Az itt élők biztonsága a legfontosabb
A Technikum városrészben, az Esze Tamás utcában is lesz bázisa a Pannon Polgárőrségnek, pár méterre a körzeti megbízotti irodától, így hatékonyabban tudják majd ellátni a körzetben a rendvédelmi feladatokat.
Cserna Gábor polgármester a helyiség jelképes átadásán elmondta, hogy a városlakók életében központi helyen szerepel a közbiztonság kérdése minden településen, így Dunaújvárosban is. Ezért örült ennek a kezdeményezésnek és Iván László körzeti képviselő javaslatának, hogy ezt az önkormányzati helyiséget a polgárőrök rendelkezésére bocsássák, mert ezáltal nő majd az itt élők közbiztonság érzete. Mint mondta a 132 négyzetméteres helyiségnek van bérleti díja, de ezt az önkormányzat, mint egyfajta támogatás állni fogja a polgárőrség helyett. Cserna Gábor megköszönte a polgárőrök áldozatos munkáját, kiemelve, hogy minden városi rendezvényen ott vannak és segítenek és őrzik, vigyázzák a városlakókat.
Iván László, a körzet fideszes önkormányzati képviselője megköszönte a polgármester és az önkormányzat támogatását, hogy ez a terve valóra válhatott és ezzel is tud segíteni a polgároknak abban, hogy nagyobb biztonságban érezzék magukat. Mint mondta sokat tesz a körzeti megbízottal, a rendőrséggel ennek a kérdésnek a megoldásán és reméli, hogy most egy lépéssel közelebb kerültek ehhez. Kiemelte, hogy számára az egyik legfontosabb kérdés az itt élők biztonsága. Király Balázs, körzeti megbízott elmondta, hogy az ő irodája a szomszédos Gábor Áron utcában van, így hatékonyabban tudnak majd fellépni a polgárőrökkel együtt, ha szükség van rá. A Pannon Polgárőrség vezetője megköszönte a polgármesternek és az önkormányzatnak, hogy kaptak egy irodát és megígérte, hogy mindent megtesznek majd, hogy a lakók biztonságba érezzék magukat.
Iván László a körzeti fejlesztések témáját érintve elmondta, hogy a másik nagy fejlesztés, amit 2014-bn megígért a választóknak az megvalósult: visszakapták a lakók az egykori Zöld sztk épületét és mellette elkészültek az új parkolóhelyek is. A másik nagy terv a polgárőrségi iroda volt, mely szintén megvalósult. Emellett mindig arra törekedett a munkája során, hogy a lakókkal egyeztetve, az ő kéréseiknek megfelelően alakuljanak a fejlesztések. A megkezdett munkát szeretné folytatni, mert mint mondta van még teendő a körzetben. Szeretné a parkolási problémákat megoldani a Semmelweis utcánál lévő háztömbök udvarában is, csakúgy, mint a Görbe utcánál és a Liget köznél. De kiemelte, hogy a jövőbeni fejlesztési terveit is mind úgy szeretné megvalósítani, hogy bevonja azokba a lakosságot, kikéri a véleményüket és meghallgatja javaslataikat.
Iván László beszélt a Kenyérgyári úton történt aszfaltbeszakadásról is. Elmondta, hogy a közeli parkolóban történt csőtörés, ez moshatta alá a talajt. Ezt a hibát a DVCSH elhárította, a vizet kiszivattyúzták, a csövet kicserélték. Az úton keletkezett beszakadás kijavítása várhatóan jövő héten hétfőn kezdődik meg, hiszen olyan időpontot kellett választani, amikor a piac miatt nincs csúcsforgalom a környéken.
A rovat további hírei: Közélet
Régen vágyott tervet valósítanak meg most
2025. jún. 24.
Régóta fennálló problémát orvosolnak a Váci Mihály utcában. A gyalogos közlekedés könnyítése érdekében felújítják a járdaszakaszt, ahol nap mint nap százak sétálnak át. A 4. választókörzet képviselője, Barta Endre számolt be a rekonstrukciós tervekről.
Generációk találkozása – az idősek és a diákok közös ünnepe lett a Pünkösdi Vigalom
2025. jún. 21.
A karácsonyi szeretetvendégség akciója után újra együtt ünnepeltek: a Pünkösdi Vigalom immár hagyományos mulatságának lebonyolításában vállalt fontos szerepet a Pentelei iskola a dunasori idősek otthonában a közelmúltban.
A gazdaságilag kivételes lehetőségeket érdemes kiaknázni
2025. jún. 20.
A gazdaság új alapra helyezése mellett a városi identitás megőrzését és megújítását tartja a legfontosabb kihívásnak Szabó Zsolt gazdasági és koordinációs alpolgármester. Az adottságokkal élni kell!
Városunk támogatja a rendőrkapitány kinevezését
2025. jún. 19.
Közel negyven téma szerepelt a csütörtöki közgyűlés nyílt napirendjei között, egyet pedig, a Dunaújváros Közszolgálatáért díj adományozásáról szóló javaslatot zárt ülésen tárgyalták a képviselők.
Klímaberendezésekre kezd gyűjtést a bölcsi
2025. jún. 19.
A Napraforgó Bölcsőde közössége fontos célt tűzött ki a gyermekek javára – klímákért kezdtek licitet. A kicsiknek ezzel szeretnének kellemes, egészséges környezetet biztosítani a nyári melegben. Az összefogás páratlan – ráadásul az önkormányzat is segíti a kezdeményezést.
Rendőrök, tűzoltók, katonák és a BV munkatársai – színes volt a rendvédelmi nap (galériával)
2025. jún. 18.
A rossz idő miatt csúszott ugyan, de végre csúcspontjához érkezett a Közbiztonsági Hónap programsorozata – a rendvédelmi nap helyszíne volt a mozi előtti tér kedden. A kicsiket és nagyobbakat egyaránt izgalmas programok, szimulátorok és bemutatók várták – és persze nem maradt el az ilyenkor szokásos felvonulás sem.
Az óvodapedagógusokat is köszöntötték (galériával)
2025. jún. 17.
Pedagógusnap alkalmából városunkban hagyomány, hogy az óvodapedagógusokat is megünneplik. Erre idén is sor került – a Dunaújvárosi Óvoda mind a tíz tagintézménye egyszerre vett részt a jeles eseményen hétfőn délelőtt a Városháza "C" szárnya házasságkötő termében.