Országos konferencia kezdődött az egyetemen

Vass Ádám - 2019. augusztus 27. 7:59

A Dunaújvárosi Egyetem rendezi idén a Matematikát, Fizikát és Informatikát Oktatók 43. Országos Konferenciáját. A program három napon át tart, a megnyitóra ellátogatott Cserna Gábor, városunk polgármestere is.

Három napos országos konferenciát rendez az egyetem a hét elején. A 43. Mafiok, vagyis a Matematikát, Fizikát és Informatikát Oktatók rendezvénye hétfő délelőtt kezdődött a Dunaújvárosi Egyetem "A" épületében. A megnyitón részt vett Cserna Gábor, városunk polgármestere is. Köszöntőjében elmondta, nagy öröm, hogy Dunaújváros és az egyetem adhat otthont egy ilyen nagy múltú rendezvénynek. Kiemelte, városunk nem csak az ország szívében helyezkedik el, és az egyetem nem csak a térség meghatározó szellemi műhelye, de a vasmű, a gumigyár és a paksi atomerőmű miatt, valamin az itt folyó képzéseknek köszönhetően az egyetem jövője is biztosított és stabil alapokon nyugszik.

Dr. Nagy András, az egyetem tudományos és kutatási rektorhelyettese elmondta, ez a konferencia egy remek lehetőség a résztvevőknek arra, hogy ne csak jó hangulatú szakmai beszélgetéseken vegyenek részt, de megismerkedjenek az egyetemen folyó munkával és Dunaújváros kulturális életével is. Előbbiről mindannyian meggyőződhetnek a három nap alatt, mivel a DUE mindig is nagy hangsúlyt fektetett a matematika, fizika és informatika képzésekre.

A három napos program célja elsősorban annak elősegítése, hogy a felsőoktatási intézmények oktatói és kutatói a matematika, a fizika és az informatika korszerű és hatékony oktatásáról és tudományos eredményeiről előadások, poszter-bemutatók és személyes találkozás révén tapasztalatot cserélhessenek, valamint kapcsolatot építhessenek mind a hazai kollégákkal, mind a környező országok magyar ajkú oktatóival. Erre a konferenciára idén több, mint ötvenen érkeztek városunkba, ez idő alatt pedig a szakmai találkozókon túl részt vesznek városnézésen és kulturális programokon is.

A rovat további hírei: Oktatás

DSTV: "Iskolanyitogató" az Aranyban

DSTV: "Iskolanyitogató" az Aranyban

2023. már. 29.

Bemutatkozó programsort szerveztek az Arany János Általános Iskolában, derül ki a DSTV összegzéséből. A nagycsoportos óvodások s szüleik megismerhették az intézmény képzési programját – külön is az angol tagozat, valamint a rajz és vizuális nevelés stúdiuma részleteiről. Hangkép.
 

Cél a környezettudatosság – kollégisták vetélkedtek a Rudasban

Cél a környezettudatosság – kollégisták vetélkedtek a Rudasban

2023. már. 27.

A megye hét középiskolájából érkeztek indulók arra a viadalra, amelynek a napokban adott otthont a Rudas. Az ökoiskola címmel is bíró intézmény harmadszorra rendezte az erőpróbát – most először élőben.

Dunaújvárosi Óvoda: ismerkedés a tagóvodák kínálatával

Dunaújvárosi Óvoda: ismerkedés a tagóvodák kínálatával

2023. már. 26.

Folytatja a szép hagyományt, ismerkedési napokat szervez a kicsiknek és szüleiknek a Dunaújvárosi Óvoda – a jövő szerdától péntekig tartó sorozatot követően jöhet a beiratkozás!

DSTV: tavaszváró a Gárdonyiban

DSTV: tavaszváró a Gárdonyiban

2023. már. 14.

Színes és mozgalmas foglalkozásról tudósít a DSTV összeállítása. A tavasz jegyében várta a kicsiket és szüleiket a Gárdonyi iskola: míg a leendő nebulók kézműveskedtek, a hozzátartozók az iskola jellemzőivel ismerkedhettek. Hangkép.
 

Továbbra is az élvonalban a Vasvári iskola

Továbbra is az élvonalban a Vasvári iskola

2023. már. 08.

A fényes bizonyítékot a Sportiskolák Országos Szövetsége (SIOSZ) díjátadó gálája szolgáltatta a közelmúltban: a Magyar Sport Házában tartott ünnepségen rangos elismerést érdemelt a dunaújvárosi intézmény.

Wesley Da Capo: rajzos remeklések az országos megméretésen

Wesley Da Capo: rajzos remeklések az országos megméretésen

2023. már. 06.

Remek eredménnyel vettek részt az M3-as metró felújításához kapcsolódó rajzpályázaton a Wesley Da Capo Alapfokú Művészeti Iskola képzőművészeti ágának növendékei. A diákok egyéni és csoportos művekkel is sikert arattak!

DSTV: innovációs nap az egyetemen

DSTV: innovációs nap az egyetemen

2023. már. 06.

Az év első Területi Innovációs Platform Napjának adott otthont a Dunaújvárosi Egyetem, derül ki a DSTV összegzéséből. Az eseménysor az intézményi fejlesztésű pásztázó akusztikus mikroszkóp bemutatásával kezdődött. Hangkép.