Soha ennyien még nem voltak a Rockmaratonon
Véget ért a 2019-es Rockmaraton, méghozzá egy történelmi látogatószámmal, ugyanis még soha ne fordult elő, hogy ennyien bulizta volna a fesztiválon.
Megdőlt a látogatócsúcs, ki is kellett tenni a megtelt táblát szombaton a Rockmaraton bejárata fölé. A Szalki-szigeten ötödik alkalommal, összességében pedig 29. alkalommal rendezték meg a fesztivált, de eddig soha nem voltak ennyien egyik napon sem. Most közel hétezren buliztak a koncerteken, de néh még ennél is jóval többnek tűnt. Ez elsősorban a Phil Anselmo & The Illegals elnevezésű produkciónak szólt, vagyis a Pantera egykori frontemberének, aki a zenekar számaiból is hozott egy nagy csokorra valót a rockereknek. A nagyszínpad előtti tér annak rendje és módja szerint meg is telt éjfélkor, az úriember pedig olyan előadást nyomott, amit a jelenlévők nem fognak egyhamar elfelejteni. De korábban se babra ment a játék, a Watch my Dying és az Apex and the Pea is odatette az odatenni valót, akárcsak a kisszínpadon a szokatlanul korán kezdő Blues Company és P.Box is. A Rudán Joe Band a szokásoknak megfelelően a leghálásabb közönség előtt játszhatott idén is, de a Mobilmánia és a Lord klasszikus dalait is sokan énekelték teli torokból. A Paddy and the Rats pedig a koncert első óráját Phil Anselmo miatt kicsit foghíjas közönség előtt tolta végig, de a második felére már a megérdemelt nézősereg is megérkezett, így stílusosan zárultak a szabadtéri programok, amiket a néha eleredő eső se ronthatott el.
Ha a nagy egészt nézzük akkor talán az eddigi legjobb Rockmaratonon vagyunk túl, amihez még az időjárás is asszisztált. Voltak esküvők, nagy sztorik, hatalmas koncertek és hat napon át jó hangulat. Kíváncsian várjuk, mit tartogatnak nekünk a jövő évi, harmincadik jubileumát ünneplő fesztiválon.
A rovat további hírei: Kultúra
Jubileumi programokat kínál az új évadban a 150 éves Zeneakadémia
2025. máj. 09.
Jubileumi programokat kínál az új évadban a 150 éves Zeneakadémia, a hangversenyek mellett tablókiállítás, városi séták és épületbejárások is várják az érdeklődőket.
A tánc ünnepe a Wesley-Da Capo iskolával
2025. máj. 08.
Folytatja a szép hagyományt, a Bartók színháztermében ünnepli a tánc világnapját a Wesley-Da Capo Alapfokú Művészeti Iskola közössége: a színes, látványos programot ígérő gálára szombaton várják a vendégeket.
Könyvbemutató az Intercisa Múzeumban
2025. máj. 07.
Szente Tünde Remények városa című kötetét a város 75 éves történetéhez kapcsolódó sorozat keretében mutatja be az intézmény – az eseményre csütörtökön délután várják az érdeklődőket.
Európai turnéra indul a Roxette alapítója, az első állomás Budapest
2025. máj. 07.
Per Gessle, a Roxette zenekar alapítója Roxette In Concert címmel európai turnéra indul, amelynek első állomása Budapest lesz. A zenész Lena Philipsson svéd énekesnővel közösen lép fel a Budapest Arénában november 4-én - tájékoztatták a koncert magyarországi szervezői kedden az MTI-t.
Először lép fel szólóban The Alchemist Budapesten
2025. máj. 06.
Először ad szólókoncertet Budapesten a The Alchemist nevű amerikai hiphop producer, DJ és rapper július 27-én a Budapest Parkban, ahol előzenekarként a Wavy és a Jazzbois nyitják az estét.
DSTV: ünnepi sorozat a zeneiskolában
2025. máj. 05.
Idén is gazdag programmal várta a muzsika szerelmeseit a Sándor Frigyes Hét keretében a jeles hangszeres muzsikus, zenepedagógus nevét viselő iskola. A DSTV a programözön egyik szép kísérletén, a családi koncerten forgatott. Hangkép.
DSTV: célegyenesbe fordul a KineDok
2025. máj. 04.
Az évad utolsó előtti vetítéséhez érkezett a KineDok idei sorozata a Kortárs Művészeti Intézetben. A Szabad Szemmel című kezdeményezés legutóbbi eseménye a kassai fürdő történetét mesélte el – a 66 szezon című film archív kockákból és személyes visszaemlékezésekből merített. Hangkép.