Mint a mókus…

2019. július 7. (vasárnap) 9:16 - Várkonyi Balázs

Az úttörő vidám. Volt, valamikor. Épp annyira volt vidám, mint aki odafönt tanyázik, a fán: a mókus. Csak hát a nevelő szándékkal megírt szöveg – Mint a mókus fenn a fán, / Az úttörő oly vidám – csapdát is rejt, s a cinikus közbeszédben rögtön megjelent a gúnyszó, a buzgómócsing szinonimája: mintamókus…

De akárhogy is, ez a mozgalmi dal igencsak hosszú életű lett: a mai napig előkerül bárhol, bármikor, nemcsak az öregek nosztalgiaestjein, hanem egyetemisták táborában, vagy akár fesztiválozó tiniktől is hallani: apáik-anyáik világát idézi. A dal önmegtartó erején alig ront valamit a giccsbe hajló szövege. Vagy a benne lakozó egy-egy kínrím. A negédesség. A szótagszám-botlás. A logikai bakugrás: a dallam önt valamit dalba… De mit tehetett volna szegény szövegíró, ha épp ez jutott eszébe, valamivel csak föl kellett vezetnie a kor alaptételét, a „csuda jó, gyönyörű az élet” axiómát.

1955-öt írtak: július ötödikén a Szalki-szigeten megnyitja kapuit az úttörőtábor. Ötszáz pajtás boldog napja – írta a korabeli újság. Hogy korántsem az összes gyerek volt mintaúttörő, meggyőződéses gyerekmozgalmár, szívvel-lélekkel „pajtás”, azt tudjuk; de nyaranta a táborvarázs mindenkit egy csapatba sorolt. A „Szalki” aztán nemsokára a nagyobbakat, a középiskolásokat is magához vonzotta. 

1957. július 1. Megnyílik a Vidám Parkban kialakított úttörőtábor. Nem is igen titkolt ideológiai-szervezeti célja is volt ennek: a lankadó érdeklődés övezte úttörőmozgalom fellendítését remélték Újváros ifjúságpolitikusai. A vonzerő megadatott, s a következő évben pályára állt úttörővasút még inkább lendített ezen. A táborhely később korszerű kemping küllemét kapta, a gyerekek négyágyas bungalókban laktak s hangulatos kerthelyiségben érkeztek – egyetlen turnus sem lett foghíjas, sőt, rendre túljelentkezéssel pörgött az „üzem”.

1972 nyara: kaput nyit a tábor, ami a gyerekek számára a csúcs. Mert Balaton-közeli. A Vasmű alapította Alsóörsön, Újváros és Várpalota segítségével. Az üdülőközpont kezdetben a legfiatalabbakat szolgálta, majd idővel nyitott a felsőbb korosztály felé. Noha nem a tópart mellett épült, hanem attól kilométerekre, a „vadonban”, mégis, hatalmas népszerűségre tett szert. Ma már csak emlék; a Vasmű sok éve a megszüntetéséről döntött. Ennek ellenére máig megidézik világhálós fórumokon: „Hosszú séta a strandra, végig a butik/trafiksoron – mentolos szipka megvan? :) – Szöszi cukrászda. A temető feletti kilátó. A kőszínház. Aztán az éjszakai bátorságtúra a régi temető környékére… tábortűz… ehhh, be szép is volt. Ott láttam először a Pogány Madonnát 81-ben…”

Az idézett úttörőinduló, a Mint a mókus… nem remekmű, a legkevésbé sem. De hatása van. A refrén négy sorából három – a vidám énektől a csudajóig meg a gyönyörű életig – szimpla propagandaszöveg. Ám az első sor, na, abban van a hatóanyag: „Évek szállanak a nyári fák alatt” – ez valóságos nosztalgiabomba. Az ifjúságot idézi. Az egykori táborozások romantikáját. Netán az első szerelmet. Az emlék pedig nem ereszt.

A rovat további hírei: Napraszóló

Levélre várva

Levélre várva

2019. november 17. (vasárnap)

A férfi kezébe vette a könyvet. Belelapozott. Ahol kinyílt, olvasta. A véletlen ezt a mondatot lökte szeme elé: „Hegedűmet az oroszok ellopták, nem volt kedvem tovább folytatni a hegedülést, helyette zongorázni tanultam.”

Pentele és a Spárta-példa

Pentele és a Spárta-példa

2019. november 10. (vasárnap)

Az öreg tanár a karosszékében ült, közel a kisszoba ablakához. Ott kora délután még a fogyó novemberi fény elegendő az olvasáshoz. És onnét a könyvespolc is könnyen elérhető, legalábbis a szélső szektor, ahol a historikus művek lapulnak. Fölvette a keze ügyébe eső könyvet, amit már ebéd előtt kinézett magának, s odakészítette, célirányosan, a november 7-ei privát megemlékezéshez.

Pentele példát ad…

Pentele példát ad…

2019. november 04. (hétfő)

Akkor még csak két napja volt, hogy emlékezők sokasága indult a temetőbe, az egykor volt szeretteihez. A halottak napja az egyik évben épp olyan, mint az előzőben, vagy akár a következőben, de 1956-ban minden másképp látszott.

A kegyelet napjai

A kegyelet napjai

2019. november 01. (péntek)

Anyám fogja a kezem, melengeti az októberi szélben, ballagunk a templomba, az övéihez, nem mondta, hogy tartsak vele, magam jelentkeztem, hogy szívesen elkísérem, ne egyedül menjen a fontos ünnepen, a reformáció emléknapján.

Eltaposás-sikermutató, ’56

Eltaposás-sikermutató, ’56

2019. október 27. (vasárnap)

Megkezdődik 1956 októberének utolsó hete. Pentele polgárainak többsége fölvillanyozva a fővárosból jövő hírek által. Népgyűlés – követelésekkel. Vissza a település ősi nevét! A vasműről levenni a Sztálinbélyeget!

A sztálintalanítás útja

A sztálintalanítás útja

2019. október 20. (vasárnap)

1950 tavaszának eufóriájától ’56 komor őszéig eljutni Újvárosban nem volt oly nehéz. Először is a „nép ellenségével” való leszámolást kellett tökéletesíteni. Megtörtént: a helybéli kisipar jószerével felszámolva, a kulákbélyegek a módosabbakra illően ráütve, földjeik, házaik, gazdaságaik hiánytalanul rekvirálva, a hangadók elűzve, a veszélyes egyedek internálva, a gyanús elemek kitelepítve, asszonyostól, gyerekestől, ahogy kell.

Sarkamban öt év

Sarkamban öt év

2019. október 06. (vasárnap)

Emlékszem, akkor is szép őszi nap volt. Megérkeztem Dunaújvárosba. Új feladatra szegődtem. Ez avval is járt, hogy emléktáram porosodó darabjait ki kellett tisztogatnom. Mert sok idő telt el azóta, hogy a városhoz valami módon közöm volt: barátok, meghívások, hétvégi szeánsz egy szamizdatindítás okán – alkalom a kapcsolatépítésre. Aztán az idő másfelé sodorja a szereplőket.