sportvárosában, egy megyei jogú városban nem ranghoz illő ez a csarnok már. Ősztől azonban elkezdődik az a közel hatmilliárd forintos állami beruházás, melynek első ütemében a régi csarnokot elbontják, s egy kettő plusz egy pályás új csarnokot húznak fel helyette, míg a második ütemben egy új épületben a 21. századi igényeknek megfelelő kiszolgáló infrastruktúra készül el kollégiummal, étteremmel, parkolókkal, zöldövezettel – árulta el Cserna Gábor. A polgármester elmondta, hogy minden feltétel adott ahhoz, hogy egy szép, új csarnokban, egy sikeres csapatnak szurkolhassanak a sportbarátok, tovább öregbítve ezzel Dunaújváros hírnevét.

Cserna Gábor lelkesítő beszéde után György László vezetőedző számolt be a csapat előtt álló felkészülési időszakról, erről részletesebben itt olvashatnak a drukkerek, majd következett az új játékosok bemutatása. Csapatunk 21 éves montenegrói beállósa, Itana Cavlovic, valamint a 24 éves horvát kapus, Zeljana Stojak egyaránt kiemelte, nagyon remélik, hogy sikerül elérni a csapat elé kitűzött célokat, s ehhez ők is jó játékkal járulhatnak hozzá majd. A Németországból "hazatérő" Triscsuk Krisztina elmondta, ő korábban is tudta, hogy visszatér Dunaújvárosba, s nagyon boldog, hogy újra itt van. Tudja, hogy egy fiatal csapatba érkezett, melyben neki is komoly szerepe lesz, ám bízik abban, hogy jól szerepelnek majd, s ezért mindent el is fognak követni a 2019/2020-as szezonban. Szalai Babett csapatkapitány kiemelte, nagyon örül az új játékosoknak, s biztos abban, hogy sokat tudnak majd segíteni abban, hogy előrébb lépjenek a tavalyi évhez képest. Ezért minden nap rengeteget dolgoznak a játékosok, de nagy szükség lesz a továbbiakban is a szurkolói támogatásra, hogy nyolcadik emberként segítsék a csapatot a továbbiakban is.

Triscsuk Krisztina, Szalai Babett, Itana Cavlovic és Zeljana Stojak

Mátéfi Eszter szakmai igazgató az utánpótlásról beszámolva elmondta, hogy, mikor az akadémia megalakult, 33 utánpótlás korú játékossal kezdték meg a munkát, most 226 fiatallal dolgoznak, s az idei nyári felkészülést tizenegy saját korú nevelésű játékossal kezdte meg a felnőtt együttes. Több játékost adnak az utánpótlás válogatottaknak, Koronczai Petra bekerült az MKSZ által indított Elit Programba, amire méltán lehet büszke mindenki, s jelzi az utánpótlás nevelésének minőségét. Akadémiánk számára fontos a határon túli magyar ajkú gyerekek bevonása, s ebben is történt előrelépés, ugyanis ketten már biztosan Dunaújvárosban kezdik meg a felkészülést, míg három fiatal akadémiai szereplése még kérdéses, de ezek az együttműködések jól haladnak, s Mátéfi Eszter kiemelte, hogy Dunaújvárosban minden feltétel adott ahhoz, hogy a gyermekek a lehető legjobb körülmények között tudjanak edzeni és versenyezni.

Imre Vilmos sportigazgató szerint szakmailag is nagyon nehéz év vár a felnőtt együttesre, hiszen a bajnokság nagyon erős, ugyanakkor a csarnok felújítása miatt logisztikailag még nehezebb év elé néznek. Hosszú tárgyalások után sikerült megegyezni a szekszárdiakkal, hogy október közepétől, mikor itt a csarnok bontása megkezdődik, Szekszárdon fogják játszani a "hazai" bajnoki mérkőzéseiket, s Imre Vilmos biztos abban, hogy a helyiek mindent el fognak követni azért, hogy otthon érezzék magukat. Az éves bérleteket augusztus 21-én kezdik majd értékesíteni, s természetesen nemcsak a dunaújvárosi, hanem a szekszárdi meccsekre is érvényesek lesznek.

A vezetőség tervezi szurkolói buszok indítását, míg a csapat július végén, augusztus elején azért készül majd Szekszárdon, hogy megszokja, belakja majd ideiglenes otthonát. A csapat vezetése szeretné, hogy még közelebb kerüljön egymáshoz az együttes és szurkolótábora, s ezért különböző meglepetésekkel, akciókkal is készül, melyek közül az egyiket meg is osztotta velünk a sportigazgató: a 2021/2022-es szezonban olyan támogatói bérletek bevezetését is tervezik, melyek megváltásával az új sportcsarnokban névre szóló széket kapnak a szurkolók. Imre Vilmostól megtudtuk, hogy körülbelül kilencven százalékos készültségben van a DKKA csapatindulója, melyet a tervek szerint valamelyik augusztusi edzőmeccsen már lejátszanak a szurkolóknak, hogy az első hazai bajnokin együtt énekelhessék a játékosok bevonulásánál.

Az akadémia vezetőségének feltett szándéka, hogy létrehozzon egy szurkolói baráti kört azért, hogy családias légkörben segíthessék a csapatot. Nyakacska Zsolt éppen ezért arra kérte a jelenlévőket, hogy legyenek alapító tagjai ennek a közösségnek, s a felvetést a mai szurkolói ankéton jelenlévők egyöntetűen el is fogadták. Akadémiánk ügyvezetője elmondta, hogy a baráti kör feladata lenne az, hogy szervezze a szurkolókat a hazai és idegenbeli meccsekre, a családias hangulatot még családiasabbá tegye. Akadémiánk arra kéri a kör tagjait, hogy találjon ki ajándékokat a törzsszurkolóknak, melyeket a DKKA kezelni fog, s megajándékozza a csapat mellett álló kitartó drukkereket.

A rovat további hírei: Sport

Remek második félidő Pakson

Remek második félidő Pakson

2024. nov. 25.

Sorozatban aratott ötödik győzelmüknek örülhettek a Dunaújváros FC női labdarúgói az NB II-es pontvadászat Nyugati Csoportjában.

Maguknak köszönhették a vereséget Acélbikáink

Maguknak köszönhették a vereséget Acélbikáink

2024. nov. 25.

Sok helyzetet kihagyott, a speciális játékelemekben finoman szólva sem remekelt, így háromgólos vereséget szenvedett a DAB jégkorong csapata a Csíkszereda ellen.

DSTV: játékkal emlékeztek

DSTV: játékkal emlékeztek

2024. nov. 24.

2023-ban nagyon sokan emlékeztek egy kiváló sportemberre, a helyi darts-közösség oszlopos tagjára, a tragikus hirtelenséggel elhunyt Győri Tamásra. A Dunaújvárosi Darts Club pedig idén is egy jó hangulatú, méltó dartsversennyel tisztelgett a sportoló emléke előtt. Hangkép.

Csak a jégen kívül jótékonykodnának Acélbikáink

Csak a jégen kívül jótékonykodnának Acélbikáink

2024. nov. 24.

Ott folytatná, ahol pénteken abbahagyta, s visszavágna a Csíkszeredának a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorong csapata az Erste Liga vasárnapi fordulójában.

Pontszerzés idegenben

Pontszerzés idegenben

2024. nov. 23.

Hiába egyenlített négygólos hátrányból felállva, végül szétlövésben szenvedett 14-13-a spanyol Terrassa otthonában lejátszott BL-mérkőzésen a DFVE női vízilabda csapata.

A vége már sima volt

A vége már sima volt

2024. nov. 23.

Összességében magabiztos győzelmet aratott a sereghajtó Érd elleni rácalmási bajnokin a Dunaújváros Futsal együttese pénteken este.

Ez igen, győzelem az éllovas ellen!

Ez igen, győzelem az éllovas ellen!

2024. nov. 23.

Óriási odaadással játszva, Sági Máté remek kapusteljesítményének, Tyler Watkins két góljának is köszönhetően aratott 3-1-es győzelmet a listavezető Gyergyói HK ellen a DAB jégkorong csapata pénteken este.

  • További hírek

Friss hírek

  1. Számtalan trükköt bevetnek az online csalók

  2. DSTV: jeges Dunaújváros

  3. DSTV: erős a jótékony oldal

  4. Szőrtelenítés és plasztikai beavatkozások: tévhitek és valós kérdések

  5. Április 12-én lesz az országgyűlési választás

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: jeges Dunaújváros

DSTV: jeges Dunaújváros

Embedded thumbnail for DSTV: erős a jótékony oldal

DSTV: erős a jótékony oldal

Embedded thumbnail for DSTV: havas, fagyos tudnivalók

DSTV: havas, fagyos tudnivalók

Top hírek

  1. Bestiálisan bántalmazta az albérlőjét – letartóztatták

  2. Elrendelték a zaklató bűnügyi felügyeletét

  3. Eltűnés miatt keresik a testvérpárt

  4. Beszélgetés Gyöngyössy Csabával – egy év tapasztalatairól, a feladatokról, tervekről

  5. Alakul a DFC 2026-os kerete

Galéria

Újévi Gála (2026)

BÚÉK, Dunaújváros! (2026)

A szeretet lángja is ég

Dunaújváros Hetilap

XV. évfolyam 1. szám - 2026.01.09.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő