Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2026. már. 20. Klaudia
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü

Eljárás indult a mezőfalvai „kamutábornok” ellen

Sziréna
eljárás
rendőrség
Mezőfalva
csalás

facebook megosztás

doszerk - 2019. júl. 02., 12:04

A Nemzeti Védelmi Szolgálat (NVSZ) feljelentése alapján a rendőrség két férfit is azzal gyanúsít, hogy magát tábornoknak kiadva károsított meg embereket - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) kedden a rendőrség honlapján. Az egyik gyanúsított szökésben van. 

A közlemény szerint a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság ez év februárjában csalás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást H. A. mezőfalvai lakos ellen. A 43 éves férfi rendőr altábornagynak adta ki magát. Azt állította, hogy magas szintű kapcsolatain keresztül nagy értékű üzleti projektek elnyerésében tud segíteni.

A pályázatokkal kapcsolatos ügyintézésért – sikerdíjelőlegként és más jogcímeken – 2017-ben és 2018-ban összesen mintegy 600 millió forintot vett át, sértettenként 8 millió és 400 millió forint közötti értékben, ténylegesen azonban semmilyen tevékenységet nem végzett – írta az ORFK.

A büntetőeljárás során a rendőrség lefoglalt többek között egy luxusautót, zár alá vett egy ingatlant. A férfi korábbi bűncselekménye miatt elrendelt reintegrációs őrizetből megszökött, ellene a Dunaújvárosi Rendőrkapitányság adott ki elfogatóparancsot 2019. május 21-én.

A másik áltábornokot, szintén az NVSZ feljelentése alapján, a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai fogták el és indítottak ellene eljárást. Az 53 éves budapesti N. Csaba az Alkotmányvédelmi Hivatal dandártábornokának, a Világbank alelnökének és jogásznak adta ki magát.

Az eddigi adatok szerint a férfi egy Pest megyei település polgármestere megbízásából pályázatok és egyéb hivatalos ügyek intézésében járt el, illetve nemlétező jogi doktori címet használva írt beadványokat magánszemélyeknek gyermekelhelyezési ügyben és büntetőeljárásban.

Tevékenységeiért több alkalommal kért pénzt, az átvett összeg nagyságát a további nyomozás fogja tisztázni. A férfit zugírászat bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt a Pest megyei nyomozók május 30-án hallgatták ki. A gyanúsított beismerő vallomást tett – olvasható a police.hu oldalon.

-MTI-

A rovat további hírei: Sziréna

Bíróság előtt felelt a két román embercsempész

Bíróság előtt felelt a két román embercsempész

2021. jan. 20.

Döntött a Fejér Megyei Főügyészség, bíróság előtt felelt tetteiért a 26 külföldi állampolgárt csempésző két román férfi. Dunaújváros határában buktak december derekán – már ítélet is született.

Körözték, elfogták – a városban állították elő

Körözték, elfogták – a városban állították elő

2021. jan. 20.

Körözött férfi került rendőrkézre kedden délután. A dunaújvárosi kapitányság fogdájában kötött ki, értesült a DO.

Jogsi nélkül vezetett

Jogsi nélkül vezetett

2021. jan. 19.

A Dózsa György úton csípték fülön a rendőrök azt a 36 éves helyi férfit, aki jogosítvány nélkül ült autóba hétfőn délután.

Toborzó: legyél te is rendőr!

Toborzó: legyél te is rendőr!

2021. jan. 16.

Tíz hónapos, érettségin alapuló rendőrjárőr-képzésre várják a jelentkezőket – a tavaszi kurzus határideje sebesen közeleg, adta hírül a város hivatalos weboldala. Felhívás és tájékoztató összeállítások a hajtás után!

Bódult állapotban ült a volán mögé – baleset és eljárás a vége

Bódult állapotban ült a volán mögé – baleset és eljárás a vége

2021. jan. 15.

Dunaújvárosi férfival szemben kezdtek eljárást a fehérvári rendőrök, miután bódult állapotban balesetet okozott a 62-es főúton Seregélyes mellett. Az eset még tavaly nyáron történt – de most jutott ügyészségi szakba, értesült a DO.

Rendőrség: számoljunk a hóeséssel, várjuk felkészülten!

Rendőrség: számoljunk a hóeséssel, várjuk felkészülten!

2021. jan. 14.

A télies útviszonyokra, az óvatos és körültekintő közlekedés fontosságára hívja fel a figyelmet a rendőrség friss közleménye. Tippek és tanácsok útra kelőknek – hogy mindenki hazaérjen.

Csalók üzelmeire figyelmeztet az önkormányzat

Csalók üzelmeire figyelmeztet az önkormányzat

2021. jan. 12.

A közvetett érintettség okán fordult felhívással a nyilvánossághoz a nagy közösségi portálon Dunaújváros önkormányzata. Vigyázat, csalók használják ki a veszélyhelyzetet városunkban! Betűhív közlés.

  • További hírek

Friss hírek

  1. DSTV: mozgalmas iskolai napok

  2. A kiberbiztonságról a Római Civil Házban

  3. DSTV: újra zenélt a cukrászda

  4. Két vereség a megyei rivális ellen

  5. Megállíthatatlanul terjed a netes csalás

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: mozgalmas iskolai napok

DSTV: mozgalmas iskolai napok

Embedded thumbnail for DSTV: újra zenélt a cukrászda

DSTV: újra zenélt a cukrászda

Embedded thumbnail for DSTV: tiszta környezetért Dunaújvárosban

DSTV: tiszta környezetért Dunaújvárosban

Top hírek

  1. Így ünnepelte március 15-ét a város (galéria)

  2. Választás 2026: már végleges a szavazólap

  3. Konyhatűzhöz riasztották a lánglovagokat

  4. Új szakképzési bázis épül Dunaújvárosban

  5. „Tiszta udvar, rendes ház” a Technikumban

Galéria

Március 15-i ünnepség

Veres Viktória bemutatója a Kortárs Művészeti Intézetben

FitCity Dunaújváros (2026. március)

Dunaújváros Hetilap

XV. évfolyam 10. szám - 2026.03.13.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő