A nullává nem lett ember

2019. szeptember 15. (vasárnap) 9:05 - Várkonyi Balázs

Mi a csuda lehet egy ajtón a házmester-luk? Aztán miféle a bagolyműszak? Emlékszem, először csak a türelmetlen kíváncsiság vezetett, hogy végére járjak, mit rejtenek e szavak. Aztán rájöttem: a könyv, amelyet olvasok, sokkal több nyelvi fordulatot kínál föl, mintsem hogy leragadhatnék egyes szavakon.

A minap újra a kezembe került a kötet – fantasztikus elbeszélések A titokzatos kecskebak címmel –, s bevallom, nem is elsősorban a tartalmával fogott meg, hanem a nyelvi leleményességével. Az író a szép magyar szó mestere volt. És Dunaújváros embere: Kemény Dezső.

Nagy kacskaringókkal telt az élete az újvárosi korszak előtt. Nem túl jó pedigrével érkezett a munkásvárosba: „klerikális” – ez is szerepelhetett a káderlapján, hisz’ amikor megérkezett, 1953-at írtak… s nem elég, hogy a piarista gimnáziumban érettségizett, de aztán a Pázmányon, a klerikalizmus fő fészkének számító egyetemen tanult. Igaz, abbahagyta. Majd mindent abbahagyott. A budai polgárcsaládból származó fiú az ide-oda szökkenéseiről – műegyetem, bölcsészkar stb. – önkritikusan vallott: „Jó voltam reál tantárgyakból, kézenfekvőnek látszott, legyek mérnök. A gond az, hogy a kézügyességem nulla, hogy a francba legyek én mérnök, rájöttem, inkább talán a bölcsészet, be is iratkoztam a Pázmány Péter Egyetemre, közben elkezdtem verseket fordítani, görögöt, latint, majd két év után mondom, Dezső, nem való a tanárság neked, azt is abbahagytam...”

Kemény Dezső (b) és Pálfalvi János 
Fotó:jakd.hu

Diplomát tehát nem szerzett, nem is érdekelte a dolog; és mert szembetűnő volt a tehetsége, biztos állásokhoz jutott: a nagy múltú Széchenyi Könyvtár alkalmazta, majd a Szikra Kiadó csábította el. És ennek vetett véget egyik napról a másikra: munkásnak szegődött el Újvárosba. A lakásgondja megoldásának reményével, meg némi vidékromantikával a lelkében. Aztán a segédmunkásélet egyetlen napig tartott. Ennyi idő kellett a főnökségnek, hogy rájöjjenek, egy ilyen eszes-tehetséges ember nem maradhat az építkezésen. Normaelszámoló lett, majd elektrikus. És egyre többet írt, a szépirodalom mellett a zsurnalizmus izgatta, így lett újságíró. De nem szerette a kötöttségeket – idővel a szabadúszó létformát választotta. A maga ura lett. „Itt maradtam tehát, s lettem dunaújvárosi, és maradok is, mert hiszen életemnek túlnyomó részét itt töltöttem. Hogy mivel töltöttem? Azzal, hogy éltem. Dolgoztam itt és ott, s közben írtam és fordítottam, jól-rosszul ezt én meg nem ítélhetem. … A Parnasszusnak még a derekára sem vágyakoztam, nemhogy a csúcsára, s maradtam itt és írtam, ahogyan erőmből és szorgalmamból tellett.”

Egy mondata valóságos szállóige lett: „Csináljon mindenki mindent a maga hülye feje szerint, én is azt csinálom.” Öniróniájának lenyomata ez. Ahogy az is, amit a meglepő váltásairól írt egyszer: „… így lett belőlem szívós munkával egy nulla.” Ez szellemes, de hamis: az igazságkereső, perlekedő, bölcs életkritikus, író és műfordító a város megbecsült, tisztelt embere volt. Hetvenhét éves korában ment el, 2002-ben, egy napsütéses őszi napon.

A rovat további hírei: Mesél a múlt

Dunaújváros mesél: "A fiatalok városát építik"

Dunaújváros mesél: "A fiatalok városát építik"

2020. szeptember 13. (vasárnap)

Újabb remek riporttal örvendeztette meg a városépítés hőskora iránt érdeklődőket a DunaújvárosMesélPontHu blog. A fiatalok városát építik címmel a Szabad Ifjúság 1952-es összegzése idézi fel a kezdetek kezdeteit – szokás szerint szemelvényekkel csinálok kedvet, de az egész írást jó szívvel ajánlom!

"Aztaaaa, tényleg! Ott vagyunk!" Helykereső a Földabroszon!

"Aztaaaa, tényleg! Ott vagyunk!" Helykereső a Földabroszon!

2020. augusztus 26. (szerda)

"Megtalálod Pentelét?" – egyszerű, de nagyszerű kérdéssel rántott ki a szerdából nem sokkal dél után M., azóta elvesztem. Régi térképeket böngészek, unhatatlan. És persze meg is lett, naná, mutatom!

Dunaújváros mesél: "Emberek és városuk"

Dunaújváros mesél: "Emberek és városuk"

2020. augusztus 21. (péntek)

Újabb remek riport előbányászásával elevenítette fel a városépítés hőskorát a DunaújvárosMesélPontHu várostörténeti blog. Az Esti Hírlap hasábjain megjelent összegzés 1960-ban látott napvilágot, a kezdetek kezdetének tíz éves jubileumára íródott. Szemelvények itt – de az egészet jó szívvel ajánlom!

Dunaújváros mesél: A Déli-városban

Dunaújváros mesél: A Déli-városban

2020. augusztus 14. (péntek)

Ismét egy szépségdíjas találattal örvendeztette meg olvasóit a DunaújvárosMesélPontHu várostörténeti blog: Kemény Dezső riportja a (valahai) Déli-városról 1960-ban látott napvilágot a Népszava hasábjain. A szemelvények csak kedvcsinálók – az összegzést jó szívvel ajánlom!

Dunaújváros mesél: "Épül a vasmű kikötője"

Dunaújváros mesél: "Épül a vasmű kikötője"

2020. augusztus 09. (vasárnap)

Újabb szép tematikus találattal kényeztette olvasóit a DunaújvárosMesélPontHu várostörténeti blog: 1951-es riportot közöl az Élet és Tudomány lapjából. A téma a dunaújvárosi kikötő építése – szemelvények következnek itt, de az egész írást jó szívvel ajánlom!

DunaújvárosMesélPontHu: Sztálinváros, Dózsa-filmszínház [sic!]

DunaújvárosMesélPontHu: Sztálinváros, Dózsa-filmszínház [sic!]

2020. július 21. (kedd)

Aktuális telitalálattal ünnepelte "Dózsa" újranyitását a DunaújvárosMesélPontHu blog is – a gazdag várostörténeti gyűjtemény egy "hőskor" riporttal eleveníti fel az intézmény történetének kezdeteit. Szemelvények itt – de ajánlom a teljes állományt!

Dunaújváros mesél: Skanzen a "kapuban"

Dunaújváros mesél: Skanzen a "kapuban"

2020. július 12. (vasárnap)

Újabb szép találattal, az ISD Dunaferr Zrt. főkapuja melletti kiserdőben megbújó ipartörténeti gyűjteményről szóló írással kényeztette követőit a DunaújvárosMesélPontHu. Most néhány jellemző szemelvény következik – de az egész összeállítást jó szívvel ajánlom!