Egy kamion és egy kisbusz ütközött össze csütörtök reggel Enyingen a Fő utcában, utóbbi sofőrje a helyszínen életét vesztette - közölte a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság a honlapján. A helyszíni szemle idején - rendőri irányítás mellett - félpályán halad a forgalom - jelezték.
Halálos baleset Enyingen
A rovat további hírei: Sziréna
Letartóztatták a gyilkossággal fenyegetőző újvárosi férfit
A Fejér Megyei Főügyészség emberölés előkészületének bűntette miatt indítványozta annak a 18 éves férfinek a letartóztatását, aki a nyomozás adatai szerint június 14-én, Dunaújvárosban emberöléssel fenyegető videofelvételt készített, amelyet továbbított két televíziócsatornának.
Kihallgatták, majd elengedték
A Dunaújvárosi Rendőrkapitányság járőrei Adonyban, az Ady Endre utcában fogtak el és állítottak elő egy férfit a Dunaújvárosi Rendőrkapitányságra, egy folyamatban lévő bűnügyben. A 22 éves adonyi lakost könnyű testi sértés vétsége és más bűncselekmények elkövetése miatt gyanúsítottként hallgatták ki, majd szabadon bocsátották.
Alkalom szüli a tolvajt
A nyári időszakban a turisztikai szempontból kiemelten fontos területeken tájékoztatnak a bűnmegelőzési szakemberek.
Megöli az első embert, akivel találkozik
A dunaújvárosi férfi egy videóüzenetben fenyegetőzött azzal, hogy megöli az első embert, akit meglát az utcán.
Tűz pusztított Sándorházán
Tűz keletkezett egy körülbelül százhúsz négyzetméter alapterületű gazdasági tárolóépületben péntek este Dunaújváros külterületén. Többi között berendezési tárgyak és munkagép égett mintegy harminc négyzetméteren. A tűzesethez a dunaújvárosi és a pusztaszabolcsi hivatásos tűzoltók érkeztek ki, akik a katasztrófavédelmi műveleti szolgálat irányítása mellett előbb megakadályozták a lángok továbbterjedését, majd eloltották a tüzet.
Felborult egy autó az M6-oson
Felborult egy gépkocsi csütörtök délután az M6-os autópálya Bóly felé vezető oldalán, a 34-es kilométernél. A balesethez az érdi hivatásos és a martonvásári önkéntes tűzoltókat riasztották.
Huszonhat órán át vizsgálták a Hableányt
A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) huszonhárom munkatársa huszonhat órán át vizsgálta a dunai hajóbalesetben érintett, kedden a vízből kiemelt Hableány szemléjét - közölte a BRFK csütörtökön a honlapján.

