Fontos változások lesznek a bankolásban
Fontos változások lépnek életbe a bankolásban, a vonatkozó európai uniós irányelv (PSD2 szabályozás) számos pontja lép hatályba szombaton, ami a mindennapi pénzügyek intézését is érinti, az internetes kártyás fizetési mód egyelőre a megszokott marad - hívja fel a figyelmet az Erste Bank az MTI-nek pénteken küldött közleményben.
Módosulhat az internetbanki belépés folyamata, és akár az ötezer forint alatti érintéses fizetések esetén is kérhetik a PIN-kódot a boltokban most szeptember 14. után.
Az internetbanki belépéshez ezentúl nem elég a felhasználónév és a jelszó, a bankoknak még egy módon meg kell győződniük, hogy valóban az ügyfelük kívánja használni a szolgáltatást. Bankonként különböző lesz a mobilos azonosítás formája.
Mivel ez gyakorlatilag csak a mobiltelefon lehet, mindenkinek ajánlatos ellenőriznie, jó mobilszámot adott-e meg a bankjának. Az erős azonosítás bevezetésével változik az érintéses fizetések rendszere is. Eddig az ötezer forint alatti érintéses fizetéseknél nem kellett PIN-kód - szeptember 14. után előfordulhat, hogy kelleni fog.
Öt érintéses fizetés, vagy összesen 150 euró (mintegy 48 ezer forint) összegű érintéses fizetés után (a több, kisebb értékű fizetés összege összeadódik) a banknak meg kell győződnie arról, hogy valóban a tulajdonos használja a kártyát - vagyis PIN-kódot kell kérnie. Ha időközben volt nagyobb összegű PIN-kódos vásárlás vagy készpénzfelvétel, akkor az azonosításnak minősül, és a számlálás újraindul.
Szeptember közepétől jön a nyitott bankolás is, ami azt jelenti, a bankoknak biztosítaniuk kell, hogy ügyfeleik engedélyt adhassanak külső szolgáltatóknak a számlához való hozzáférésre. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy az ügyfelek pénzügyeinek egyszerűbb intézéséhez kidolgozott webes vagy mobilos alkalmazások elkérhetik a számlaszámot, majd engedélyt kérnek arra, hogy megismerjék a számlaegyenleget, akár a teljes számlatörténetet, sőt arra is, hogy megbízásokat fogadjanak és kezeljenek, vagyis az ügyfél megbízásából utalást kezdeményezzenek annak számlájáról.
Az ügyfél döntése, hogy kivel oszt meg adatot, őt megkeresni pedig csak olyan szolgáltatók jogosultak, akik rendelkeznek a Magyar Nemzeti Bank (MNB) engedélyével. Az előzetes tervekkel ellentétben ugyanakkor egyelőre nem változik az internetes kártyás fizetés módja.
Az MNB Pénzügyi Stabilitási Tanácsa szeptember 10-én további 12 hónap felkészülési időt engedélyezett a szolgáltatóknak az erős ügyfélhitelesítés bevezetésére. Jelenlegi elképzelések szerint jövő szeptembertől már az internetes vásárlásoknál sem lesz elegendő a bankkártya adatait ismerni (kártyaszám, név, lejárat és a hátsó oldalon lévő három számjegyű CVV/CVC-kód), a banknak ebben az esetben is meg kell győződnie arról, hogy valóban a tulajdonos használja a kártyát, például egy, a mobiltelefonra küldött ellenőrző kód megadásával.
-MTI-
A rovat további hírei: Közélet
Duplázott Dunaújváros – ismét Humanitárius település címet nyert a közösség
2025. jún. 13.
Tavaly a Magyar Vöröskereszt országos vezetősége Humanitárius település címmel tüntette ki Dunaújvárost – amit a segítő közösségnek hála idén ismét kiérdemelt a város. Az elismerést újra Feth Katalin, a Magyar Vöröskereszt Dunaújvárosi Területi Szervezetének vezetője, valamint Orosz Csaba önkormányzati képviselő, a közbiztonsági bizottság elnöke vette át.
Lomtalanítás a Rómain: 51 tonna hulladék!
2025. jún. 13.
A Római városrészben tartották meg a tavaszi lomtalanítási akció egyik állomását múlt szombaton. Az akció során megint elképesztő mennyiségű, összesen 51 tonna hulladék gyűlt össze.
Megígérte a kormány a korkedvezményes nyugdíjat – most mélyen hallgatnak róla
2025. jún. 12.
Nyílt levélben emlékeztette Szabó Zsolt gazdasági és koordinációs ügyekért felelős alpolgármester Czomba Sándor foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkárt a kormány ígéretére, miszerint a nyugdíj kapujában álló vasműsök korkedvezményes nyugdíjban részesülnek. A levelet betűhíven közöljük.
Akik számára a tanítás nem munka – hivatás (galériával)
2025. jún. 12.
Apáczai Csere János születésnapjához kapcsolódóan köszöntötte és díjazta városunk önkormányzata a pedagógusokat – mint minden évben, ezúttal is három elismeréssel. A Dunaújváros Érdemes Pedagógusa, a Dunaújváros Oktatásügyéért díjakat, valamint a Pedagógus Életpályáért Emlékérmeket kedden vették át a díjazottak a Városházán.
Több "frissítő" fejlesztés a lakosságért
2025. jún. 11.
A városfejlesztés soha véget nem érő folyamat – kisebb és nagyobb munkálatokkal egyaránt tesznek az itt élők komfortjáért. Kálló Gergely, a 7. választókerület önkormányzati képviselője régóta várt újdonságokról számolt be a Március 15. téren.
Sok boldogságot kívánunk az Évák körében!
2025. jún. 06.
Újabb szépkorú polgár ünnepelte a 90. születésnapját. Varga Károlynét, Éva nénit Dunaújváros képviseletében Barta Endre alpolgármester és Szántó Péter önkormányzati képviselő köszöntötte. A jókívánságokat örömmel fogadta az ünnepelt az Évák – lánya, unokája és dédunokája – körében.
Három tétel volt a rendkívüli közgyűlésen
2025. jún. 05.
Rendkívüli közgyűlést hívott össze Pintér Tamás polgármester csütörtök délelőttre. A rendkívüli ülés indoka egy pályázati lehetőség, aminek nagyon szoros a benyújtási határideje, illetve egy korábbi döntés módosítása vált szükségessé.