Ez már a nyárutó?

2019. augusztus 4. (vasárnap) 9:58 - Várkonyi Balázs

Bizony, ez már az – hangzott a kérdésre az atyai válasz. A gyermek amúgy tudta, hisz a térdére fektetett színes lapban éppen a hónapok régies neveiről olvasott: Augusztus – egyenlő Kisasszony hava, Új kenyér hava, Nyárutó.

Az apának el kellett magyaráznia, honnét a Kisasszony elnevezés – a felfejtő kód egyszerű: a katolikusok nagy Mária-ünnepe ez. Az új kenyérre utalás, na, az végképp magától értetődik: az újbúza és az abból készült liszt megnemesülése az azt megtermelő keze munkája által. Így elbeszélgetett apa és fia a világ eme fontos dolgairól, a Nyárutó havára aztán nem sok szó jutott. A kisgyermek elintézte avval, hogy az nagyon, sőt, veszettül szomorú…

Tényleg: valami visszafordíthatatlant sugall, veszteségtartalmat hordoz. Mert hamarosan vége a sok jó semmittevés-időnek. – Apa, én úgy szeretek semmit tenni, mondta egyszer a kissrác, apja nem ütközött meg ezen, gyerekemberi dolog. És vége a fürdőtúráknak, meg a szinte mindennapos kései lefekvés boldogító élményének. Szeptemberben beköszönt a szülői szigor ideje.

De most még csak a boldog nyár napjait éljük, gondolja ez a bizonyos apa, és a gyerekoktatást berekesztve visszatér a könyvéhez. Egy argentin remeket olvas: Az alagút, a kalandos életű író, Ernesto Sabato tollából – aki először lázadó egyetemistaként anarchistává lesz, majd megkomolyodva az atomkutatásnak szenteli a következő éveit, olyan sikerrel, hogy ő lesz az első latin-amerikai atomfizikai tanszék első embere. Csakhogy pár év múlva a tudománynak is hátat fordít, egy kis hegyi falu nyomortanyájára vonul vissza, és már csak az írásnak él. A világirodalom szerencséjére. Apa a könyv 62. oldalán most egy filozofikus mondatra bukkan: „Érdekes, de élni annyi, mint jövendő emlékeket alkotni.” Lehet – gondolja –, hogy ő már meg is alkotta a maga jövendő emlékeit, s most már az utódokon a sor. Tanulságul felidéz fiának egy sok év előtti emléket, annyira rég volt, hogy a gyermek akkor még meg sem született. Így szól a naplójába írt történet:

„Ült a folyóparton. Elmerengett a fodrozódó víz látványán. Eszébe jutott egy még korábbi nyár: csak augusztus derekán jutott el a tengerparti kempingbe, s abban az évben korán jöttek a hűvösebb napok, akárcsak odahaza, a Szent István nap után. A kemping gyorsan kiürült. Egy reggel már csak két idegen sátrat látott. Kiült a néptelen partra. A tenger felől savanyú pára terjengett. A szél először csak borzolta a vízfelszínt, majd egyre nagyobb hullámokat kergetett. Ült a homokban, a szűnni nem akaró hullámzás szinte álomba ringatta, a végtelen fogta körül. Úgy érezte, elrohan mellette minden, jön az ősz, aztán elmúlik, a tél is beköszönt, és ő csak ül, már nem is tudja, miért, csak ücsörög a tengerparton, és vár. Egyre csak vár. Felriadt a kábulatból. A látomás véget ért. Akkor, ott megérzett valamit a mulandóságból. A sátrához ballagott, összecsomagolt, s idő előtt hazaindult.”

Hát ez is nagyon szomorú – mondta a gyermek –, épp olyan, mint a nyárutó. És nekifutásból beugrott a strand vizébe.

A rovat további hírei: Napraszóló

Viharűzők napja

Viharűzők napja

2019. június 26. (szerda)

Ma végre nem a szél meg a zivatar keseríti az emberek életét, „csak” a hőség: a Közép-Dunántúl, a főváros körzete és az Alföld egy része lakói részesednek az extra melegből, de tulajdonképpen az egész országra érvényes a hőségriasztás.

A ferde tengely

A ferde tengely

2019. június 23. (vasárnap)

Szeles napok jártak mostanában mifelénk is; mint szinte mindenfelé az országban. De a heves zivatar elkerült bennünket, így persze a jég is, ami kevésbé szerencsés helyeken néhol akár dió nagyságú volt, s pusztított.

Váratlan jelenés

Váratlan jelenés

2019. június 16. (vasárnap)

Mint egy szertelen tigriskölyök, négykézláb vágtat a kórház folyosóján egy lány. Gyorsasága valószerűtlen, nyomában két ápolónő, iparkodniuk kell, hogy utolérjék. Megtörténik. Nincs harag, inkább mosoly jár a meghökkentő produkcióért. A lányt az ágyába fektetik, megnyugtatják. Aztán mennek más teendőik után.

Az ipar arisztokratái

Az ipar arisztokratái

2019. március 31. (vasárnap)

Öreg ház szülővárosomban, a Vörösház sarkával átellenben: itt, a Kossuth utca legelején élt valaha egy kivételes tudású mesterember, Forgó Mihály. Megbecsült polgár volt. Misztikus esztendőben, éppen két évszázad fordulópontján született, 1900-ban. Nyolcvanöt év adatott neki.

Hucek megjavult!

Hucek megjavult!

2019. március 24. (vasárnap)

Két vödör és egy lapát találkozása a 9061. sz. raktárkezelővel – nagy gondolatok ihletője lehet! És a rejtélyes „9061. sz.” azonosítót viselő férfi nem okoz csalódást. A Dunai Vasmű Építője újság 1951. február 13-ai számában olvasom: „Két vödröt és egy lapátot találtam. Ezekkel a szavakkal állított be egy elvtárs a minap hozzám”. Így indítja Uj István raktárkezelő hosszú fejtegetését, amit a vödör- és lapátlelet érlelt meg benne.

CB 40 19, a csodaautó

CB 40 19, a csodaautó

2019. március 16. (szombat)

Állt a haverjával a vadonatúj Moszkvics mellett, ragyogott rajta a nap. Milyen színű lehet? Nem kérdezte meg, titkolta, hogy színtévesztő, különösképp azóta, hogy az újságban olvasott egy hirdetést: Középkorú asszony férjhez menne… „Kis testi hibával” jeligére a Kiadóba. Úgy hitte, a színtévesztés is „kis testi hiba”, így nem beszélt róla. Biztosan világoskék a kocsi, gondolta, és lezárta magában a színkérdést. Amúgy is sokkal jobban izgatta, hogy az autóba bele kéne ülni.

Rangon aluli…

Rangon aluli…

2019. március 10. (vasárnap)

Ötvenes férfi támaszkodik az autójára, telefonál. Feltűnően ideges, mindegyre az órájára pillant. Látom, a bal első gumi lapos. Van pótkerék? Hogyne lenne! – válaszol önérzetesen. Ajánlkozom, szívesen segítek, hiszen ismerősök vagyunk, ez a legkevesebb. Á, nem, köszöni, van ember, majd „az” megcsinálja. Megyek a dolgomra.