Délidő, éjsötét

2019. augusztus 11. (vasárnap) 9:56 - Várkonyi Balázs

Akkor is nyár volt, augusztus. Ifjúkora élményeinek színhelyén csatangoltak a barátokkal. A Lápastói-dűlőben leültek az évszázados csőszharang tövébe. Hallgattak. Fullasztó meleg volt.

Egyszer csak valamelyikük, tán megelégelve a csöndet, a kötélbe kapaszkodott, meghúzta, és a kis harang váratlanul megszólalt, fülsértő zajt adott. Törvénybontó tett volt az: mert a csőszök egykori jeladóját már jó ideje csak évente egyszer, az úrnapi mise és körmenet idején kondították meg. Más időkben gazdái a kijjebb élőknek csak néhány pöndítéssel jeleztek, ezeknek volt pár variánsa, de csak a beavatottak számára volt egyértelmű az üzenet. Kivéve, amikor viharra vagy tűzre kongattak. Ha félreverték, abból mindenki értett mindent. Fölcihelődtek, s indultak, mielőtt valamelyik tanyá-
ból előkerülne egy jóember, hogy rendre szoktassa őket.

Mentek a Király nyárfájához. Annak hűvösében vita kerekedett a legendáról: valóban ott pihent volna meg valamelyik uralkodó? Egyáltalán, él-e a nyárfa egy évszázadot, hogy legalább a legutolsó királyunknak lett volna esélye ott lenni? De tudták, IV. Károly sosem járt a környéken. Aztán hogy a néphit mégis kinek a személyéhez kötötte egykor a nevezetes nyárfát, abban nem jutottak dűlőre, s már nem is fognak. A baráti társaságot szétszalajtotta az idő, egyik-másikról tud csak valamit, de ők is a megye másik sarkába vetődtek.

Hogy miért épp ez az emlék éledt meg a fejében? Ki tudja. Amúgy nosztalgikus napjai vannak, azóta, hogy régi jegyzetei közt bogarászva előjött egy dátum: 1999.augusztus 11. Amikor  Magyarország fölött kis időre „meghalt” a nap. Mert teljes napfogyatkozás volt. Akkor valami olyat élt át, amilyet addig életében csak kétszer: a végtelennel való találkozást, a porszemérzést. Az első ilyen a bajor erdőségekben volt. Vendéglátóival gombászni mentek. Beértek egy végesincs-erdőbe. A fák szinte az égig értek, napsugár se tört át a lombokon. Elfogta a szorongás, az egyszerre felemelő és nyugtalanító végtelenérzet. 

Eltelt jó néhány év, jött az újabb találkozás az ismeretlennel. A kisgyerekként Nyugatra vetődött művészember egy közös munka végeztével tengeri hajókirándulásra invitálta őt és családját. Már jókora távolságot megtettek, amikor a hajó lassult, a kapitány a motort leállította, hamarosan mozdulatlanság és némaság, teljes szélcsend, sehol egyetlen látható dolog, körös-körül csak a végtelen tenger, átöleli őt valami megmagyarázhatatlan egyedüllétérzet, miközben többedmagával van, de különös mód mindenki egyedül...

Aztán legutóbb az a húsz év előtti augusztus, a hónap 11. napja. A Velencei-tó partján emberek lesik az eget, előkerülnek a fekete üvegű szemvédők, mindjárt szükség lesz rájuk. Idegőrlő a várakozás, de aztán eljön mindennek az ideje: bealkonyul lassan, délidőben. Az ember kezdi elveszíteni valóságérzetét, és ahogy besötétedik, magát is végképp elveszettnek érzi, a mindenség kis porszemének.

Teljes napfogyatkozást legközelebb Magyarországon átélni csak soká, 2081. szeptember 3-án lehet. Az utódoknak. 

A rovat további hírei: Napraszóló

A nullává nem lett ember

A nullává nem lett ember

2019. szeptember 15. (vasárnap)

Mi a csuda lehet egy ajtón a házmester-luk? Aztán miféle a bagolyműszak? Emlékszem, először csak a türelmetlen kíváncsiság vezetett, hogy végére járjak, mit rejtenek e szavak. Aztán rájöttem: a könyv, amelyet olvasok, sokkal több nyelvi fordulatot kínál föl, mintsem hogy leragadhatnék egyes szavakon.

Szembejött a véletlen

Szembejött a véletlen

2019. szeptember 08. (vasárnap)

Már a jövő sem a régi. Ezt a bizarr mondatot Géza préselte ki magából, miután szerelmi bánatának borús részleteit megosztotta ismerősével a sarki presszóban. Az ismerős csak bólogatott. Közben azon eszelt, vajon a nem túl olvasott Géza hogyan talált ki ilyen különös bölcsességet.

Szomjoltó közkutak

Szomjoltó közkutak

2019. szeptember 01. (vasárnap)

Az újságoshoz tartottam. Kerülővel, ahogy máskor is. Mehettem volna rövidebb úton, de akadt egy különös, parancsoló szempont: csak azért választottam azt az irányt, hogy útba ejtsem az iskolát, ahol a gyerekeim töltik napjaikat.

1526, úton a végzet felé

1526, úton a végzet felé

2019. augusztus 25. (vasárnap)

Laji, a kanászlegény megállt. Erősen fülelt. Mintha morajlana valami a távolban. De hogy mi, abban dűlőre nem jutott, így aztán ostorával csapott egyet, és a kesedisznóival indult a kövérebb fű irányába.

Ünnepidőben

Ünnepidőben

2019. augusztus 19. (hétfő)

Jól van, fiam, nem haragszunk, nem haragszunk. – Mi sem, felség, mi sem, felség. Egy fordulat a király és a furfangos juhász párbeszédéből. Az eltüsszentett birodalom című mesejátékban figyelt föl rá a keresztfiam. Nem hagyta nyugodni a dolog: ilyen pimaszul lehetett beszélni egy királlyal?

Ez már a nyárutó?

Ez már a nyárutó?

2019. augusztus 04. (vasárnap)

Bizony, ez már az – hangzott a kérdésre az atyai válasz. A gyermek amúgy tudta, hisz a térdére fektetett színes lapban éppen a hónapok régies neveiről olvasott: Augusztus – egyenlő Kisasszony hava, Új kenyér hava, Nyárutó.

Halló, Vasedény?

Halló, Vasedény?

2019. július 28. (vasárnap)

Egy legendaképző mondat a kabarévilágból: „Jó napot kívánok, Weiner elvtársat keresem.” Így indul a legismertebb telefonparódia. A színpadon Kern András, a nélkülözhetetlen kellék egy telefon, azon át jönnek a hangok: akárhány, az mind Kerné, ez az ő mesterségtitka. Az elején még nyugodt, mintha nem tudná, mi vár rá. És kezdetét veszi az ötperces őrület.