Sokkal kisebb terhet jelent az iskolakezdés
Számos kormányzati intézkedés segíti a családokat az idei tanévkezdésben - mondta Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) parlamenti államtitkára hétfőn sajtótájékoztatón, Budapesten. Maruzsa Zoltán köznevelési helyettes államtitkár arról beszélt, hogy minden iskolába rendben megérkeznek a tankönyvek az egy hét múlva induló 2019/2020-as tanévre.
Rétvári Bence közölte: ma már a magyar családok érezhetik, hogy az iskolakezdés idején a terhek jó részét igyekszik a kormány levenni a vállukról, a juttatások körét bővítették. Kifejtette: a 2010-es költségvetéshez viszonyítva az látható, hogy 2020-ban 645 milliárddal bővülnek az oktatásra fordított források.
Rétvári Bence hozzátette: a legnagyobb mértékben a pedagógusbérekre fordítható keret nőtt, a jövő évben 355 milliárd forinttal többet fordítanak e célra, mint amennyit az állam, az önkormányzatok fordítottak 2010-ben. Felidézte, hogy megvalósult egy átlagosan 50 százalékos béremelés, és a különböző minősítési eljárások során a pedagógusok akár 70 ezer forintos plusszal számolhatnak.
Bővültek emellett a szociális gyermekétkeztetés forrásai, ez a 2010-es 29 milliárdról jövőre 82 milliárd forintra nő.
Rétvári Bence rámutatott: 2,5-szeresére emelkedett az a forrás, amelyből a gyermekek számára ingyenes étkezést tudnak biztosítani. Ez a növelt összeg azt jelenti, hogy bölcsődében, óvodában minden 10 gyermek közül 8-9 ingyenesen kapja az étkezéseket, és az iskolások körében is jóval többen jogosultak a térítésmentes étkezésre, amely egyre inkább családtámogatássá válik a korábbi szociális juttatásból. Az egynapi költségkeret is nőtt, amiből egészségesebb ételeket tudnak a gyermekeknek biztosítani.
Fotó:MTI
A parlamenti államtitkár kitért arra is, hogy az első, sikeres nyelvvizsgát az állam finanszírozza, illetve kifizetik a KRESZ-vizsga díját is a fiataloknak. A következő tanévben indul el a 9. és 10. évfolyamon az a lehetőség, hogy a diákok kétszer két hétig idegennyelvi környezetben nyelvi kurzuson vehetnek részt.
Maruzsa Zoltán köznevelési helyettes államtitkár arról beszélt, hogy a nyomdák augusztus 1-jéig valamennyi tankönyvet legyártottak, és elkezdődött a tankönyvek kiszállítása az iskolákba. Mostanra már szinte minden intézménybe megérkeztek a tankönyvek, illetve az elkövetkező napokban megérkeznek. Összesen 13 millió tankönyvet szállítottak ki az iskolákba - ismertette.
Jelentős változás ez a 2010 előtti időkhöz képest - mutatott rá a helyettes államtitkár, aki hozzátette: 1-9. évfolyamon valamennyi tanuló már ingyenesen kaphatja a tankönyvet. A 2020-as tanévtől pedig a köznevelés valamennyi résztvevője térítésmentesen jut a kiadványokhoz.
Maruzsa Zoltán beszámolt arról a bürokráciacsökkentő intézkedésről is, hogy a következő tanévtől közvetlenül a Könyvtárellátó Nonprofit Kft.-val (Kello) számolják el a tankönyvek árát, és az iskoláknak csak a tankönyvrendeléseket kell leadniuk.
-MTI-
A rovat további hírei: Oktatás
Duplán jubilál a Pannon Oktatási Központ
2022. máj. 24.
Három napon át tartó ünnepi programsorozatot szervez az intézmény: 20 éve kezdett működni, 10 éve alapított magángimnáziumot a Pannon.
Évzáró tárlat az Arany János iskolában
2022. máj. 24.
A felsős évfolyam rajz tagozatosainak idei terméséből álló gyűjteménnyel ér véget a sorozat. A tárlat szerdán nyílik a Béke városrészi intézményben.
Tagozatos tárlat az Arany János iskolában (galériával)
2022. máj. 04.
Folytatták az évtizedes hagyományt, a legfiatalabb alkotók gyűjteményes kiállítása nyílt meg az Arany János Általános Iskolában tegnap délután.
Megkezdődtek az érettségik – ma a magyart írták a végzősök
2022. máj. 02.
Ahogy országszerte több tízezren, városunkban is több száz végzős középiskolás diák vágott neki az feladatoknak ma délelőtt: a magyar nyelv és irodalom írásbelivel kezdődött az érettségi. DO bónusz: egy csokorban az összes nem hivatalos megoldás!
A Föld napján versengtek a Dózsa iskolában
2022. ápr. 28.
Tankerületi környezet-és természetvédelmi versenyt rendeztek a Föld napja alkalmából a Dózsa iskolában – az 5-6. évfolyam megméretése nagy sikert aratott a diákok körében.
Az óvoda és iskola mellett a jövőben Waldorf gimnáziumban is tanulhatnak a fiatalok
2022. ápr. 15.
A Waldorf közösség a Göllner Mária Waldorf Pedagógiai Alapítvány révén már a kétezres évek eleje óta jelen van Dunaújvárosban. Kezdetben egy szülői kezdeményezés nyomán 2011-ben egy óvoda, majd 2015-ben egy általános iskola is létesült. A közösség jelenleg egy gimnázium alapításán dolgozik.
Verses verseny a Vasváriban – díjak özönével
2022. ápr. 13.
Verselő gyerekek versengtek, versimádó pedagógusok zsűriztek – remek hangulatú megméretésnek adott otthont a Vasvári iskola a költészet napján. Én meg nyomatom az összes eredményt, íme!