Ünnepidőben

2019. augusztus 19. (hétfő) 8:17 - Várkonyi Balázs

Jól van, fiam, nem haragszunk, nem haragszunk. – Mi sem, felség, mi sem, felség. Egy fordulat a király és a furfangos juhász párbeszédéből. Az eltüsszentett birodalom című mesejátékban figyelt föl rá a keresztfiam. Nem hagyta nyugodni a dolog: ilyen pimaszul lehetett beszélni egy királlyal?

Mondtam neki, persze, de csak ha udvari bolond vagy, esetleg a furfangos juhász a meséből. Valamelyest megnyugodott a válaszon, ám azért próbálta továbbvinni a témát: a juhászokról kérdezett. Mondtam, amit tudtam. Nem volt az túl szakmai, hogy is lett volna, de országjáró útjaimon jó párszor találkoztam velük, s valami ragadt rám. Főleg a jellembéli dolgaikról szereztem némi tapasztalatot. Például a végtelen nyugalmukról. Ki is fejtettem a kisembernek, hogy a juhásznépség, amennyire megismertem a világukat, az időtlenségben érzi jól magát: a végtelen nyugalomban. És, hogy visszatérjek a beszélgetésünk elejére, azzal folytattam: nem haragvóak, ünnepen meg különösképp nem, sőt, a messzi trónján ücsörgő felségre sem gondolnak ilyenkor, annak palotája közelébe se mennek.

Akkor is ünnepidőben, Szent István napja előtt voltunk, s a fiúcska rögtön kapott az alkalmon: meséljek erről neki. Nem kezdhettem a beavatást Nagyboldogasszony napjának legendabéli szép történetével, miszerint akkor ajánlotta első királyunk az országot Krisztus szülőanyja, Mária oltalmába… mert mit is értene meg ebből egy hatéves kisgyerek? Annyit mondtam hát, hogy augusztus tizenötödik napján, amit Mária mennybevitelének emlékünnepeként tisztel a magyarság, István király búcsút mondott földi életének.

Kellett nekem ebbe a részletbe belebonyolódnom! Mert a kisfiú rögtön kiszúrta az öt napos „lukat” az ünnepidőben: akkor miért huszadikán, és miért nem tizenötödikén emlékezünk rá? – kérdezte, s tényleg, gyermeki logika kell az apró részletek fölfedéséhez. Mert azt a hittanoktatásból már tudta, hogy a szentek emlékünnepe a haláluk napja. Vagyis amikor megkezdik végtelen vándorlásukat időben, időtlenségben. Égben. Csakhogy… – meséltem a kisfiúnak – nagy királyunk a kivételek egyike, az ő napja az lett, amikor vagy fél évszázad múltán megnyitották nyughelyét, a sírboltot, hogy eleget tegyenek a szentté avatási eljárás rendjének. Akkor el is fogyott a tudományom, s a kérdésre, hogy ott mi zajlott, semmit nem tudtam mondani. Igazából ma sem.

Őrhalomban jártam nem oly rég. A falu szélén Szent István hófehér szobra fogadja az érkezőt. Talapzatán a felirat: „Sohase feledje senki, hogy itt keleten, magyar volt e világnak első szent királya. Tormay Cecília, Magyar Legendárium.” Zászlók sorban, hármas egységet jelképezve: a falué, aztán a magyar lobogó, végül az európai. A túloldalon kis kápolna, nyitva az ajtaja, belül friss virágcsokor. A községet az 1327-ben Visegrádon kelt oklevél említi az eredeti Trázs, azaz őr (hely) néven.

Keresztfiammal hamarosan találkozom. Már érett fiú. Nem legendákról fogunk beszélgetni. De tán arról, Szent István országa hogyan lett Európa számára valóságos „trázs”. Őrhely.

A rovat további hírei: Napraszóló

Halló, Vasedény?

Halló, Vasedény?

2019. július 28. (vasárnap)

Egy legendaképző mondat a kabarévilágból: „Jó napot kívánok, Weiner elvtársat keresem.” Így indul a legismertebb telefonparódia. A színpadon Kern András, a nélkülözhetetlen kellék egy telefon, azon át jönnek a hangok: akárhány, az mind Kerné, ez az ő mesterségtitka. Az elején még nyugodt, mintha nem tudná, mi vár rá. És kezdetét veszi az ötperces őrület.

Réka örömkönnyei

Réka örömkönnyei

2019. július 21. (vasárnap)

Önfeledten szökdécselt az utcán, valamit énekelt, de nem lehetett kivenni, mit, dalát szétszabdalta a szökdécselés, a hajában két masni egyfolytában lebegett, olyan volt a jelenet, akár egy látomás, mintha gyerekfilm elevenedne meg.

Mi már ettünk…

Mi már ettünk…

2019. július 14. (vasárnap)

Anyja szavait sosem felejti: a szegénységet nem kell szégyellni; csak viselni nehéz. Szegények voltak. És ő ezt nehezen viselte.

Mint a mókus…

Mint a mókus…

2019. július 07. (vasárnap)

Az úttörő vidám. Volt, valamikor. Épp annyira volt vidám, mint aki odafönt tanyázik, a fán: a mókus. Csak hát a nevelő szándékkal megírt szöveg – Mint a mókus fenn a fán, / Az úttörő oly vidám – csapdát is rejt, s a cinikus közbeszédben rögtön megjelent a gúnyszó, a buzgómócsing szinonimája: mintamókus…

A „Jézuskéve” emléke

A „Jézuskéve” emléke

2019. június 30. (vasárnap)

Széles búzatábla aranylik. Idős gazda szemléli. Közelebb lép, kezébe vesz egy kalászt, kiperget pár szemet. Körmével kettéroppant néhányat. Ha látja, hogy kellően lisztes, adja a parancsot: aratáskezdet ekkor.

Viharűzők napja

Viharűzők napja

2019. június 26. (szerda)

Ma végre nem a szél meg a zivatar keseríti az emberek életét, „csak” a hőség: a Közép-Dunántúl, a főváros körzete és az Alföld egy része lakói részesednek az extra melegből, de tulajdonképpen az egész országra érvényes a hőségriasztás.

A ferde tengely

A ferde tengely

2019. június 23. (vasárnap)

Szeles napok jártak mostanában mifelénk is; mint szinte mindenfelé az országban. De a heves zivatar elkerült bennünket, így persze a jég is, ami kevésbé szerencsés helyeken néhol akár dió nagyságú volt, s pusztított.