Esküvő a rock szentélyében
Történelmi pillanatra került sor csütörtökön délben a Szalki-szigeten. Egy ifjú pár a Rockmaraton fesztiválon mondhatta ki a boldogító igent, a szertartást pedig Cserna Gábor polgármester vezette a szabadstrandon.
Rendhagyó esküvő zajlott Dunaújvárosban csütörtökön délben. A Szalki-szigeten ugyanis az ifjú pár a Rockmaratonon mondta ki a boldogító igent egymásnak. Dvorák László Ferenc és Molnár Zseraldina Ágnes régi fesztiválozók már, így adta magát, hogy a Rockmaratonon tegyék le esküjüket. Erre azonban még nem volt példa korábban a fesztivál történetében, hogy rendes, polgári esküvőt celebráljanak a buli helyszínén. A Rockmaraton történetének első esküvőjét Székely Erika anyakönyvvezető és Cserna Gábor, városunk polgármestere vezette a szabadstrand közelében, a színpadok mögött az ifjú pár családja, rokonai és barátai jelenlétében. Az ara tanúja elmondta, az ifjú pár régi vágya vált ezzel valóra, az pedig, hogy egy ekkora "lagzit" csaphatnak az esküvő után, több, mint hatezer ember társaságában, remek koncertekkel, egy valóra vált álom számukra.
A rovat további hírei: Kultúra
Intercisa Múzeum: zárt ajtók mögött komoly szakmai munka
2020. nov. 20.
Érzékenyen érintették a vírushelyzet miatti korlátozások az Intercisa Múzeum tevékenységét is: az összes nyilvános esemény elmarad, de zárt ajtók mögött is komoly szakmai munka folyik.
Zeneiskola: elmarad az Újévi Gála
2020. nov. 19.
Az immár hagyományos hangverseny a koronavírus járványhelyzet miatt hiúsul meg, adta hírül a Szonáta Alapítvány kuratóriuma. Jövőre, azaz 2022-ben folytatják, ígérik.
ICA-D: két tárlat – és most sajnos zárlat
2020. nov. 17.
Már az előkészületekre és a megnyitóra is a vírus veszélyhelyzet árnyéka vetült, de a java csak a múlt héten következett: szerda óta zárva tart a Kortárs Művészeti Intézet (ICA-D), a közönség csak a járványügyi szigorítások után láthatja Tarr Hajnalka és Fridvalszki Márk alkotásait. De addig: irány a web!
DSTV: az MMK-t is elérte a vírus miatti korlátozás
2020. nov. 15.
A többi kulturális intézményhez hasonlóan a Munkásművelődési Központ is zárva tart a vírus veszélyhelyzet miatti korlátozások elrendelése nyomán. Az MMK igazgatóját, Kováts Rózsá arról kérdezte a DSTV stábja, hogyan élik meg ezt az időszakot az intézmény dolgozói és mivel töltik a vendégek nélküli napokat. Hangkép.
Koronavírus: online "átállás" a kulturális szférában
2020. nov. 13.
Online előadással és programmal készül több kulturális intézmény is a járványügyi szigorítások miatt: a Vígszínház élőben közvetíti a Padlás 999. előadását szombaton, a Filharmónia Magyarország koncertjét pedig vasárnap tekinthetik meg az érdeklődők az interneten.
Könyvtár: villámválasz vírushelyzetre
2020. nov. 11.
JAKD-Pakk Pont! – vagyis könyvcsomagok elvitelre; azonnal reagált a vírus miatti korlátozásokra a József Attila Könyvtár. Az intézmény nem látogatható, de minden lehetséges eszközzel segíti olvasmányhoz jutni a betű barátait.
DSTV: a legkisebbek művei a kávézóban
2020. nov. 08.
A Wesley Da Capo művészeti iskola diákjai ismét megmutathatják műveiket az egyik dunaújvárosi kávézóban: ezúttal a legfiatalabb tanulóknak nyílt lehetőség arra, hogy a közönség szélesebb körében is bemutatkozzanak. Hangkép.