Döntetlen a nyitómeccsen

doszerk - 2019. augusztus 15. 20:40

Kiélezett küzdelemben ért el 30-30-as döntetlent az MTK elleni mérkőzésen a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia csapata a IX. Érdi Kupán.

Az MTK elleni találkozóval kezdte meg ma este a IX. Érdi Kupa küzdelmeit a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia felnőtt együttese. György László tanítványaira nem várt könnyű feladat a fővárosiak ellen, különösen úgy nem, hogy a héten igen kemény munkát kellett elvégeznie a csapatnak. A két gárda a közelmúltban két alkalommal is megmérkőzött egymással, s az MTK-Fradi "vegyest" 27-26-ra legyőzték a mieink, ám a legutóbbi edzőmeccset már a kék-fehérek nyerték 33-30-ra a fővárosban.

A két gárda ezúttal is nagyon szoros meccset vívott egymással, az első félidőben és a másodikban is hol az egyik, hol a másik csapat vezetett, s bár a szünetben 16-14-es dunaújvárosi előnyt mutatott az eredményjelző, a második felvonást ugyanilyen arányban az MTK nyerte, így a meccs végül 30-30-as döntetlennel ért véget.

György László: - Szoros, kiélezett találkozó volt, a támadójátékunk ezúttal is rendben volt, ugyanakkor a védekezésünkön és a támadásból való visszarendeződésen lehet és kell is javítanunk.

DKKA – MTK 30-30 (16-14)

A DKKA gólszerzői: Szalai 7, Szekerczés 6, Triscsuk 3, Sirián 3, Mihály 2, Grosch 2, Kazai 2, Braun 2, Csapó 1, Molnár 1, Ferenczy 1.

A IX. Érdi Kupa programja

08.15., 18.00: Dunaújvárosi KKA–MTK Budapest 30-30 (16-14)
08.15., 19.45: ÉRD–Kisvárdai KC
08.16., 18.00: Dunaújvárosi KKA–Kisvárdai KC
08.16., 19.45: ÉRD–MTK Budapest
08.17., 18.00: MTK Budapest–Kisvárdai KC
08.17., 19.45: ÉRD–Dunaújvárosi KKA

A rovat további hírei: Sport

DSTV: fiatalok sikerei

DSTV: fiatalok sikerei

2025. máj. 09.

Remekül szerepelt a közelmúlt nemzetközi versenyein a DKSE úszója, Kovács-Seres Hunor. A fiatal dunaújvárosi tehetség az ibizai világkupán is letette a névjegyét a felnőttek között, majd a ciprusi Európa-kupán már a dobogóra is felállhatott, miután a harmadik helyen végzett a felnőttek 10 kilométeres mezőnyében. Hangkép.

Nehéz csata vár a DKKA együttesére

Nehéz csata vár a DKKA együttesére

2025. máj. 09.

A bronzéremre hajtó DVSC otthonában folytatja a bajnoki küzdelmeket a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia felnőtt női együttese szombaton este hat órától.

A férfi vízilabda-válogatott nehéz, a női könnyebb csoportba került

A férfi vízilabda-válogatott nehéz, a női könnyebb csoportba került

2025. máj. 08.

A magyar válogatottak közül a férfi nehezebb, a női pedig könnyebb csoportba került a szingapúri vizes-világbajnokság vízilabdatornáin.

Egri előny a vízilabdázók bronzcsatájában

Egri előny a vízilabdázók bronzcsatájában

2025. máj. 08.

A mérkőzés első felében sokkal pontosabb Eger végig vezetve győzte le női vízilabdázóinkat, s került előnybe a három nyert találkozóig tartó bronzcsata első felvonása után.

Remek hangulatú versenyre készülnek

Remek hangulatú versenyre készülnek

2025. máj. 07.

Immáron harmadik alkalommal rendezik meg a Koós Katalin Ajándék Kupát, melynek ezúttal az egyetem sportcsarnoka ad otthont szombaton délelőtt kilenc órától.

DSTV: Öböl Kupa a horgászoknál

DSTV: Öböl Kupa a horgászoknál

2025. máj. 07.

Újra megrendezte az Öböl Kupa elnevezésű versenyét a Dunaújvárosi Sporthorgász Egyesület. Hangkép.

Pofonokból ezúttal sem lesz hiány

Pofonokból ezúttal sem lesz hiány

2025. máj. 07.

Huszonhat mérkőzéssel várja a küzdősportok kedvelőit a VII. Nemzetek Csatája elnevezésű küzdősport gála a Dunaújvárosi Sportcsarnokban szombaton este.