Réka örömkönnyei
Önfeledten szökdécselt az utcán, valamit énekelt, de nem lehetett kivenni, mit, dalát szétszabdalta a szökdécselés, a hajában két masni egyfolytában lebegett, olyan volt a jelenet, akár egy látomás, mintha gyerekfilm elevenedne meg.
Amikor közelebb ért, kivehető volt a frissiben rögtönzött ének kulcsszava: megvertem, megvertem. Rém egyszerű szöveg volt, nem túlcizellált, az se számított, hogy nem stimmel a rímsor, és a szótagszám se. Csak az volt a fontos, hogy a kislány azt a nagyszerű dolgot adja hírül a világnak… na jó, csak a világ egy picike szegletének, a kisváros egyetlen utcája lakóközösségének, hogy a három évvel idősebb testvérét legyőzte. Sakkjátékban. És ez eddig még sosem sikerült neki.
A hősies tett színhelye a Duna-part volt. Egy meleg nyári nap délutánján ott, a fák alatt történt a testvérverés. Körülöttük focizó fiúk zajongtak, de ők ketten a táblára meredve koncentráltak. Bátyja tán később a hőségnek tulajdonítja majd a kudarcát, de ezzel a lányka mit sem törődik, csak azzal, hogy volt-e sakk-matt vagy sem. Márpedig volt.
Testvérével szemben törlesztenivalója bőven akadt. Szűk három év volt közöttük, szakemberek szerint ez éppen a kritikus különbség, a rivalizálás, a féltékenység előhívója. Bátyja sokszor rászedte, ravaszdi módon csőbe húzta. Egyszer a kislány egy hatalmas, nála is nagyobb macit kapott a keresztszüleitől. Egy nap a fiú hamis ábrázattal közölte: Réka, van egy rossz meg egy jó hírem. – Mi a rossz hír? – kérdezte az ártatlan gyermek. – Hát meghalt a Maci. – A lányka megdöbbent, szeme elkerekedett, majd megkérdezte: És mi a jó hír? – Az, hogy végre megszabadultunk tőle. – A kicsi fuldokolt a dühtől, fontolgatta, hogy bátyjához vágja a hátizsákját, de győzött a szelíd énje. Csak annyit mondott: Te „gallyas” gazember!
Volt, hogy a hétéves bátyja ezt szegezte neki: Réka, itt a rendőrség. Vallj be mindent, amit elkövettünk! Mire ő csak ennyit válaszolt: Utálom a szabályaidat.
Amelyeket olykor lehetett utálni is akár, de az igencsak egyedi, ötletekkel teli kissrác képességeit kishúga sosem kérdőjelezte meg. Ahogy az óvodabéliek sem. S ez így volt az iskolába belenőve is: rajzpályázat, kisebb színielőadások, évzáróra való produkciók, sakkverseny-elsőség, s mi több, kis újságocska egyszemélyes szerkesztésben – színes nyomatként, anyja nem győzte fizetni a fénymásolt oldalakat –, szóval sikert sikerre halmozott a kisember, s ezt a rangot büszkén viselte. Egy ízben azt mondta osztályfőnökének: - Én még nem tudom, hogy mi leszek, mert az az igazság, hogy mindenben jó vagyok… – A tanító néni csak mosolygott.
Egyszóval a kislány, bármennyire is igyekeztek szülei egyensúlyt tartani, sokszor érezte magát másodrangúnak. De most ez a fényes sakkgyőzelem kicsit helyrebillentette lelki egyensúlyát. Hazaérve anyjának azonmód elújságolta, és már a könnyei is kicsordultak. Nem kell azért sírni – így a mama. Aztán este a tévében az első góljukat szerző koreai pólósok sírását, az örömkönnyeket látva a lányka felderült: Na ugye!
A rovat további hírei: Kultúra
DSTV: zongoristák randevúja
2024. máj. 06.
Különleges programnak adott otthont a Sándor Frigyes Zeneiskola a közelmúltban, derül ki a DSTV összegzéséből. Az intézményben immár második alkalommal szervezték meg a Regionális Zongora Találkozót a Sándor Frigyes Hét előtt. Hangkép.
Már elkészült a táncoló figurák makettje
2024. máj. 05.
A város 73. születésnapján, a tánc világnapján, a Wünsch házaspár jelenlétében rendezték hétfőn a város tánckultúrája előtt tisztelgő szobor alapkő-letételét. A táncoló figurákat a Bartók Kamaraszínház és a Vasvári iskola közötti parkos részen helyezik el, a szobor alkotója, Rohonczi István ROHO szerint még idén.
DSTV: táncos remeklések
2024. máj. 05.
Rangos megméretéseken értek el kimagasló eredményeket a dunaújvárosi táncos növendékek, derül ki a DSTV összeállításából. Szép sikerek sorát aratta a Wesley da Capo Alapfokú Művészeti Iskola közössége a közelmúltban rendezett versenyeken. Hangkép.
Wesley Da Capo: dupla diadal a tánc világnapján
2024. máj. 01.
Nagyszabású, az egész intézményt megmozgató gálával ünnepelte a tánc világnapját a Wesley da Capo Alapfokú Művészeti Iskola. Az esemény léptékére jellemző, hogy a műsor kétszer aratott vastapsot a Bartók színháztermében múlt vasárnap.
DSTV: az uszoda építésének története
2024. ápr. 30.
Különleges műtárggyal folytatódott az Intercisa Múzeum sorozata, derül ki a DSTV összeállításából. Az uszoda építéséért járt emlékplakett nyomán a létesítmény születésének hétterét is felelevenítette Hodik Mónika történész-muzeológus. Hangkép.
DSTV: különleges festmények
2024. ápr. 29.
Rendhagyó kiállítást láthattak a vendégek a Bartók Kamaraszínház aulájában, derül ki a DSTV összeállításából. Wild-Zentai Mariann művei nemcsak születési körülményeik miatt érdemesek a figyelemre – az alkotói szándék is különlegessé teszi azokat. Hangkép.
Remek hangulat, kiváló program és szép siker a Jótékonysági pedagóguskoncerten (galériával)
2024. ápr. 26.
A város egyik legszebb hagyománnyal bíró közösségi kezdeményezéséhez méltó nívót hozott az immár 27. Jótékonysági pedagóguskoncert. Lelkes közreműködők, büszkeségre okot adó kínálat – nem lehetett más a vége: vastaps, nagy siker!