Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2026. feb. 08. Aranka
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü

Lassan vége a hathetes mókának

Mozaik
MMK
nyár
gyerekek
tábor
Dunaújváros

facebook megosztás

Vass Ádám - 2019. júl. 24., 13:39

Pénteken lezárul a hat héten át tartó gyermektábor a Munkásművelődési Központban, szerda délelőtt pedig a Batyu szánház társulata is elbúcsúzott a résztvevőktől.

Elérkezett a hatodik, egyben utolsó hét is a Munkásművelődési Központ gyermektáborában. Az Alkotás és játék a szabadban elnevezésű bejárós kézműves tábor az idén minden eddiginél több gyermeket vonzott. Kováts Rózsa igazgató elmondta, nagyon sikeres nyarat tudhatnak maguk mögött, hiszen minden héten legalább 45-50 fő érkezett a táborba. Ilyen hatalmas létszámban még sosem gyűltek össze a gyerekek, akik közül többen is messziről érkeztek hozzájuk, akár Szentendréről, akár Budapestről és a nagyszülőknél töltött vakáció közben látogattak el az MMK-ba.

A szülőktől csak pozitív visszajelzések érkeztek, mindannyian nagyon elégedettek voltak a szervezéssel és a programokkal is, amik nem követték a menetrendet, hanem inkább a gyerekek igényei szerint alakították. Ugyancsak jó döntés volt, hogy a szerdai előadásokat a batyu színház társulatára bízták, mivel minden alkalommal teltházzal játszották a darabokat. Utoljára, szerda délelőtt Kontha Nelli és Seder Gábor adták elő a Szegény ember gazdagsága című produkciót, nagy sikerrel. A sikeres együttműködés a tervek szerint ősszel is folytatódni fog majd az Oviszínház programjainak részeként.

A rovat további hírei: Mozaik

Erős szél rontja el a szép időt

Erős szél rontja el a szép időt

2019. már. 16.

Szélre, csapadékra, napsütésre is számítani kell. Emellett melegszik az idő, vasárnap helyenként már 20 foknál is melegebb lesz - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből.

Minden a hölgyekről szólt

Minden a hölgyekről szólt

2019. már. 12.

Nőnapi ünnepséget tartottak a Pentelei Nyugdíjas Klub tagjai hétfőn. A délután folyamán több műsorszámmal és persze virágokkal is meglepték a hölgyeket a férfiak.

Viharos széllel kezdődik a hét

Viharos széllel kezdődik a hét

2019. már. 10.

Viharos széllel kezdődik a hét, emellett záporokra, néhol hózáporra is készülni kell. Hajnalban mínuszok is lesznek, s néhol napközben is 10 fok alatt maradnak a maximumok - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből.

Böjt: első az egészség!

Böjt: első az egészség!

2019. már. 10.

A betegeknek egyáltalán nem javasolt a böjt – mondta Antal Emese dietetikus a szerdán kezdődött negyvennapos böjtre utalva az M1 aktuális csatornán.

TeSzedd akció idén is

TeSzedd akció idén is

2019. már. 09.

Majdnem 240 ezer önkéntessel az elmúlt évek legsikeresebb környezetvédelmi akciója lehet az idei TeSzedd! - Önkéntesen a tiszta Magyarországért! hulladékgyűjtési rendezvénysorozat az Innovációs és Technológiai Minisztérium várakozása szerint.

Szeles, esős időnk lesz

Szeles, esős időnk lesz

2019. már. 09.

A hétvégén is folytatódik a változékony, többfelé szeles időjárás - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzéséből.

Figyelmeztetés a viharos szél miatt

Figyelmeztetés a viharos szél miatt

2019. már. 07.

Csütörtök napközben egyre nagyobb területen viharossá fokozódik a déli, délnyugati szél - áll az Országos Meteorológiai Szolgálat veszélyjelzésében.

  • További hírek

Friss hírek

  1. Cseh Sándor: egy csapatnak mindig fejlődnie, vagy alakulnia kell

  2. Farsang, stresszkezelés és családfakutatás a népfőiskolán

  3. Újra itthon, ezúttal a Szeged ellen

  4. Rozi néni 90 éves lett – Isten éltesse!

  5. Húsz percig bírta a Kohász

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: a Rosti iskola szalagavatója

DSTV: a Rosti iskola szalagavatója

Embedded thumbnail for DSTV: két győzelem, egy vereség

DSTV: két győzelem, egy vereség

Embedded thumbnail for Közmeghallgatást tartott Dunaújváros önkormányzata

Közmeghallgatást tartott Dunaújváros önkormányzata

Top hírek

  1. Baleset és teljes útzár Dunaújvárosnál (frissítve)

  2. 90 éves a Móricz nyugalmazott tanítónője

  3. Közmeghallgatást tartott Dunaújváros önkormányzata

  4. Rozi néni 90 éves lett – Isten éltesse!

  5. Újra élnek a bajnoki remények

Galéria

Majosházi István Emlékverseny (2026)

Magyar Motoros Vízisport Szövetség díjátadó (2026)

Jeges örömök (2026)

Dunaújváros Hetilap

XV. évfolyam 5. szám - 2026.02.06.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő