Egy kamion és egy kisbusz ütközött össze csütörtök reggel Enyingen a Fő utcában, utóbbi sofőrje a helyszínen életét vesztette - közölte a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság a honlapján. A helyszíni szemle idején - rendőri irányítás mellett - félpályán halad a forgalom - jelezték.
Halálos baleset Enyingen
A rovat további hírei: Sziréna
Ezúttal a kerékpáros volt a vétkes
Nem szállt le kerékpárjáról és nem adta meg az elsőbbséget a szabályosan közlekedő autósnak az a 78 éves férfi, aki tegnap délben okozott balesetet az Esze Tamás utcában.
Betörés, rongálás - Rettegésben a lakók a Szórádon
Reggelre virradóra több gépjárművet megrongált és egy üzlethelyiségbe betört az a személy aki a Szórád Márton út egyik lépcsőházának lakóit "tartja retegésben" - értesült szerkesztőségünk a sértettektől. Időközben újabb hasonló, sajnálatos esetről tájékoztatott minket egyik olvasónk.
Kigyulladt egy gyermekotthon Előszálláson
Az épületben tartózkodó tíz gyermek és nevelőjük is időben elhagyta azt a gyermekotthont, mely nem sokkal kettő óra után gyulladt ki Előszálláson.
Hármas karambol az Apáczain - Már járható az út
Két személyautó és egy platós kisteherautó ütközött az Apáczai Csere János út és a Vasmű út kereszteződésénél, a forgalmat rendőrök irányították.
A rendőrség többet várt a szupertraffipaxoktól?
Naponta egymillió autót ellenőriznek az utakon az egy hónapja éles üzemben működő sokoldalú kamerák, és a vártnál kevesebb szabályszegést regisztráltak.
A hétéves kisfiú könnyebb sérülésekkel megúszta a balesetet
Tegnap délután Előszálláson történt szerencsétlen balaeset: egy hétéves kisfiú eddig ismeretlen okból elvesztette uralmát a biciklije felett és áttért a menetirány szerinti bal oldalra ahol egy szabályosan közlekedő személygépkocsival összeütközött.
Baleset az M6-oson, egy ember megsérült
Az árokba hajtott egy autó az M6-os autópályán nem sokkal ezelőtt a 67-es kilométernél, a város határában, a Pest felé vezető oldalon.Egy ember megsérült, forgalomkorlátozás nincs.

