Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2026. feb. 26. Edina
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü

Kánikula, pára és erős szél várja a kajak-kenusokat

Sport
Olimpia
kajak-kenu
Tokió

facebook megosztás

doszerk - 2019. aug. 12., 08:32

Kánikula, magas páratartalom és szélerőművek fogadták a tokiói olimpia kajak-kenus, valamint evezős versenyszámainak otthont adó pályán a Magyar Kajak-Kenu Szövetség (MKKSZ) terepszemlét tartó szakembereit.

Boros Gergely szakmai igazgató, valamint ifj. Foltán László szakágvezető a szövetség honlapjának elmondta: azzal a céllal mentek Tokióba, hogy pont egy évvel az olimpia előtt feltérképezzék a pályát, valamint annak közvetlen környezetét, és az eddigi tapasztalataik vegyesek. "Szeles, lötyögős a pálya, és nagyon meleg van" - közölte Boros Gergely. Hozzátette: napközben körülbelül 35-36 Celsius fokos a kánikula, amelyhez 90 százalékos páratartalom társul. A pálya mellett szélerőművek dolgoznak, ami jelzi, arrafelé olyan gyakorisággal és erővel fúj a szél, hogy azt érdemes kihasználni. A tokiói pálya környékét 2018 őszén már feltérképezte a Hüttner Csaba szövetségi kapitány vezette, versenyzőkből és edzőkből álló magyar küldöttség, de a létesítmény akkor még nem volt kész. A pályát azóta átadták, jelenleg az ifjúsági evezős vb zajlik rajta - magyar résztvevőkkel -, amelyen megfigyelőként részt vesz korábbi világbajnok kajakos Boros Gergely és a vb-ezüstérmes kenus Foltán László.

Foltán László kiemelte: az uralkodó szélirány a jobbos, és általában hátulról vagy oldalról fúj. "Hoztuk a lapátunkat, tervezzük, hogy vízre is szállunk Boros Gergellyel, hogy minél több információnk legyen a pályáról" - mondta. A két korábbi versenyző több vízmintát is vett: így az MKKSZ magyarországi laborban tudja majd bakteriológiai szempontból ellenőrizteti a pálya, a tokiói csapvíz, valamint a helyi ásványvizek tisztaságát. Boros Gergely és Foltán László nemcsak a víz, hanem az ételek minőségét is "vizsgálja", de azt a helyszínen. "Igyekszünk mindent végigkóstolni a csapatszállásnak kijelölt hotelben, és annak közvetlen környezetében is. Ilyen szempontból egyébként jók a tapasztalataink, kiválóak a higiéniai körülmények, az ételek között pedig könnyű olyat találni, ami az európai ízlésnek megfelel" - hangsúlyozta Boros Gergely. Kifejtette: a magyar csapat szállása minden szempontból jó választásnak tűnik, hiszen autóval 10-12 percre van a pályától, a közelében pedig gyógyszertár, és mindenféle üzlet, köztük barkácsbolt is van, utóbbi a hajók szervizelése miatt lehet fontos.

A magyar válogatott néhány tagja szeptember közepén, a szokásoknak megfelelően előolimpián, vagyis kajak-kenus tesztversenyen vehet részt Tokióban, amelyen kipróbálhatja élesben a pályát, valamint benyomásokat szerezhet annak környezetéről is.

(MTI)

A rovat további hírei: Sport

DSTV: szépen csillogó ezüstérem

DSTV: szépen csillogó ezüstérem

2025. jún. 05.

Második helyen végzett a DFVE serdülő leány vízilabda csapata korosztályos országos bajnokság dunaújvárosi nyolcas döntőjében. A finálét követően Schmidt Tamás edző értékelte csapata hétvégi teljesítményét. Hangkép.

Dunaújvárosi éremeső Pulában

Dunaújvárosi éremeső Pulában

2025. jún. 05.

Összesen nyolc dobogós helyezéssel zárták az Arena Open elnevezésű versenyt a DKSE és a Gurics György BDSE fiatal birkózói.

DSTV: fitneszcsillagra emlékeztek

DSTV: fitneszcsillagra emlékeztek

2025. jún. 04.

Idén immár harmadszorra, de városunkban most először rendezték meg a Koós Katalin Ajándék Kupát. A hazai fitnesz egyik fontos megméretésévé vált eseményen mintegy 400 versenyző lépett a közönség és a bírók elé. Hangkép.

Ötödik hely az U17-esek döntőjében

Ötödik hely az U17-esek döntőjében

2025. jún. 04.

A Kaposvár 3-1-es legyőzésével szerezte meg az országos döntő ötödik helyét a DSE Röplabda Akadémia U17-es együttese.

Szombathelyi ellenfél az osztályozón

Szombathelyi ellenfél az osztályozón

2025. jún. 03.

A Vas vármegyei első osztályt megnyerő ISA Haladás lesz a Dunaújváros FC labdarúgóinak ellenfele az NB III-ba jutásért vívott osztályozós párharcban.

Virágcsokrokkal várták az Eb dunaújvárosi hőseit (galériával)

Virágcsokrokkal várták az Eb dunaújvárosi hőseit (galériával)

2025. jún. 03.

A DKSE és a torna szakosztály mellett városunk vezetése is köszöntötte a lipcsei Európa-bajnokságról hazatért dunaújvárosi tornászokat a Pap Zoltán Tornacsarnokban hétfőn délután.

Kunhegyesi öröm a Dózsában

Kunhegyesi öröm a Dózsában

2025. jún. 02.

Hatodik helyen végzett a DSE Röplabda Akadémia korosztályos együttese az U13-as bajnokság Dunaújvárosban megrendezett országos döntőjében.

  • További hírek

Friss hírek

  1. Komoly, jó meccsre készülnek

  2. Választás 2026: elstartolt a kampány

  3. Semmi sem stimmelt a megállított kocsival

  4. Hogyan segíthet a magán egészségügy a legjobb ellátás biztosításában?

  5. Biztosan hozták a kötelezőt

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: a költözés előtt megújul a szobor

DSTV: a költözés előtt megújul a szobor

Embedded thumbnail for DSTV: Caldo Pizza & Étterem

DSTV: Caldo Pizza & Étterem

Embedded thumbnail for DSTV: vízilabdázók köszöntése

DSTV: vízilabdázók köszöntése

Top hírek

  1. Mentőhelikopteres bevetés a Szórádon (frissítve)

  2. Látta? Felismeri? Jelentkezzen mihamarabb! (FRISSÍTVE)

  3. Új bázison folytatja a DunaKosár közössége

  4. Jótékonysági bál az emberek egészségéért (galériával!)

  5. DSTV: idén is sikeres volt a Magda bál

Galéria

IX. Szent Pantaleon Jótékonysági Bál

Kolbászfesztivál (2026)

FitCity Dunaújváros (2026. február)

Dunaújváros Hetilap

XV. évfolyam 7. szám - 2026.02.20.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő