Katona Lili maratoni Európa-bajnoki aranyérmes!
A csütörtöki nyitónaphoz hasonlóan pénteken is nyolc magyar érem született a franciaországi Decize-ben zajló maratoni kajak-kenu Európa-bajnokságon, köztük egy dunaújvárosi aranynak is örülhettünk, Katona Lili révén.
A magyar szövetség honlapjának beszámolója szerint az ifi kajakos lányok páros számában kettős magyar siker született: a Csonka Eszter, Csengeri Evelin páros nyert a Kulcsár Csenge, Párdi Viktória egység előtt.
Az U23-as női kajakosoknál egyesben Katona Lili nyert aranyérmet.
Fotó: MKKSZ
Az ifi kenu kettesek férfi versenyében is született két magyar érem, Nagy Olivér és Békesi Boldizsár a dobogó legmagasabb fokára, Pálla Balázs és Halász Dávid pedig a harmadikra állhatott fel. A kajak ketteseknél a Szegvári Benedek, Kiss Ádám duó ugyancsak bronzérmet nyert.
Szintén két magyar egység állhatott a dobogón az ifi kenus lányok eredményhirdetésén: Horányi Dóra a második, Kálmán Brenda pedig a harmadik helyen végzett. A magyarok az első napot négy arany-, egy ezüst- és három bronzéremmel zárták, pénteken pedig három arany-, két ezüst- és három bronzéremmel gazdagodtak. Így két nap után 7 arany-, 3 ezüst- és 6 bronzmedállal toronymagasan vezetik az éremtáblázatot.
A rovat további hírei: Sport
A Dág volt a pontosabb
2025. már. 24.
Hiába nyerte meg az első játszmát, kikapott a Dágtól a DKSE röplabda csapata az Extraliga alsóházi rájátszásának első fordulójában.
Aranyálomból rémálom
2025. már. 24.
A Gyergyói HK-nak minden, a DAB-nak semmi nem sikerült a finálé utolsó meccsén, így a vendég erdélyiek szerezték meg az U21-es bajnokság aranyérmét.
Biztató formában versenyeztek a magyarok
2025. már. 23.
Mayer Gréta hatodik, míg Szij Emese Ada a hetedik helyen fejezte be az antalyai világkupa szombati döntőjét.
A Kohászé a megyei rangadó
2025. már. 23.
Szoros első félidő után magabiztos, nyolcgólos győzelmet aratott az Alba FKC elleni hazai bajnokin a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia csapata szombaton este.
Az ötödik meccs dönt a fináléban
2025. már. 22.
Nagyot küzdött, de 4-2-es vereséget szenvedett az ezúttal tartalékos DAB a Gyergyói HK ellen az U21-es bajnokság fináléjának negyedik meccsén.
Ezúttal hatig jutott a DFC
2025. már. 22.
Mezőfalván is nagyon sima győzelemnek örülhettek a Dunaújváros FC labdarúgói a Fejér Vármegyei első osztály újabb fordulójában.
Kezdődik a rájátszás az Extraligában
2025. már. 22.
A Dág elleni hazai összecsapással vág neki a Extraliga alsóházi küzdelmeinek a DKSE felnőtt röplabda csapata vasárnap délután öt órától.