Dunaújváros Hetilap

Felújították az Alkotás utcai orvosi rendelőt

Brousil Csaba - 2019. szeptember 26. 15:11

Elkészültek a háziorvosi rendelő felújításával az Alkotás utcában. Az új helyiségeket Cserna Gábor polgármester és Sztankovics László, a körzet önkormányzati képviselője is megtekintette csütörtökön.

Cserna Gábor elmondta, hogy egy sikeres TOP-os pályázatnak köszönhetően 197 millió forintból a város felújíthatta az Alkotás utcai, a Váci utcai és a Derkovits utcai rendelőket. Az Alkotási utcai elkészült, itt már modern, XXI- századi körülmények között dolgozhatnak az orvosok. Felújították a rendelőket, a várót, a mellékhelyiségeket, kicserélték a nyílászárókat. Dr. László Borbála a Polgármesteri Hivatal Humán Szolgáltatási Osztály vezetője elmondta, hogy az Alkotás utcai rendelőbe fogorvosi ellátás is indul majd december közepétől, a szerződéseket már megkötötték és az eszközbeszerzés is folyamatban van.

Ez is megkönnyíti majd a körzetben lakók életét, hogy fogászati kezeléseiket is el tudják végeztetni ebben a rendelőben. A Váci utcai rendelő felújítás is befejeződött, ide költözhetnek is vissza az orvosok. A Derkovits utcában már kész a gépészeti felújítás, a közeljövőben ott is folytatódhat a betegellátás. Sztankovics László kiemelte, hogy a közeljövőben járdafelújításokkal teszik teljessé ezt a fejlesztést, a munkák a közeljövőben elkezdődnek. Dr. Király Mariann felnőtt háziorvos megköszönte, hogy ilyen széppé varázsolták a rendelőt, hangsúlyozva, hogy a betegek is elégedettek, hogy ilyen környezetben folyik az ellátásuk és ők is vigyáznak a felújított épületre.

A rovat további hírei: Közélet

Egykori úszó és elhunyt jégkorongozó érdemelte a Dunaújváros Sportjáért díjat

Egykori úszó és elhunyt jégkorongozó érdemelte a Dunaújváros Sportjáért díjat

2025. feb. 13.

Sportlegendákat díjazott az önkormányzat: a dunaújvárosi jégkorong fontos személyisége, Győri Tamás Dunaújváros Sportjáért posztumusz elismerésben, míg Bene Vera, a helyi az úszósport meghatározó alakja Dunaújváros Sportjáért díjban részesült. A szféra legrangosabb önkormányzati elismeréseit Pintér Tamás polgármester adta át a csütörtöki közgyűlésen. 

Ötven év a vasműben, közel huszonöt az önkormányzat közgyűlésében

Ötven év a vasműben, közel huszonöt az önkormányzat közgyűlésében

2025. feb. 11.

Tóth Kálmán a 9-es választási körzet önkormányzati képviselője. Ő az, akinek a nevéhez különleges, vagy inkább nem hétköznapi számadatok is köthetők. Tóth Kálmán kis megszakítással 2002 óta, közel 25 éve önkormányzati képviselő, kereken 50 évet dolgozott a Dunai Vasműben. Talán kevesebben tudják róla, hogy Dunaújváros rekorder önkéntes véradója, már 156 alkalommal vállalta a „csapolást”.

Felújított padokkal a pihenni vágyókért

Felújított padokkal a pihenni vágyókért

2025. feb. 11.

Az életközösségek szépítéséhez nem kell mindig hatalmas beruházás. A közterületeken lévő padok felújítását már tavaly megkezdték a szakemberek, idén pedig városszerte folytatják. Mezei Zsolt általános hatáskörű alpolgármester tájékoztatott a gondozási munkálatokról.

Negyed század a közösség szolgálatában

Negyed század a közösség szolgálatában

2025. feb. 11.

Mindenki ismeri és mindenkit ismer, töretlen lelkesedéssel intézi a lakók számára fontos ügyeket, elsimítja a konfliktusokat, ha kell, és mindig mindenki megtalálhatja, ha muszáj: 25 éve dolgozik a Dózsa Lakásfenntartó Szövetkezet lakói képviseletet ellátó küldöttjeként Grőb János.

225 millió forintra pályázik Dunaújváros

225 millió forintra pályázik Dunaújváros

2025. feb. 10.

Sajtótájékoztató részeként számolt be arról Szabó Zsolt gazdasági és koordinációs alpolgármester, hogy Dunaújváros a városi intézményekkel közösen indul a DIMOP Plusz 2.1.1-24 pályázaton. Sikeres elbírálás esetén jelentős támogatásban részesülnének az intézményeink. 

Közszolgaként tettek sokat a városért, a dunaújvárosiakért

Közszolgaként tettek sokat a városért, a dunaújvárosiakért

2025. feb. 08.

Összeállításunkban hétről hétre felelevenítjük a 2019-2024-es önkormányzati ciklusban díjazottak névsorát, életútját – ezúttal a Dunaújváros Közszolgálatáért díjjal elismertek következnek.

Közmeghallgatást tartottak a Városházán

Közmeghallgatást tartottak a Városházán

2025. feb. 07.

Megtartotta a minden év elején esedékes közmeghallgatását Dunaújváros önkormányzatának közgyűlése. Csütörtökön délután több városlakó is kíváncsi volt a tervezett fejlesztésekre és a költségvetésre – a városlakók a legtöbb felmerülő kérdésükre választ kaptak, az önkormányzat az itt élőkért szeretne tenni a továbbiakban is.