Merkel: a németek mindig hálásak lesznek Magyarországnak
A németek mindig hálásak lesznek Magyarországnak a német újraegyesítéshez nyújtott hozzájárulásért - mondta Angela Merkel német kancellár szombaton megjelent szokásos hétvégi videóüzenetében, amelyben ezúttal a Sopron mellett harminc éve tartott úgynevezett páneurópai pikniket idézte fel.
A magyar-osztrák határon 1989. augusztus 19-én tartott rendezvény alkalmából "megnyitottak egy határkaput, és 700 ember az egykori NDK-ból megragadta a lehetőséget arra, hogy elmeneküljön Nyugatra". "Magyarország ezzel hozzájárult ahhoz, hogy megtörténhessen a német egyesülés csodája" - húzta alá Angela Merkel.
Magyarországban megvolt a bátorság ahhoz, hogy a határnyitással lehetővé tegye a menekülést az NDK-ból érkezett embereknek, ami a berlini fal lebontása és a német egység megvalósítása felé vezető út egy "nagyon fontos építőeleme" - fejtette ki a kancellár, hozzátéve, hogy a folyamathoz a térség más országaiból, például Lengyelországból és Csehszlovákiából is hozzájárultak. A folyamat végül "Európa egyesítéséhez és a hidegháború meghaladásához" vezetett, és így kialakult egy "nagy, új partnerség Közép-, és Kelet-Európa országaival, amelyet ma közösen élhetünk meg az Európai Unióban és a NATO-ban" - mondta Angela Merkel.
Arról is szólt, hogy a harminc évvel ezelőtti események mélyreható átalakulással jártak sok ember életében, és ugyan voltak, akik keserű tapasztalatokat szereztek, mert például elveszítették a munkájukat, a nagy többség úgy véli, hogy a változások pozitívak voltak. A sok megoldandó feladat mellett is mégiscsak "nagy öröm demokráciában és szabadságban élni" - mondta a német kancellár.
A határnyitás 30. évfordulójáról Angela Merkellel együtt emlékeznek meg hétfőn Sopronban. A német kormányfő és Orbán Viktor magyar miniszterelnök ökumenikus istentiszteleten vesz részt és beszédet mond a soproni evangélikus templomban, majd egy ebéd keretében kétoldalú megbeszélést folytatnak.
-MTI-
A rovat további hírei: Közélet
Új élet a régi Bánkiban – közösségi kertet hoznak létre az udvaron
2025. júl. 25.
Az Új Esély Központ fontos szerepet tölt be a dunaújvárosi szociális szférában – mentális betegséggel és szenvedélybetegségekkel küzdő ellátottakat gondoz. Számos módszer adódik a problémák kezelésére, többek között a természetben töltött idő is nagy segítség lehet. A régi Bánki udvarán különleges projekt kezdődik – az Új esély közösségi kerttel segítik a városlakókat.
Folyamatos együttműködésben a fejlődésért
2025. júl. 24.
Személyesen üdvözölte Szabó Zsolt gazdasági és koordinációs alpolgármester Vass Zoltánt, a Dunaújvárosi Kereskedelmi és Iparkamara nemrég megválasztott elnökét. A találkozó középpontjában a város gazdasági helyzete és a kitűzött célok álltak. A megbeszélás híre és az elnöki interjú itt!
Az energiaválság több dologra rávilágított
2025. júl. 23.
A cím magáért beszél – nem is olyan régen az ország legtöbb intézménye egyik napról a másikra azzal szembesült, hogy a hóvégi számla összege a sokszorosára növekedett. A hétköznapokban energiafüggésben élünk, ám gondos tervezéssel, nyugat-európai jó példákkal sokat javíthatunk a helyzeten.
"... jó a gyereknek, jó a mamának és a papának"
2025. júl. 23.
Dunaújvárosban abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy nem kell messzire mennünk, ha kikapcsolódásra vágyunk. Olyannyira nem, hogy a nyári melegben számos lehetőség áll a rendelkezésünkre: működik az élményfürdő, nyitva az uszoda, elérhető a szabadstrand.
Gyászol a város, elhunyt Almási Zsolt
2025. júl. 22.
A város hivatalos honlapján látott napvilágot a megrendítő hír az első szabadon választott polgármester, Dunaújváros díszpolgára haláláról. Nyugodjék békében! A nekrológ mellett Pintér Tamás polgármester személyes hangú búcsúját is közöljük.
DSTV: tájékoztató a pályázatokról
2025. júl. 22.
A beszámoló már szerepelt hasábjainkon, most itt a DSTV összegzése arról, hogy az Európai Unió által finanszírozott pályázatokról tartott sajtótájékoztatót Szabó Zsolt gazdasági és koordinációs alpolgármester. Mint hangsúlyozta, ezek a források kulcsfontosságúak a város jövője szempontjából.
Városi vadvirágos parcella: az élő példa
2025. júl. 20.
Visszatérő téma hasábjainkon a városi közterek „visszavadításának” gondolata – ezúttal egy, pontosabban rögtön kettő kertvárosi példával szolgálunk. A kiégett gyepes területekkel szemben valódi alternatívát kínál a biodiverz, vadvirágos parcella – máris mutatjuk, hogyan.