Mint a mókus…

De akárhogy is, ez a mozgalmi dal igencsak hosszú életű lett: a mai napig előkerül bárhol, bármikor, nemcsak az öregek nosztalgiaestjein, hanem egyetemisták táborában, vagy akár fesztiválozó tiniktől is hallani: apáik-anyáik világát idézi. A dal önmegtartó erején alig ront valamit a giccsbe hajló szövege. Vagy a benne lakozó egy-egy kínrím. A negédesség. A szótagszám-botlás. A logikai bakugrás: a dallam önt valamit dalba… De mit tehetett volna szegény szövegíró, ha épp ez jutott eszébe, valamivel csak föl kellett vezetnie a kor alaptételét, a „csuda jó, gyönyörű az élet” axiómát.

1955-öt írtak: július ötödikén a Szalki-szigeten megnyitja kapuit az úttörőtábor. Ötszáz pajtás boldog napja – írta a korabeli újság. Hogy korántsem az összes gyerek volt mintaúttörő, meggyőződéses gyerekmozgalmár, szívvel-lélekkel „pajtás”, azt tudjuk; de nyaranta a táborvarázs mindenkit egy csapatba sorolt. A „Szalki” aztán nemsokára a nagyobbakat, a középiskolásokat is magához vonzotta. 

1957. július 1. Megnyílik a Vidám Parkban kialakított úttörőtábor. Nem is igen titkolt ideológiai-szervezeti célja is volt ennek: a lankadó érdeklődés övezte úttörőmozgalom fellendítését remélték Újváros ifjúságpolitikusai. A vonzerő megadatott, s a következő évben pályára állt úttörővasút még inkább lendített ezen. A táborhely később korszerű kemping küllemét kapta, a gyerekek négyágyas bungalókban laktak s hangulatos kerthelyiségben érkeztek – egyetlen turnus sem lett foghíjas, sőt, rendre túljelentkezéssel pörgött az „üzem”.

1972 nyara: kaput nyit a tábor, ami a gyerekek számára a csúcs. Mert Balaton-közeli. A Vasmű alapította Alsóörsön, Újváros és Várpalota segítségével. Az üdülőközpont kezdetben a legfiatalabbakat szolgálta, majd idővel nyitott a felsőbb korosztály felé. Noha nem a tópart mellett épült, hanem attól kilométerekre, a „vadonban”, mégis, hatalmas népszerűségre tett szert. Ma már csak emlék; a Vasmű sok éve a megszüntetéséről döntött. Ennek ellenére máig megidézik világhálós fórumokon: „Hosszú séta a strandra, végig a butik/trafiksoron – mentolos szipka megvan? :) – Szöszi cukrászda. A temető feletti kilátó. A kőszínház. Aztán az éjszakai bátorságtúra a régi temető környékére… tábortűz… ehhh, be szép is volt. Ott láttam először a Pogány Madonnát 81-ben…”

Az idézett úttörőinduló, a Mint a mókus… nem remekmű, a legkevésbé sem. De hatása van. A refrén négy sorából három – a vidám énektől a csudajóig meg a gyönyörű életig – szimpla propagandaszöveg. Ám az első sor, na, abban van a hatóanyag: „Évek szállanak a nyári fák alatt” – ez valóságos nosztalgiabomba. Az ifjúságot idézi. Az egykori táborozások romantikáját. Netán az első szerelmet. Az emlék pedig nem ereszt.