Egy kamion és egy kisbusz ütközött össze csütörtök reggel Enyingen a Fő utcában, utóbbi sofőrje a helyszínen életét vesztette - közölte a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság a honlapján. A helyszíni szemle idején - rendőri irányítás mellett - félpályán halad a forgalom - jelezték.
Halálos baleset Enyingen
A rovat további hírei: Sziréna
Utcán verte meg ismerősét, majd viperával támadt rá
A perkátai férfit a dunaújvárosi rendőrök előállították és felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntett miatt gyanúsítottként hallgatták ki.
Baleset a 62-es úton
Oldalával az árokba borult egy gépkocsi a 62-es főúton, a Hangospuszta melletti szakaszon. A járműben csak a vezetője utazott, akit a dunaújvárosi hivatásos tűzoltók emeltek ki. A helyszínre a társhatóságok is kiérkeztek, a forgalom irányítás mellett halad az érintett szakaszon.
Baleset az M6-oson
Eddig tisztázatlan körülmények között egy motoros és egy mentőautó ütközött 9 óra 15 perc körül az M6-os autópályán, Dunaújváros térségében. A baleset következtében a motoros könnyű sérüléseket szenvedett. A helyszínelés és a mentési munkálatok idejére a rendőrök fél pályán zárják a balesettel érintett útszakaszt.
Rendőrkézen az előszállási betörők
A nyomozók egy 20 és egy 23 éves férfit hallgattak ki gyanúsítottként.
Elkapták a besurranó tolvajt
Rácalmáson, a Fő utcában igazoltattak a járőrök egy 20 éves kulcsi lakost tegnap. A rendőrök megállapították, hogy a férfi megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy a május 18-át megelőző időszakban bemászott egy kulcsi ingatlan zárt udvarára, majd onnan vashulladékot tulajdonított el. Az egyenruhások a férfit elfogását követően előállították a Dunaújvárosi Rendőrkapitányságra, ahol lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki.
Körbálák égnek Nagyvenyimen
Mintegy ötven körbála ég Nagyvenyim külterületén. A dunaújvárosi hivatásos tűzoltók egy gyorsbeavatkozó vízsugárral kezdték oltani a lángokat.
Rossz helyen kutakodott
Egy kulcsi vendéglátóhelyre mászott be május 22-én hajnalban a 42 éves férfi, akit még a helyszínen elfogtak a dunaújvárosi rendőrök.

