Réka örömkönnyei

2019. július 21. (vasárnap) 8:20 - Várkonyi Balázs

Önfeledten szökdécselt az utcán, valamit énekelt, de nem lehetett kivenni, mit, dalát szétszabdalta a szökdécselés, a hajában két masni egyfolytában lebegett, olyan volt a jelenet, akár egy látomás, mintha gyerekfilm elevenedne meg.

Amikor közelebb ért, kivehető volt a frissiben rögtönzött ének kulcsszava: megvertem, megvertem. Rém egyszerű szöveg volt, nem túlcizellált, az se számított, hogy nem stimmel a rímsor, és a szótagszám se. Csak az volt a fontos, hogy a kislány azt a nagyszerű dolgot adja hírül a világnak… na jó, csak a világ egy picike szegletének, a kisváros egyetlen utcája lakóközösségének, hogy a három évvel idősebb testvérét legyőzte. Sakkjátékban. És ez eddig még sosem sikerült neki.

A hősies tett színhelye a Duna-part volt. Egy meleg nyári nap délutánján ott, a fák alatt történt a testvérverés. Körülöttük focizó fiúk zajongtak, de ők ketten a táblára meredve koncentráltak. Bátyja tán később a hőségnek tulajdonítja majd a kudarcát, de ezzel a lányka mit sem törődik, csak azzal, hogy volt-e sakk-matt vagy sem. Márpedig volt.

Testvérével szemben törlesztenivalója bőven akadt. Szűk három év volt közöttük, szakemberek szerint ez éppen a kritikus különbség, a rivalizálás, a féltékenység előhívója. Bátyja sokszor rászedte, ravaszdi módon csőbe húzta. Egyszer a kislány egy hatalmas, nála is nagyobb macit kapott a keresztszüleitől. Egy nap a fiú hamis ábrázattal közölte: Réka, van egy rossz meg egy jó hírem. – Mi a rossz hír? – kérdezte az ártatlan gyermek.  – Hát meghalt a Maci. – A lányka megdöbbent, szeme elkerekedett, majd megkérdezte: És mi a jó hír? – Az, hogy végre megszabadultunk tőle. – A kicsi fuldokolt a dühtől, fontolgatta, hogy bátyjához vágja a hátizsákját, de győzött a szelíd énje. Csak annyit mondott: Te „gallyas” gazember!

Volt, hogy a hétéves bátyja ezt szegezte neki: Réka, itt a rendőrség. Vallj be mindent, amit elkövettünk! Mire ő csak ennyit válaszolt: Utálom a szabályaidat.

Amelyeket olykor lehetett utálni is akár, de az igencsak egyedi, ötletekkel teli kissrác képességeit kishúga sosem kérdőjelezte meg. Ahogy az óvodabéliek sem. S ez így volt az iskolába belenőve is: rajzpályázat, kisebb színielőadások, évzáróra való produkciók, sakkverseny-elsőség, s mi több, kis újságocska egyszemélyes szerkesztésben – színes nyomatként, anyja nem győzte fizetni a fénymásolt oldalakat –, szóval sikert sikerre halmozott a kisember, s ezt a rangot büszkén viselte. Egy ízben azt mondta osztályfőnökének: - Én még nem tudom, hogy mi leszek, mert az az igazság, hogy mindenben jó vagyok… – A tanító néni csak mosolygott.

Egyszóval a kislány, bármennyire is igyekeztek szülei egyensúlyt tartani, sokszor érezte magát másodrangúnak. De most ez a fényes sakkgyőzelem kicsit helyrebillentette lelki egyensúlyát. Hazaérve anyjának azonmód elújságolta, és már a könnyei is kicsordultak. Nem kell azért sírni – így a mama. Aztán este a tévében az első góljukat szerző koreai pólósok sírását, az örömkönnyeket látva a lányka felderült: Na ugye!

A rovat további hírei: Napraszóló

A sztálintalanítás útja

A sztálintalanítás útja

2019. október 20. (vasárnap)

1950 tavaszának eufóriájától ’56 komor őszéig eljutni Újvárosban nem volt oly nehéz. Először is a „nép ellenségével” való leszámolást kellett tökéletesíteni. Megtörtént: a helybéli kisipar jószerével felszámolva, a kulákbélyegek a módosabbakra illően ráütve, földjeik, házaik, gazdaságaik hiánytalanul rekvirálva, a hangadók elűzve, a veszélyes egyedek internálva, a gyanús elemek kitelepítve, asszonyostól, gyerekestől, ahogy kell.

Sarkamban öt év

Sarkamban öt év

2019. október 06. (vasárnap)

Emlékszem, akkor is szép őszi nap volt. Megérkeztem Dunaújvárosba. Új feladatra szegődtem. Ez avval is járt, hogy emléktáram porosodó darabjait ki kellett tisztogatnom. Mert sok idő telt el azóta, hogy a városhoz valami módon közöm volt: barátok, meghívások, hétvégi szeánsz egy szamizdatindítás okán – alkalom a kapcsolatépítésre. Aztán az idő másfelé sodorja a szereplőket.

Bözsi néni a Delikáteszben

Bözsi néni a Delikáteszben

2019. szeptember 29. (vasárnap)

A raktáros asszony, Börzseyné határozott léptekkel tartott a „Rómaiban” az egyik kövérház felé. Ott nyílott meg a Delikátesz bolt. Először nem tudta azonosítani a delikátesz-miféleséget, de az igen olvasott Dani kolléga fölvilágosította: finomságok üzlete, különlegességek boltja. Bár ő a szokásos kenyér-vaj-tej-párizsi beszerzőútjaira volt hitelesítve – semmi luxus, csak ami az egyszerű munkásasszonynak kell –, most mégis úgy gondolta, neki is kijár valami finomság.

Nagyné kapavágása

Nagyné kapavágása

2019. szeptember 22. (vasárnap)

A nevezetes eseményre, az ünnepélyes kapavágásra 1956 kora őszén került sor. Egészen pontosan szeptember 19-én. Várostörténeti jelentősége volt! Valóban az, hiszen egy új ipari létesítmény, a szalmacellulózgyár építésének előhírnöke volt. Az pedig munkahelyeket teremtett, s nem mellékesen Újváros presztízsét erősítette.

A nullává nem lett ember

A nullává nem lett ember

2019. szeptember 15. (vasárnap)

Mi a csuda lehet egy ajtón a házmester-luk? Aztán miféle a bagolyműszak? Emlékszem, először csak a türelmetlen kíváncsiság vezetett, hogy végére járjak, mit rejtenek e szavak. Aztán rájöttem: a könyv, amelyet olvasok, sokkal több nyelvi fordulatot kínál föl, mintsem hogy leragadhatnék egyes szavakon.

Szembejött a véletlen

Szembejött a véletlen

2019. szeptember 08. (vasárnap)

Már a jövő sem a régi. Ezt a bizarr mondatot Géza préselte ki magából, miután szerelmi bánatának borús részleteit megosztotta ismerősével a sarki presszóban. Az ismerős csak bólogatott. Közben azon eszelt, vajon a nem túl olvasott Géza hogyan talált ki ilyen különös bölcsességet.

Szomjoltó közkutak

Szomjoltó közkutak

2019. szeptember 01. (vasárnap)

Az újságoshoz tartottam. Kerülővel, ahogy máskor is. Mehettem volna rövidebb úton, de akadt egy különös, parancsoló szempont: csak azért választottam azt az irányt, hogy útba ejtsem az iskolát, ahol a gyerekeim töltik napjaikat.